Ilona
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Hárommillióra bünteti a MÚOSZ-t a versenyhivatal

2008.12.17. 14:58
A GVH úgy határozott, a MÚOSZ honortáblája közzétételével korlátozta a piaci versenyt, így 3 millió forintos bírságot kell fizetnie.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsított, amikor ajánlott minimálárakat tett közzé – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A MÚOSZ 2000-es küldöttgyűlése húsztagú Érdekvédelmi Bizottságot választott, aminek feladatául szabta, hogy legalább ajánlás szintjén fogalmazza meg az újságírók foglalkoztatásának, az újságírói munka felhasználásának körülményeit, feltételeit. Az Érdekvédelmi Bizottság által elkészített ún. „Honortáblát” a MÚOSZ megküldte a tagok részére véleményezésre, de Választmánya és az Etikai Bizottság is észrevételezte a tervezetet. A „Honortábla” első változatát az érdekképviselet 2002-ben tette közzé. Az abban szereplő alapösszegeket az Érdekvédelmi Bizottság minden évben az előző évi inflációval emelte.

Vizsgálat

A GVH vizsgálata megállapította, hogy a MÚOSZ célja a piaci szereplők magatartásának, a piacon érvényesülő árak befolyásolása volt, ennek érdekében széles körben (internetes honlapján, illetőleg korábban a az eljárás alá vont valamennyi tagjához ingyenesen eljuttatott „Magyar Sajtó” című kiadványban) ismertetett ajánlott minimálárakat tett közzé, amiket rendszeresen felülvizsgált.

A „Honortábla” részletes leírást tartalmaz az egyes szakmákra vonatkozó ajánlott minimum díjazási tételekről. Az írott sajtó esetében rögzíti az ajánlott szerzői alaphonoráriumok összegét példányszámtól és az adott írás kategóriájától függően (hír, tudósítás, riport, publicisztika stb.), figyelemmel arra is, hogy első vagy második közlésről van-e szó, külön-külön meghatározva a flekk- és a karakterdíjat. A „Honortábla” hasonló részletességgel határozza meg a szerkesztői alaphonoráriumokat, a fotóriporterek esetén javasolt minimális árakat, a rádiós és a televíziós minimum, a tervezőszerkesztő, illetve a karikatúra honoráriumokat is.

A MÚOSZ esetében megállapítható volt a versenykorlátozó cél, hiszen a 2008-ra vonatkozó „Honortábla” rögzíti, hogy a honortáblákban megjelölt összegek az elmúlt években a nagyobb kiadóknál szinte gyakorlattá váltak, azokat jogvita esetén a bíróság minden esetben figyelembe veszi, a honortáblákat az egyezkedő felek a legtöbb esetben elfogadják az egyezség alapjául, egyre gyakoribb, hogy új szerződések megkötésekor is a honortábla alapján állapítják meg a díjakat.

A GVH szerint a MÚOSZ tevékenysége alkalmas volt a piaci verseny korlátozására, így az érdekképviseletnek 3 millió forintos bírságot kell fizetnie. Ezen túlmenően a határozat kézhezvételét követően 30 napon belül internetes honlapjának nyitó oldalán jól láthatóan legalább három hónapon át teljes terjedelmében közzé kell tennie a GVH határozatát. A bírság összegének meghatározásakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértés több éven át tartott és hogy a MÚOSZ a legnagyobb tagsággal rendelkező érdekképviselet a piacon. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az érdekképviselet az utóbb jogsértőnek bizonyuló ajánlást az ügy indítását követően internetes honlapjáról önként levette.