Kegyetlen tükör a Penny karácsonyi reklámja

Annyira jó, amikor egy reklámfilm elkerüli a sablonos karácsonyi idillek nyomasztó világát, és valami olyasmit mesél el, ami rólunk szól, és arról a korról, amiben élünk. A karácsonyi szezon reklámfilmjeinek többsége nem csupán sablonos, de történetet sem mesél: jól kezdődik, minden rendben van a közepén, a vége pedig maga a 100 százalék idill.

Csakhogy azokhoz a történetekhez, amelyek hatással vannak a nézőre,

• kell a probléma,
• a gonosz,
• a baj,
• a negatív pólus,

hogy érzékelhető legyen az az érték, amiről a történet mesél. A toxikus pozitivitás szerencsére kezd kikopni a kultúrából, de várhatóan a reklámok fogják a legutolsóként elengedni az előzmény és ok nélkül mindent és bármit jónak felcímkéző kultúra modelljét.

De van benne karácsonyfa

Mindenesetre most itt van megint egy olyan reklámfilm, amelynek látszólag semmi köze sincs a karácsonyhoz, látszólag nincs benne karácsonyfa, ajándékbontogatás, mosolycunami, terített asztal és magukat rommá zabáló, piros pulcsis rokonok.

Viszont elmesél egy történetet rólunk, arról, amiben élünk. Ebben a tökéletes világban ugyanis mindentől megvéd a tudomány és technológia számtalan vívmánya: az orvostudomány a haláltól, a közösségi média a magánytól, a mesterséges intelligencia a gondolkodástól, az okos garázsajtó a mozgástól, az érintésmentes fizetés pedig a papírra ragadó milliárdnyi gonosz bacilustól.

Olyan falakkal vettük körbe magunkat, amelyek mögött nyugodtan élhetjük az életünket, hiszen mindannak, amit csinálunk, a következményeitől is védve vagyunk. És van egy még jobb sajátossága ennek a világnak: a többi embertől is megvéd ez a fal. Hála istennek, ugye, mert már a szomszéd is akkora tirpák… a főnök szemét, a többi autós gyökér, a közértes kretén, a hentes meg csaló, jól tudjuk mindezt, ugye, hiszen nincs jobb bizonyíték, mint a napi hír- és bulvárinformáció, ahonnan tonnával ömlik a sok rosszindulatú és ostoba ember hazugsága.

Itt élünk egymás hegyén-hátán, de a szomszédnak a nevét sem tudjuk, oké, egymás között csak „Lecsónak” hívjuk, mert éjjel-nappal főzi a büdös kajáját, és zokniban jár le kutyát sétáltatni, és akkor a lépcsőházat is ellepi az a fura fingszag, ami addig csak a lakásából jött.

Erről a lelkileg szanaszéjjel szakadó közösségről készült ez a film, ami végigveszi azokat a helyzeteket, ahol mi, emberek elveszítjük a humánus jellegünket, és a rettegésünket agresszióba csomagolva próbálunk úrrá lenni a káoszon, amely körbevesz. Ahelyett, hogy rendet tennénk magunk körül, és elbeszélgetnénk egymással, meginnánk egy sört vagy főznénk együtt egy tésztát, a másikról alkotott hipotéziseinkből gyúrjuk össze a saját valóságunkat, olyan valóságot, amely aztán csak minket nyom agyon.

Ritka ajándék a figyelem

Ez a valóság, amelyben mindig a másik a hibás, az én sorsom balszerencséjének ok a körülmény, amelyben élek, ahonnan vagy megpróbálok elmenekülni (oda, ahol ugyanez folytatódik), vagy összeszorított foggal tűröm azokat a sorscsapásokat, amelyeket elképzeltem magamnak. Erre még videójátékot is lehetne írni, és vinnék, mint a cukrot, mert nagyon úgy tűnik, hogy ennek a mai világnak a hite, a vallása, az egyháza erre az egyetlen dologra épül: mindig a másik a hibás.

Ez a reklámfilm történetével és vizualitásával azt meséli el, hogyan törik össze az a közösség és környezete, amelyben élünk, ha nem ismerjük fel azt, hogy egy dologban biztosan egyformák vagyunk: minden ember életében ő a főszereplő, nem én. És ha elbeszélgetünk egymással, ez még ki is derülhet, sőt lehet is vele kezdeni valamit. Karácsonyra egész jó ajándék a másikra való odafigyelés – és a tévé, internet, közösségi média kikapcsolása.

(Borítókép: Spot | PENNY | The Rift (English) / YouTube)