Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFel kívánja bontani a Pécs 2010 Menedzsment Központ a szerződést a Csukás-ház tulajdonosával, Petre Andrással, írja a Baranya megyei napló. A Zsolnay Örökséghez tartozó Csukás-házban lakik a mai napig is az EKF vezérkarának három egykori vezetője: a nemrégiben eltávolított Mészáros András főigazgató, a táppénzen lévő Kende Márta főigazgató-helyettes és Szász Andrea kommunikációs igazgató.
A lakásokat egyenként két és félmilliós költséggel rendezték be, majd szerződést kötöttek azzal a Ruzsa Csabával, aki akkoriban a cég pénzügyi igazgatója volt, ma pedig a Pécs 2010 Kht. ügyvezetője. Eszerint a bérlők 2010. december 31-ig lakhatnak az ingatlanokban, ők fizetik a díjakat, de ha valami probléma adódna bármelyikükkel, a központ tovább fizet. Most ezt oldják meg.
A menedzsmentközponttól Mészáros András főigazgató másfél milliós havi fizetést kapott, idén júliusban 1,2 milliós sikerdíjat vett át. 2007 júliusi belépésétől idén szeptember végi távozásáig fizette a cég a vezetékes és mobiltelefon, valamint mobil internet-használatát. Felső határt nem szabtak számára, így 2,6 milliós számlát kellett a központnak kiegyenlítenie. A vezetők utazási és reprezentációs költségei 1,35 millióra rúgtak.
Kende Mária fizetése 1 millió forint volt, mellette 120 ezret kapott havonta lakhatási támogatásként. Mobiltelefonja havi költségének felső határa 50 ezer forint volt. Kende Mária összesen 21,3 milliójába került a társaságnak. Szász Andrea munkabér gyanánt csupán 800 ezret vett fel, ő is megkapta a havi 120 ezres lakhatási támogatást, nála 80 ezer volt mobilköltség. Az ő ittléte 20,1 millióba került.
Mészáros gépkocsivezetője munkabérként 295 ezer forintot kapott, 62 500-at lakhatási támogatás címén, 5000 forint telefontámogatást, s idén novemberben 210 ezer forint jutalom ütötte a markát. Visszaadták a havi 180 ezerért bérelt autót, közös megegyezéssel megváltak Mészáros András gépkocsivezetőjétől, aki egyébként, legalábbis papíron, marketing projekt menedzseri posztot is betöltött.