Techno-szemétszedés rendőri oszlatással

2005.09.07. 11:20
Az illegális partik hagyományait folytató hármashatárhegyi rendezvényt a szervezők szerint jogtalanul zavarták szét a rendőrök.
Feloszlatott, vagy pedig a hangerő mérséklésével szétszéledésre késztette a rendőrség hétvégén egy ingyenes technoparti közönségét. A csehországi Freetekno fesztivál szétverése óta a karhatalmak fellépésére érzékeny közösség egy hármashatárhegyi parkolóban rendezett partit vasárnap. Az illegális partik szellemiségében fogant eseményre az előképként szolgáló zenés mulatságoktól eltérően volt engedélye a rendezőknek.

Csak szabálysértés

A hat színhelyen folyó elektronikus zenéléshez hajnalban szálltak ki a második kerületi rendőrök, mivel a hangerőre panaszkodó környékbeliek bejelentésekkel bombázták a kapitányságot. Az egyik szervező, Ádám Zsolt az engedélyek bemutatásával simította el az ügyet, számolt be az Indexnek a társszervező, Bakai Zsolt.

Hamarosan azonban újabb rendőrautók jelentek meg, ezúttal a BRFK járőreivel, akik a zene leállítását követelték. "Performanszszerűen, sorban, zseblámpákkal pásztázva jelentek meg a rendőrök, lekapcsoltatták az aggregátort, és hazaküldték az embereket. Atrocitást azonban nem láttam" - idézte fel a hajnali eseményeket egy résztvevő.

Egy másik jelenlévő szerint viszont a rendőrök agresszíven léptek fel, egyiküket egyenesen "fejberúgással" fenyegetve meg.

Bakai Zsolt szervező sérelmezte, hogy ilyen erővel léptek fel engedéllyel rendelkező, kulturális rendezvényük ellen, amelynek egyik, hattól délig tartó programpontja a "zenés erdőtakarítás" lett volna. "Mi legfeljebb szabálysértést követtünk el, nem törvénysértést, és az oszlatás ebben az esetben nem megengedhető." Bakai szerint a rendőröknek először figyelmeztetniük kellett volna a szervezőket, és csak utána lett volna joguk a zene kikapcsoltatására.

A Realistic Crew, a csapat, amely egyébként a Fekete kefe című film zenéjét is írta, hét éve vesz részt szabadtéri partik szervezésében, és ezelőtt egy esetben kerültek szembe rendőrökkel. A szervezők panaszt nyújtottak be a BRFK-hoz, és továbbra is tervezik hasonló események szervezését.

Nem volt oszlatás

Az esemény két pontban is támadható, tett rendet a fejünkben a BRFK sajtósa, Tafferner Éva. A Pilisi Erdőgazdaság engedélyében ugyanis kikötötték, hogy a területet nem érheti jelentősebb zajhatás. Márpedig a lakossági bejelentések és a felvonultatott technika is az ellenkezőjéről árulkodott.

A hangerő miatt a rendezvényen szabálysértés, azaz csendháborítás is történt, amely végül a rendőri fellépéshez vezetett. Tafferner Éva szerint a rendőrök igenis figyelmeztették a rendezőket. A második kerületiek tették meg az első lépést, és mivel a zene ezután sem halkult, léptek fel a BRFK járőrei.

A sajtós ugyanakkor cáfolta, hogy a rendőrök oszlatták volna a tömeget. A jelenlévő 250-300 fő azért távozott, mert véget ért a zene. Az intézkedésre egyébként már a helyszínen reagáltak néhányan a közönségből, a levonuló rendőrök ugyanis összegrafitizett kocsikban távoztak a helyszínről.

A rendőrök szintén jogi lépéseket tettek, mégpedig az őket feljelentő rendezőket jelentették fel. Megtudtuk, hogy hasonló, rendhagyó helyszínen rendezett partik nem lesznek betiltva, mivel az engedélyt ilyen esetekben nem a rendőrség, hanem a terület tulajdonosa adja ki.