Döcög Európa kulturális fővárosa

2007.07.23. 11:43
A pécsi önkormányzatnak mielőbb el kell költöztetnie a tulajdonában lévő Zsolnay Porcelánmanufaktúra termelését, hogy ne legyen önmaga útjában, amikor határidőre le kell vezényelnie az épületek műemléki rekonstrukcióját. A dilemma jelenleg még megoldatlan.

Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere hónapok ismételgeti a Dunántúli Napló újságíróinak kérdésére, hogy a város az Európai Beruházási Banktól (EIB) kíván felvenni hitelt, melyből megkezdhetők többek között a Zsolnay Kulturális Negyed kialakításának munkálatai, először is a gyár elköltözése.

Nekiláttunk tehát kideríteni, hogyan is áll ez a hitelfelvétel, miután egy olvasónk a bankszektorból (köszönet neki!) felhívta figyelmünket arra, hogy az EIB az 50 millió eurós hitelt Stratégiai Környezeti Hatásvizsgálat lefolytatásához kötötte, melynek része egy 30 napos társadalmi vita, aminek viszont még a nyomát sem látni.

Pénz csak jövő tavasszal

"Pécs Önkormányzata 2007. áprilisban határozatot hozott arról, hogy megindítja a kormánygarancia megkérését az EIB hitel felvételéhez, melyet azóta megtett 2007. július 2-án zárult le az a tanácsadói közbeszerzés, melynek keretében kiválasztásra került az a tanácsadói kör, akik az EKF fejlesztésekhez szükséges valamennyi tanulmányt, vizsgálatot elvégeznek, így a Környezeti Hatáselemzést is ők készítik el. A szerződés értelmében a 2007. november 30-ig kell elkészíteniük a Zsolnay Kulturális Negyed hatáselemzését. A társadalmi vita ezt követően lesz, tehát várhatóan 2008. év elején, az engedélyezési eljárás megkezdése előtt." - írta érdeklődésünkre Gonda Tibor.

Ha tehát minden jól megy, az önkormányzat valamikor 2008 tavaszán lát pénzt az Európai Beruházási Banktól. Ha ehhez hozzávesszük a manufaktúra vezérigazgatójának három héttel ezelőtti nyilatkozatát, mely szerint legalább 15 hónap kell a költözéshez, akkor nyugodtan le lehet vonni a következtetést: ha az önkormányzat nem szerez más forrásból 1,2 milliárd forintot a gyár költözésének előfinanszírozására, a csodával határos lesz 2010 januárjára befejezni a Zsolnay Kulturális Negyedet.

A Zsolnay Örökség Kezelő Kht. az elmúlt években már felújított két kisebb tömböt. Az építészetileg értéktelen hozzátoldásokat lebontják, a megmaradó épületeket pedig rekonstruálják. Bár a pontos funkciókról csak később döntenek, a tervek szerint az így létrejövő épületegyüttesbe költözik az egyetem szobrász-, restaurátor, keramikus- és textiltervezőképzése. Lesz új Zsolnay-múzeum, dizájnközpont, inkubátorház, Kortárs Művészeti Központ. Ipartörténeti témaparkot rendeznek be a volt laboratóriumban, ahol a villámokat szimulálták a pirogránit teszteléséhez. És lesz persze szálloda, kávéház, vendéglő, meg egy hatalmas parkoló.

Még készül a megvalósíthatósági tanulmány

Az önkormányzat most készítteti a teljes EKF-projekt megvalósíthatósági tanulmányát. Megkérdeztük Gonda Tibortól, mikorra készül el, és nyilvánosságra hozzák-e a dokumentumokat.

"A korábban említett tanácsadói tender keretében készülnek el ezek a tanulmányok, melyek elkészítésének végső határideje (tehát az összesen kb. 20 dokumentum közül a legutolsó elkészítésének a határideje) 2007. december 15. Ezek a megvalósíthatósági tanulmányok az EU-s pályázati dokumentációk részét képezik, és természetesen valamennyi olyan eleme, amely nem minősül üzleti titoknak, illetve nem áll más jogi védelem alatt nyilvánosságra lesz hozva." - írta az EKF-projektért felelős alpolgármester.