Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Pol cikkek
Rendszerváltás
Kiélezett küzdelem zajlott a Műcsarnok igazgatói helyéért, ismertette a döntés menetét csütörtöki sajtótájékoztatóján Bozóki András. Ahogy az Index múlt héten kiderítette, négyen pályáztak a helyért: Bencsik Barna, Fabényi Júlia, Szilágyi Gábor és Petrányi Zsolt.A pályázatok értékelése után Petrányi Zsolt, Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet igazgatója, és Bencsik Barnabás maradtak versenyben, annak ellenére, hogy a véleményező bizottság többsége Fabényi Júliát javasolta újraválasztásra, Petrányi Zsoltra pedig egyedül Radnóti Sándor szavazott. A miniszter hangsúlyozta, hogy a nyolcfős bizottság csak javaslatot tett, amit azonban nem kellett elfogadnia. Bozóki más szakmai szervezetekkel és szakértőkkel folytatott konzultációk végén hozta meg döntését.
A miniszter vezetői múltja, a vidéki kulturális intézményekben szerzett tapasztalata mellett azért is Petrányit választotta, mert programját a magyar képzőművészetnek az európaiba integrálása köré építette, és mert a vidéki intézményeket a fővárosiakkal összekötő hálózatot dolgozott ki.
Sikeresnek nevezte ugyanakkor Fabényi Júlia működését, kiemelve az elmúlt időszak nagy kiállításait.
Távolságtartás
Az Uránia igazgatóválasztásánál Bozóki azt tartotta szem előtt, hogy a politikai zöngékkel megnyitott mozit eltávolítsák a politikától. Bakos Edit a filmes rendezvények sűrítésével, az olyan mostohán kezelt, de értékes műfajok bemutatásával, mint az animációs- és dokumentumfilmek, továbbá egyéb művészeti ágak bevonásával kapcsolná a mozit a kulturális vérkeringésbe.
Fáy Miklós - zenekritikus
Gregor József - énekes
Hamar Zsolt - karmester, a Pannónia Filharmonikusok vezetője
Horvát Ádám - rendező
Kovács Géza - Nemzeti Filharmonikusok igazgatója
László Géza - Antenna Hungaria vezérigazgatója
Peskó Zoltán - a Lisszaboni Operaház főzeneigazgatója
Rotter Oszkár - az Operaház szakszervezeti bizottságából
Rácz István - közalkalmazotti tanács
Dr. Schneider Márta - helyettes államtitkár NKÖM
Sebők Marcell - főtanácsadó, NKÖM
A miniszter, szakítva a Műcsarnok pályázatánál alkalmazott módszerrel, nyilvánosságra hozta az Operaház igazgatói székéért pályázók munkáit véleményező bizottság névsorát. Bozóki András úgy tervezi, az Operaház főigazgatói pályázatán július 15-ig eredményt hirdetnek.
Bencsik Barnabás - napra pontosan egy hónappal ezelőtt - egy műsorötlettel kereste meg a Magyar Televíziót. A produkció a most futó Nagy Könyv című sorozatunkhoz hasonlóan az irodalom után a képzőművészet népszerűsítését szolgálná. Dr. Simon András, a Magyar Televízió műsorokért felelős alelnöke a faximilében mellékelt elvi szándéknyilatkozatot adta Bencsik Barnabásnak. Az, hogy ez a sorozat mennyiben tekinthető burkolt kampányműsornak, azt döntse el az olvasó. Egyébként pedig a műsorokért felelős alelnök a 2002-es választások óta egyetlen egyszer - e héten hétfőn - járt Kulturális Örökség Minisztériumának épületében, de nem Bencsik Barnabás társaságában.
Simon András, Műsorokért felelős alelnök
Simon András levele Bencsik Barnabáshoz
Tisztelt Bencsik Úr!
Szóbeli megbeszélésünkön megismerve a modern képzőművészetet népszerűsítő nagyívű elképzeléseit szeretném tájékoztatni, hogy a Magyar Televízió szívesen részt vesz ezek megvalósításában és együttműködik a Műcsarnokkal, mint intézménnyel, és annak szakember gárdájával. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a televízió, mint vizuális médium méltóképpen elősegíti a fiatal, kortárs magyar képzőművészet eljutását a nagyközönséghez és ráirányítsa a figyelmét az alkotók műveire, munkásságára. Éppen ezért terveinkbe szívesen beleillesztjük az Ön, a jelenleg a Magyar Televízió képernyőjén látható A Nagy Könyv című műsorhoz hasonló javaslatát.
Simon András, Műsorokért felelős alelnök