Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA hamburgeresek már tudják: egy verset simán össze lehet mustározni
További Reklám cikkek
A pandémia és a pandémiával kezdődő korszak járványokkal, klímaparákkal és háborúval néhány reklámkészítőt is képes volt inspirálni. Nem az átlag distancingfilmekre gondolok, amikkel tele volt a padlás, hanem az igazán inspiráló darabra, amely azt az életérzést képes feldolgozni, amit a krízisbe került társadalmat alkotó egyén a legbensőbb létezésében megél.
Persze nehéz ma a költészettel felkelteni a figyelmet, de szerencsénkre Villon klasszikus nyitósora, a „Szomjan halok a forrás vize mellett” soha nem vesztette el paradoxonának izgalmát és érvényességét. Ezt újra feldolgozni mindig izgalmas, hiszen ennek a gondolatmenetnek soha nincs nyugvópontja, az életünk képletének minden biztosításunk ellenére pedig sosincs megoldása
Zavaros időket élünk
A Burger King a formátum címének a Zavaros időket (Confusing Times) választotta, és az első verzióban tökéletesen megrajzolja azokat a feloldhatatlan ellentéteket, amelyeket mindannyian megéltünk. Már a nyitás is nagyon vicces: „Joe azon gondolkodik, hogy most akkor otthonról dolgozik, vagy beköltözött a munkahelyére”, majd olyanokkal folytatódik, mint például „Dustin vásárolt egy könyvet a klímaváltozásról. Angliából szállították repülővel, és műanyagba csomagolták. Most zavarban érzi magát.”
Vagy ott van Jason, aki „belekeveredik egy valós beszélgetésbe, amiben nem tudja lekapcsolni a mikrofont, nem tudja kikapcsolni a kamerát, és nem tud elmenni vécére, amíg a másikat hallgatja”. És az is eléggé betalál, hogy „Simonnak és Sarah-nak babája született, és most mindenki azt kérdezi, mikor jön a következő. Miért, mi a baj ezzel a babával?” A film végén oda lyukadunk ki, hogy a Burger King új húspogácsája nem tartalmaz marhát, mégis olyan íze van, mint a hagyományos marhából készült húspogácsának.
Van második rész is, feszítik a húrt
Erre tesz rá még egy lapáttal a második rész, amely még kellemetlenebb helyzeteket mutat meg, amitől aztán tényleg elveszíthetjük a magunkba és a világba vetett hitünket. Érdemes minden darabján végigmenni.
„Garry lánya szeret hercegnőnek öltözni játékból – akkor most Garry rossz szülő? Jedah ki akarja törölni a szakítós üzenetét, amit az exének küldött – de akkor küld egy üzenetet arról is, hogy kitörölte az előző üzenetet, ami rosszabb, mint az eredeti üzenet. Frederick egy jobb világot akar a gyermekeire hagyni – de ahhoz az kéne, hogy legyenek gyerekei, amiről a szakértők egybehangzóan azt állítják, hogy ez a legkevésbé fenntartható dolog a bolygón. Stella szomszédjának lett egy kutyája, Max – de ez Stella fiának a neve. Akkor most a kutyának emberi nevet adtak, vagy Stella adott kutyanevet a fiának? Stella zavarban van.”
„Darrell letöltött egy applikációt, hogy... érted, kicsit gimnasztikázzon valakivel. Itt találkozott a a mostani feleségével. Azóta hát... nem gimnasztikáznak. Alejandro épp vásárolt egy környezetbarát mosógépet a Black Fridayen. Akkor ő most jót tett a környezetért, vagy valami nagyon-nagyon rosszat. Sophie azt olvasta, hogy csapvizet inni nem biztonságos, a műanyag palackok pedig tönkreteszik a bolygót. Most azon gondolkodik, hogyan kellene folyadékot pótolni. Van még három napja, hogy kitalálja. A világ egyre félelmetesebbé és még zavarosabbá válik, úgyhogy a Burger King egyértelmű, hogy bemutatja új csirkefalatkáit, amiben egyáltalán nincs csirke. De olyan az íze, mint a csirkének. Növényi alapú csirkefalatkák. Zavaros.”
Mondhatnánk, hogy kár, hogy nincs több ilyen mélységű és egyszerre ennyire felszabadítóan vicces reklámfilm, de inkább maradjunk annyiban, hogy mennyire jó, hogy egyes kreatívok valahogy képesek a húrok túlfeszítésére, és olyan üzeneteket közvetítenek a nagytiszteletű lakosságnak, amiben embernek nézik, nem kizárólag vásárló robotnak.
(Borítókép: BURGER KING Confusing Times DAVID Cannes Lions 2021 Film from The Work 735635 17201375 / YouTube)