A milliárdos orgonarejtély

Határokon átnyúló orgonaépítő-összeesküvés szálai futnak össze a Művészetek Palotájában, tárta fel az Indexnek az épületbe tervezett világszínvonalú orgona építésének hátterét egy magyar szakember. Informátorunk szerint a Demján-féle kulturális tömb különleges orgonáját építő német cég a tender elnyerése érdekében nemzetközi orgonaversenyek első helyét intézte el a döntésben részt vevő magyar művészek számára.

Sőt! A zsűri külföldön kutató orgonaszakértőit EU-alapítványok leple alatt pénzelte, és még azt is elérte, hogy az első kört megnyerő világhírű orgonaépítő cég eltűnjön magyar megbízói elől. Váradi István, hónapok óta média-gerillaháborút folytató informátorunk szerint a világviszonylatban közepes, de nagyravágyó német gyár ráadásul csak fedőszervezet. Az Európán átívelő szervezkedés hátterében egy egészen kicsi magyar cég áll, amelynek célja, hogy maga építhesse meg a hatalmas költségvetésű hangszert.

A Művészetek Palotáját építő Arcadom Rt., a szintén érintett Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával együtt viszont azt állítja, a fentiekből egy szó sem igaz. Tény ugyanakkor: a két szervezet ellentmondó sztorikat tálalt riporterünknek.

Az eltűnt spanyol

Az Indexet január közepén kereste meg Váradi István, hogy felfedje a gyanús ügyleteket, amelyek eredményeképpen Európa egyik legmodernebb orgonáját a Pécsi Orgonaépítő Kft. és a német Mühleisen cég építheti meg. A Váradi és Fia orgonaépítő műhely vezetőjének figyelmét egy, az épülő Művészetek Palotájában körbevezetett munkatársa hívta fel arra, hogy valami nincs rendben az orgona körül. Váradi alkalmazottja észrevett egy regiszternyi, már elkészült fasípot, le is fotózta őket. "A képeken látszott, hogy silány, hozzá nem értők által válogatott faanyagból készülnek az ország legjobb orgonájának sípjai" - számolt be első benyomásáról a négygenerációs orgonaépítő család rangidőse.

Váradi magánnyomozásba kezdett, és kiderítette, hogy a magyar-német társulás zavaros körülmények közt jutott a munkához. Az orgonaépítő azt állította, hogy az ország legnagyobb orgonáját összerakó cég kiválasztásával megbízott zsűri pártatlansága megkérdőjelezhető, mivel a nyertes eredetileg nem szerepelt a tenderbe meghívott cégek közt.

A Fassang László orgonaművész vezetésével dolgozó nemzetközi zsűri kezdetben négy - Váradi István szerint is - világklasszis céget tartott alkalmasnak a feladatra: az angol Mandert, az osztrák Riegert, a német Klaist és a spanyol Grenzinget. Az észrevétlenséget biztosító, forgalmas kávézóba szervezett találkozón azt is megtudtuk, hogy a szakemberek a Grenzing ajánlata mellett döntöttek, és értesítették is a céget, ahonnan azonban nem kaptak választ, a telefonokat nem vették fel, az emailek visszajöttek.

A zsűrit ekkor kereste meg a középkategóriás Werkstätte für Orgelbau Mühleisen GmbH, tárta fel a részleteket Váradi. A német cég váratlan gyorsasággal kapta meg a munkát, amelyről kiderült, hogy azt jórészt nem is ő, hanem magyar partnere, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. fogja elvégezni.

A szálak összefutnak

Váradi szerint a sebtiben hozott döntés nem véletlen, kiderítette ugyanis, hogy a zsűri minden szakmai tagja a cég lekötelezettje. Fassang László elnök azért nyerhette meg a világon az egyik legelismertebbnek számító, chatres-i orgonaversenyt, mert a bírálóbizottságba bevette az orgonaverseny zsűrijének egyik tagját, Philippe Lefebre-t. A Mühleisen pénzelte a Zenei Tanács által delegált Dr. Angszter Judit stuttgarti orgonasíp-kutatási munkáit, sőt egy EU-alapítványon keresztül közvetve is támogatták őt. Pálúr János zsűritag, a Fasori evangélikus templom orgonistája pedig éppen a Pécsi manufaktúrával építteti templomába az orgonát.

Váradi megtudta azt is, hogy míg a világelsőnek számító cégek 450-500 millió forintért vállalták volna a munkát, a tendert nyert páros közel 800 milliót kér a munkájáért.

Kérdések levélben

Hogyan került képbe a Mühleisen, és miért nem írtak ki új tendert az első sikertelensége után? Ki állította fel a zsűrit? Hogyan építhetnek orgonát egy vadonatúj épületbe, hiszen a száradó falak párájától megvetemedhet? Mi a magyarázata az alapanyagok gyatra minőségének? Miért döntöttek a drágább ajánlat mellett?

Ezeket a kérdéseket tette fel a magyar orgonaépítő azokban a levelekben, amelyeket Zoboki Gábornak, a Művészetek Palotája tervezőjének, a kivitelező Arcadom Rt.-nek, majd a Pécsi Orgonaépítőnek küldött. A megkeresettek azonban alaptalannak tartották az aggályokat, és cáfolták a vádakat. Váradi emailben érdeklődött a Grenzingnél, hogy miért nem vállalta el a megbízást, a szerkesztőségünkbe is eljuttatott válasz azonban úgy szólt, a cég nem tudott arról, hogy bárki is értesítette volna a tender elnyeréséről.

A magyar szakember a médiához fordult, de végül csak a Magyar Nemzet hozta le a sztori októberig kibontakozott részét, a HVG.hu egy Fassang László-interjúval határolódott el, igaz - szerkesztett változatban - később megjelentette Váradi válaszlevelét is. (Információink szerint a HVG cikkünk közlése idején foglalkozik az orgona ügyével.)

A rejtély nyomában

A Da Vinci-kód világ-összeesküvési történetével vetekedő eset felkeltette lapunk érdeklődését is, és még mielőtt az író, Dan Brown lecsapott volna a témára, a rejtély nyomába eredtünk. Mivel orgonaépítési kérdésekben vitát indítani még kész hangszer esetében is nehéz, de különösen az, ha a munkálatok éppen csak elkezdődtek, az ügy dokumentumokkal is bizonyítható részét vizsgáljuk meg, döntött zárt ülésén Óriáshangszer és Összeesküvés Szakcsoportunk, majd zárt vonalon tárcsázta a kulturális minisztériumot.

Ott volt a pécsi cég

A tenderre nem vonatkozott a közbeszerzési törvény, állította az Indexnek a Millenniumi Városközpont miniszteri biztosa, Homolya László. Az állam az Arcadommal szerződött, így a generálkivitelező saját felelőssége, hogy a szerződésben rögzített beruházásokat kivel végezteti el.

"Az Arcadom azonban nem akart egyedül dönteni, és felkérte a minisztériumot, hogy állítson fel zsűrit, amely segít kiválasztani az orgonaépítő céget" - ismertette az őstörténetet Homolya. A követelményrendszert, a technikai specifikációt két zsűritag, Fassang László és Baróti István dolgozta ki, és ők jelölték ki azt a tizenhárom céget is, amelyeket meghívtak a 2003. március 11-i, zártkörű pályázatra.

Homolya hangsúlyozta, hogy a meghívottak közt ott volt a Pécs-Mühleisen is, cáfolva ezzel Váradi állítását, miszerint a német-magyar együttműködés nemzetközi konspirációval kormányozta be magát a tenderbe. Mivel példaképünk a Jézus gyermekének rejtélyétől sem visszariadó Langdon professzor, nem hittünk a szavaknak, és felkerestük a Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési Kft. igazgatóját, hogy az irattár mélyének magányában belepillanthassunk a dokumentumokba.

Rácz Judit irodájában kiderült, hogy a világ-összeesküvés még annál is ritkább, mint hittük, a zsűritagoknak 2003. október 21-én postázott levélben ugyanis meghívottként szerepel a német-magyar cég neve is. A lefűzött, aláírásokkal ellátott levelek hitelességét fokozta, hogy csatolták a dokumentumot átvevő zsűritagok későbbi visszaigazolását is.

Rácztól azt is megtudtuk, hogy Fassang orgonadíját állítólag elintéző francia orgonista, Lefebre nem volt benne a zsűriben. Felkérték ugyan, de egyéb elfoglaltságai miatt nem vett részt a munkában.

Egy gyanús módosítás

A tizenhárom meghívott cégből hat nyújtott be anyagot, a Klais, a Jehmlich, a Grenzing, a Rieger, a Mander és a Pécsi orgonaépítő. A szakmai értékelésben a tizenegy fős zsűri hét szakembere vett részt, akik az árak kitakarásával, a technikai paraméterek figyelembevételével döntöttek, vitt minket egyre mélyebbre Homolya László.

A zsűri vagy az Arcadom választott?

Az első körben valóban a Grenzing került ki győztesen, a magyar-német társulás a második lett. Rácz Judit elmesélte, hogy a legtöbb hangszertől eltérően az orgonán eljátszható darabok stílusát az építés módja határozza meg, utólagos hangolásra nincs lehetőség. A zsűri az első forduló után döntött arról, hogy a kiírást némileg módosítja, hogy az általuk jobbnak tartott repertoár legyen majd játszható a hangszeren. A módosított kiírásra a Grenzing és a Pécs-Mühleisen nyújthatott be pályamunkát, és az utóbbi ajánlata nyert.

A minisztérium ezzel szemben úgy tudja, a zsűri munkája azzal ért véget, hogy három, általa megfelelőnek tartott cég nevét nyújtotta át a kivitelezőnek. A Pécs-Mühleisen, a Grenzing és a Mander közül az Arcadom választott győztest, az üzleti adatok figyelembevételével.

Meg fog vetemedni?

Az orgona szükségszerű megvetemedésével kapcsolatos aggodalmakat az Arcadom Rt. sajtófőnöke, Turkovics Mónika azzal oszlatta, hogy a beérkezett pályázatok mind vállalták az azonnali építést, garanciát is adtak a kész orgonára, ami szerinte annak a bizonyítéka, hogy létezik olyan technológia, amely kiküszöböli azt a vetemedést, amelyet az épület száradásával felszabaduló nedvesség okoz a hangszerben. Az azonnali beépítés mindamellett nem szokványos, derítettük ki, a budapesti lesz a világ egyetlen, az épület kivitelezési szakaszában épített orgonája.

Nyomozási eredményeink összesítésekor egyetlen adat miatt nem tudtunk elégedetten hátradőlni széles, puha bőrfoteljeinkben: ha a pályáztatás rendben volt is, valóban sokkal költségesebb megoldást választott az Arcadom? Az építés költségét - üzleti titokra hivatkozva - sem Turkovics, sem Rácz nem adta ki, így az őszinteség erejében bízva egyenesen a pécsi orgonaépítő vezetőjét kérdeztük meg. Budavári Attila megerősítette nem hivatalosan szerzett információinkat. Az orgona építését nem 800 millióért, hanem a Váradi által is versenyképesnek mondott, nem egészen 500 millióért forintért (1–974–437 Euró) vállalták.

Konklúzió

Bár a sivár tényeket átlényegítő, titkos szervezkedés kétségkívül izgalmasabbá tenné a mindennapokat, és reményeink szerint a szálak előbb-utóbb a Vatikánig vezettek volna, végül meg kellett állapítanunk, hogy Váradi István vehemensen elővezetett gyanúi jórészt alaptalanok. Rábukkantunk ugyan ellentmondásokra - az orgona átadásának idejét Albert Mária, a Művészetek Palotája sajtósa például 2006 augusztusára, az arcadomos Turkovics Mónika 2005 decemberére tette, a minisztérium pedig mindenki mástól eltérő módon ismertette a döntés menetét -, de a Da Vinci-kóddal vetekedő leleplezéshez mindez nem vezetett. A műfaj szabályai előtt meghajolva konklúzióként így azt írtuk be jegyzetfüzetünkbe: a médiahack nem csak valóságshow-szereplőknek fenntartott műfaj, szabályait már az olyan klasszikus szakmák képviselői is elsajátították, mint az orgonaépítők.