Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A marketing lényege az, hogy egy számodra teljesen felesleges dologról bebizonyítsa, hogy nem tudsz nélküle élni. Vagy a terméken fejleszt valamit, vagy olyan hozzáadott értéket talál ki hozzá, amiről azt gondolod, hogy úristen, olvasnak a gondolataimban, pont erre van szükségem.
Ahhoz, hogy ezt eltalálják a reklámok, kell hogy legyen a reklámozók fejében egy kialakult kép rólad, hogy nézel ki, mik a gondolataid, mire vágysz, milyen problémákkal küzdesz, és mitől félsz. Ehhez lehet kutatni is, rá is lehet érezni, meg is lehet tippelni, a három egyszerre a legjobb.
A vége az, hogy kialakul a marketingesekben egy őstípus, a ma emberének prototípusa, egy olyan karakter, ami nagyon hasonlít az emberek nagy részéhez, így sokan tudják hasonlóként definiálni magukat.
Most egy olyan hotel reklámfilmjéről van szó, amiben a marketingesek azt a forradalminak vélhető ötletet próbálták bevezetni, hogy ha van háziállatbarát hotel, akkor mostantól legyen szobanövénybarát is. És azt gondolták, hogy a fejükben lévő prototípus ennek nagyon fog örülni.
Ha megnézzük ennek a filmnek a főszereplőjét, nem tudom, hogy mennyien tudnak magukra ismerni. Nem azért, mert fehér, középkorú férfi, bár lehet, hogy ez is valamilyen üzenet, de én ezt kevésbé tudom dekódolni. Sokkal inkább a karakter szociális, lelki és szellemi állapota az, amit érdemes megnézni.
Főhősünk, a szerencsétlen flótás indulás előtt az ágyán ül és a szobanövényével szemez, ami már önmagában egy nyomasztó képet mutat a nyugati civilizáció emberéről, aki amúgy a történelem folyamán még sosem létezett ilyen sok ember között. Lehet, hogy ezzel együtt, vagy éppen ezért magányos: retteg kilépni az életbe, inkább az ágyán ülve szomorkodik. Lehet, hogy ez az ő safe space-e, a biztonsági zónája, ahol nincs senki, aki konfliktusba kezdene vele.
A növény is szomorú, sír a filccel rárajzolt emoji. De egyszerre felvillan a megváltás reménye:
a hotel, ahová főszereplőnk befoglalt, szobanövénybarát, így aztán mehet vele a kaspóarcú zöld, aki boldogan mosolyog a kocsiban, hogy nem kell neki sem egyedül maradni, és a gazdi sem fog a messze távolban szomorkodni. A jelenet érdekes eleme az autó: a nyitott dzsip pont az az autó, amit magányos emberek vásárolnak céltalan és reménytelen életmódjuk fenntartásához.
Főszereplőnkre vigyáz a hotelmarketing által megteremtett lelki biztonságot adó háló: nem kell, hogy hiányozzon neki legjobb barátja, a szobanövény, hiszen hozhatja magával.
Tényleg ennyire magányosak, szerencsétlenek, elszigeteltek és védtelenek lennénk? Nem lehet, hogy ez az egész kép csak ránk akar erőltetni valamit, aminek az elfogadásával még kevésbé fogunk tudni védekezni az „azabaj”-kultúrával szemben? Elveszítjük a saját karakterünkről gondolt erőt, és elfogadjuk, hogy kiszolgáltatottak és gyengék vagyunk?
Én megértem azokat, akik a háziállatoktól és a szobanövényektől olyan érzelmi feltöltődést kapnak, ami hozzáad valamit az életükhöz. Azon már kevésbé tudok kiigazodni, amikor ezekkel a lényekkel próbálja helyettesíteni valaki az emberi kapcsolatait. Egy szobanövény soha nem fog visszaszólni, soha nem akarja majd máshogy csinálni a rántottát, soha nem fog azzal cseszegetni, hogy ne szórd szét a szennyesed.
A locsolást viszont meghálálja, és ennél több energiát amúgy sem kell rá pazarolni. Ja, és mindig otthon van, amikor hazaérsz. Sose hiányzik neked, és most már utazás alatt sem fog.
Persze lehet azt mondani, hogy a hiány rossz dolog. De mégis, kapcsolataink lényegi része a hiány: a hiány tesz hozzá a legtöbbet egy kapcsolathoz, és a folyamatos együttlét veszi ki belőle a legtöbbet. Talán az a végtelenül túlzásba vitt biztonságmantra tesz annyira rosszat nekünk, ami bizonyos létállapotot a félelem eszközével eltávolít tőlünk, olyat, mint például a magány. Miért félünk a magánytól? A magány nem félelmetes. Csak azt mantrázzuk róla.
(Borítókép: YouTube / VisitLEX Commercial The World's First Plant-Friendly Hotel Advert by CORNETT, United States)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
