Távozik a Mediawave Győrből
A Hvg.hu információi szerint 19 év után távozik a filmfesztiválból az utóbbi években már összművészeti fesztivállá dagadt Mediawave Győrből, mivel a polgármester, Borkai Zsolt sokallja a fesztiválra költött városi költségvetési pénzeket.
A függetlenként megválasztott, de azóta fideszes színekbe öltöző polgármester szerint a 40 milliós támogatás nem érte meg a városnak, főleg hogy abból 16 milliót bérköltségnek számoltak el a szervezők.
A fesztivál főszervezője, Durst György szerint ez azonban nem igaz. „15 millió forintból alakították ki azt a helyiséget, amelyben a 10-12 ezer film- és videóanyagot tárolják, 25 millió forint pedig annak a háttérnek a kiépítésére kellett, amely egy olyan, megfelelő információs bázissal bíró filmalap lehet, amely nagyon sokat érhet a jövőben” – állítja a szervező, aki szerint a Mediawavet mindössze négy fizetett munkatárs szervezte, átlagosan nettó hetvenezer forintos havi bérért.
A Mediawave most új helyet keres, szóba jött már Szombathely és Komárom is, de még nem született végső döntés.