Ezért ne vegyen ki két hónap szabadságot, ha eldugul a vécé

Vegyünk egy példát az életben. Tegyük fel, hogy eldugult a vécé. Feladatkiadás a mi munkakultúránkban.

• Első verzió: „Vécére kell mennem, de valami baj van a vécével.” Ekkor úgy érzed, hogy ugyan nem tudod még, mi történt a vécével, de te vagy a hibás, és inkább kiveszel két hónap fizetés nélküli szabit.
• Második verzió: „Eldugult a vécé, csinálj valamit.” Ilyenkor kezdődik az, hogy nem érted, miért te lettél megszólítva, hiszen fogalmad sincs, hogyan működik egy vécé, miért dugul el, és egyáltalán mi közöd az egészhez, hiszen nem kell vécére menned. Tehát annyit tudsz tenni, hogy megnézed a vécét, húzogatod, tényleg nem megy le, aztán meg elvonulsz internetezni, hogy mégis mi ez az egész, hogy lehetne egyáltalán hozzáfogni, vagy van-e olyan szakma, ami ennek a javítására specializálódott.

A hatékony delegálásra egy verzió: „Figyu, eldugult a vécé, légyszi dugítsd már ki, kérlek, a pumpa ott van mellette, vízkőoldó fenn a szekrényben, felöntöd az egészet az oldóval, aztán pumpálsz izomból, addig én meg hozok neked egy sört.”

Megoldandó probléma

Mint jól látszik, az első két példa a szülőágya a halogatásnak. Mindenki utál halogatni, de sokszor érezzük úgy, hogy a halogatás ránk van kényszerítve, mert a feladathoz hozzá kezdeni sem tudunk, hiszen a feladatkiosztásból hiányzik egy fontos dolog: az iránymutatás.

Így aztán Magyarországon lehet, hogy sok munkaszervező applikációt vesznek és használnak a vállalatok, de valószínűleg az is gyűlöli, aki feladatot ad, mert nem tudja használni, az meg végképp, aki feladatot kap, mert az nem feladat, hanem egy újabb megoldhatatlan probléma.

Ehhez képest millió ilyen munkaszervező, feladat- és határidő-kiosztó szoftvert hirdetnek, amitől nekünk valószínűleg égnek áll a hajunk, ehhez képest itt van most egy sorozat, a cannes-i fesztiválon is versenyben volt (ahol több díjat is elvitt a korábban méltatott The Wish című Penny-reklám), és meglepően vicces történeteket mesél a halogatásról, amitől kifejezetten szerethetővé válik ez az egész káosz, akarom mondani, munkakultúra.

Kész varázslat

Azt, hogy képesek vagyunk elmenekülni a munka, a feladat elől, mindannyian megtapasztaltuk. Az ember tud olyan lelkiállapotba kerülni rossz feladatkiosztás miatt is, hogy egyszerűen semmi kedve szembenézni a feladattal, vagyis saját magával. Ezek a filmek azonban éppen az ellenkezőjéről szólnak: annyi mindennek vagyunk egyszerre kitéve, hogy egyszerűen a feléről elfeledkezünk.

Amikor a három különböző film szereplőjét Greg egy hívással megszakítja rendes tevékenységében, Greg válik a főnök, az ügyfél, a bank vagy akárki archetípusává, aki mindig egy telefonhívással próbálja a saját munkáját megúszni, és a másikra való tekintet nélkül betolakodni az életébe, amitől sokunk tényleg heti huszonnégy órában képtelen eltávolodni a munkájától – egy munkaszervező applikációtól mindenesetre eléggé önironikus Greg szerepeltetése.

A három film vicces emberi történeteket mesél el: az egyikben a főhős férjét felejti el visszavarázsolni a bűvész, a másikban a főhős apja feledkezik meg arról, hogy bújócskáznak, a harmadikban pedig egy hipnózist alkalmazó terapeuta változtatja kígyóvá ügyfelét, hogy elmúljon a kígyófóbiája. De Greg őt is megcsörgeti.

Talán tényleg ki kéne próbálni néha otthon hagyni a mobiltelefont.

 (Borítókép: Disappearance | Setapp / YouTube)