Cigányozó rajzfilmfigurák

2002.11.27. 17:39
Cigányellenes kiszólásai miatt elítélte a Simpson családot a kisebbségi ombudsman. A rajzfilm a romák és a vámpírok hasonlóságát hangsúlyozva azt sugallta, hogy a kisebbség képtelen megfelelni a társadalmi szabályoknak - mondja az országgyűlési biztos.
A Simpsons család cigányellenes, előítélet keltő részletei miatt levélben kereste meg a sorozatot sugárzó Viasat3 televíziót a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Országgyűlési Biztosa, Kaltenbach Jenő, adta hírül a Reuters és a Roma Sajtóközpont.

A vád: gyűlöletbeszéd
Információink szerint a hivatal azt az augusztus 17-én bemutatott részt kifogásolta, amelyben a cigány karakter "megiszom a véred" felkiáltással bizonyítja származását a kételkedő iskolai felügyelőnek. A kisebbségi ombudsman levelében kifejti, a rajzfilm a romák és a vámpírok hasonlóságát hangsúlyozva azt sugallja, hogy a kisebbség képtelen megfelelni a társadalmi szabályoknak és elvárásoknak, így erősítheti a romákkal szembeni előítéleteket, és sérti a méltóságukhoz fűződő személyiségi jogaikat is.

Kaltenbach Jenő magánbeadvány hatására indított vizsgálatot az ügyben. Bár az eredeti, angol szöveget és annak magyar változatát összehasonlítva megállapították, hogy a fordítás egyezik az eredetivel, a levél mégis elmarasztalja a filmet sugárzó Viasat 3-at. Kaltenbach álláspontja szerint ugyanis a magyar változat készítőinek finomítaniuk kellett volna a szélsőséges kijelentéseken.

A kisebbségi biztos a médiatörvény faji diszkriminációt tiltó bekezdésére hivatkozva felhívta a tévécsatorna terjesztési igazgatójának figyelmét arra, hogy a jövőben úgy kössenek szerződést a szerzőijog-tulajdonosokkal, hogy kihagyhassák az emberi méltóságot sértő, előítélet-keltő jeleneteket, vagy legalább a fordítás során vegyék figyelembe ezeket a szempontokat.

Jóború Katalin, a Viasat 3 terjesztési menedzsere a Roma Sajtóközpontnak elmondta, hogy hivatalos álláspontjukat néhány napon belül fogják nyilvánosságra hozni, de hozzátette, nem volt sértő szándékuk a sorozattal.

Az Országgyűlési Biztosok Hivatalában megtudtuk, hogy az üggyel Dr. Fórika László foglakozik, de őt távolléte miatt nem tudtuk megszólaltatni.

Az együgyű, faragatlan Simpson család életét bemutató sorozatot a South Parkkal együtt a politikai korrektség álszentségét kifigurázó rajzfilmek közt tartják számon. A világszerte nagy népszerűségnek örvendő filmet Csupó Gábor, az 1975-ben disszidált magyar rajzfilmes indította útjára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Elbúcsúztatják Magyarország legnagyobb kőszínházát

Elbúcsúztatják Magyarország legnagyobb kőszínházát

Három hónapig még futnak az Erkelben az Operaház előadásai.

január 6., 16:39

  • Kultúr
Márkó és Barna Síkideg: Milyen értelmi szinten van az, aki viccből durrantgat?

Márkó és Barna Síkideg: Milyen értelmi szinten van az, aki viccből durrantgat?

A fiúk arról beszélgettek, milyen ember az, aki petárdázik, mi a legjobb ajándék, és hogy mit hagynak inkább 2025-ben.

január 6., 07:00

  • Kultúr
Tömegsír volt a játszótér alatt, a bulinegyed közepén

Tömegsír volt a játszótér alatt, a bulinegyed közepén

Nyolcvan éve szabadult fel a budapesti gettó, emlékére különleges jelek kerültek a járdákra.

2 órája

  • Kultúr
Lukács Sándor: Számomra az írás teljesen egyenértékű a színészettel

Lukács Sándor: Számomra az írás teljesen egyenértékű a színészettel

A művésznek nyáron jelent meg a tizedik verseskötete.

január 6., 11:23

  • Kultúr
Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat

Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat

Jodie Foster már ötödik alkalommal nyert, mutatjuk a gála nyerteseit.

január 6., 06:57

  • Kultúr
Azahriah hatalmas durranásra készül

Azahriah hatalmas durranásra készül

Nem akármilyen lesz a visszatérése.

január 6., 13:45

  • Kultúr
Tavaly felrobbant a Balaton, idén újráznak

Tavaly felrobbant a Balaton, idén újráznak

Kepes Andrással és Mácsai Pállal lehet vacsorázni egy villában.

január 6., 12:22

  • Kultúr
Száraz Miklós György: Pilátus karácsonya

Száraz Miklós György: Pilátus karácsonya

Mentem fel a lépcsőházban, és meghallottam, ahogy sír.

január 4., 13:01

  • Címlapon
Békecsúcs: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

Békecsúcs: Budapestre szerveznék Vlagyimir Putyin és Donald Trump találkozóját

Ideális helyszínként beszélt róla egy orosz szenátor.

1 órája

  • Kultúr
2025: ropogós malac és lencse, de az abált szalonna életet ment

2025: ropogós malac és lencse, de az abált szalonna életet ment

Asszonyok örömkönnye a St. Andrea éttermében.

január 6., 06:14

  • Kultúr
Trágyával támadtak egy Picasso-festményre

Trágyával támadtak egy Picasso-festményre

Akcióba lendültek az állatvédők.

január 6., 06:23

  • Kultúr
Nehéz manapság ismerkedni, még egy franciaágyban is

Nehéz manapság ismerkedni, még egy franciaágyban is

Mi történt a fiatalokkal?

január 6., 06:14

  • Kultúr
Fábry Sándor: A királyi televízióban azt sem mondták, hogy fityfülütty

Fábry Sándor: A királyi televízióban azt sem mondták, hogy fityfülütty

A humorista örülne egy Kossuth-díjnak.

január 4., 17:55

  • Kultúr
Zendaya állólámpát, Timothée Chalamet kék huzatos ágyat idéz

Zendaya állólámpát, Timothée Chalamet kék huzatos ágyat idéz

Lélegzetelállító párosítások születtek.

január 6., 19:00

  • Kultúr
Freddie szerint a jó dalok, a jó koncertek a lélek sebtapaszai

Freddie szerint a jó dalok, a jó koncertek a lélek sebtapaszai

Az énekes húszállomásos országos turnéra indult.

január 6., 17:19

  • Kultúr
Négy elemit végzett Mátészalkán, ő lett az amerikai film atyja

Négy elemit végzett Mátészalkán, ő lett az amerikai film atyja

Megemlékezést tartanak a szülőfalujában.

január 6., 17:22

  • Kultúr
Meghalt Brenton Wood, a soul műfaj meghatározó alakja

Meghalt Brenton Wood, a soul műfaj meghatározó alakja

Az énekes 83 éves volt.

január 4., 11:31

  • Kultúr
Eladó a Breaking Bad ikonikus helyszíne, 4 millió dollárért lehet a miénk Walter White háza

Eladó a Breaking Bad ikonikus helyszíne, 4 millió dollárért lehet a miénk Walter White háza

A tulajdonosok megelégelték a napi több száz bámészkodót.

január 5., 13:13

  • Kultúr
Nagyon kevesen ismerik, pedig 1700 éve ünnepli a világ

Nagyon kevesen ismerik, pedig 1700 éve ünnepli a világ

Egyszerre jelenti a kezdetet és a véget is.

január 6., 05:59

  • Kultúr
A holtak művészete és interdimenzionális hangélmény találkozik Budapesten

A holtak művészete és interdimenzionális hangélmény találkozik Budapesten

A meeting színhelye most nyílik újra. Még fesztivált is tartanak.

január 5., 19:35

  • Kultúr
Nincs nagy dráma, de a Z és az alfa generációban is volna igény arra, hogy legyen

Nincs nagy dráma, de a Z és az alfa generációban is volna igény arra, hogy legyen

Drámapedagógia? Nagy tradíció, sok hiányosság.

január 4., 19:35

  • Kultúr
Több mint 30 éves pályafutása alatt most először jelölték Golden Globe-ra Pamela Andersont

Több mint 30 éves pályafutása alatt most először jelölték Golden Globe-ra Pamela Andersont

„Mindig titkoltam, de tudtam, hogy többre is képes vagyok.”

január 5., 07:14

  • Kultúr
Megszólalt skizofréniájáról a Star Wars egykori gyerekszínésze

Megszólalt skizofréniájáról a Star Wars egykori gyerekszínésze

Nincs vége a kezeléseknek.

január 5., 09:10

  • Kultúr
Jelentős mérföldkőhöz ér a Macskák című musical a Madách Színházban

Jelentős mérföldkőhöz ér a Macskák című musical a Madách Színházban

A brit zeneszerző is alig hiszi el.

január 4., 20:34

  • Címlapon
Rossz üzletet köthet Donald Trump Grönland megszerzésével

Rossz üzletet köthet Donald Trump Grönland megszerzésével

Három célja lehet az Egyesült Államoknak a szigettel, már jelenleg is teljesül mindegyik.

1 órája

  • Címlapon
Óriási botrány rázta meg Ukrajnát, Volodimir Zelenszkijnek személyesen kellett közbelépnie

Óriási botrány rázta meg Ukrajnát, Volodimir Zelenszkijnek személyesen kellett közbelépnie

Abban az időszakban, amikor Kijev amúgy is kritikus helyzetben van.

tegnap, 20:47

  • Kultúr
Taste Balaton

Taste Balaton

január 6., 10:56

  • Címlapon
Kijev készülhet, itt van Fico bosszúja az elzárt gázcsap miatt

Kijev készülhet, itt van Fico bosszúja az elzárt gázcsap miatt

Retorziós csomagot állított össze a szlovák miniszterelnök.

6 órája

  • Címlapon
Titkos magyar bunkerek, ahová a nemzet aranyát rejtették volna

Titkos magyar bunkerek, ahová a nemzet aranyát rejtették volna

Annak idején – a világégéstől tartva – sorra építették a bunkereket világszerte, így Magyarországon is.

4 órája