E. T. miért ekkora gyökér a Citroën reklámjában?

Van ez a földönkívüliekről szóló mitológiánk, nagyjából 150 éve, és mesélgetjük egymásnak különböző műfajokban itt, a nyugati világban. A Világok harcától az Érkezésig nagyjából azt a dilemmázást folytatjuk, hogy az idegenek vajon csupa szív kedves és cuki lények-e, vagy egyszerű gyökerek, akik kérdés nélkül csapást mérnek mindenre, ami mozog.

A mitológia középpontjában az a Fermi-paradoxon áll, amely szerint a világegyetem olyan végtelenül végtelen, hogy léteznie kell benne egy másik, sőt végtelenül sok másik értelmes civilizációnak. Az egésszel csak az a baj, hogy

Oké, a Világok harca is pedzegette már, hogy az idegenekkel jobb inkább mégsem találkozni, de a huszadik század végén, a legnagyobb jólét kellős közepén Steven Spielberg például úgy gondolta, hogy az idegenek barátságos, szinte magatehetetlen kultúrlények, akik rendkívül motiváltak arra, hogy mutogatással, fények villogtatásával, zenével kommunikáljanak csak azért, hogy a két egymásnak idegen civilizáció minél hamarabb megismerje egymást. Így született meg a Harmadik típusú találkozások, majd pedig az E.T., a földönkívüli.

Ufó után kihalás

A nyolcvanas évek korszelleme miatt lehetett az, hogy a barátságos idegenek mítosza ekkorát ment. A teljes civilizáció beszakadt a mozikba, itta azt a verziót, amiben a gyerekek megvédik a gonosz felnőttektől a cuki idegent, aki nem akar mást, csak hazatalálni, hiszen nem is ide akart jönni, csak eltévedt. Mindeközben Fukuyama elkezdte írni a Történelem végét, és mindenki azt hitte, hogy a baleset-biztosítás az öröklétet is meghozza.

Aztán az évezred elején jöttek a trisolarisiak, Cixin Liu Háromtest trilógiájának gonosz idegenei. Lesújtottak az E.T.-mítoszra és mindenre, ami a civilizációk békés találkozását és barátságos egymás mellett élését ígéri. A második kötetben megfogalmazott sötét erdő stratégia lényege, hogy az idegenek bujkálnak egymás elől, mert amint felfedezi őket a másik, abban a pillanatban célponttá is válnak: az idegenek ugyanis nem kockáztatják annak az esélyét, hogy a másik hamarabb tüzel, a legbiztosabb megoldás az életben maradásra a másik civilizáció kérdés nélküli kiirtása. A marslakók szerint is csak a halott indián a jó indián.

És, persze, biztos tök jó lenne megismerkedni barátságos idegenekkel, akik megtanítanának minket fénysebességgel előrelátni, de a mítoszok közül mégis azok az izgalmasak, amik rámutatnak az élet azon sajátosságára, miszerint az élet élni akar, és nem fog elkerülni semmilyen agressziót, alávalóságot, gonoszságot, hogy az életben maradását fenntarthassa – és minden ilyen mítosznak tétje van, veszteséggel, fájdalommal, tragédiával, ami mind-mind tükröt tart elénk.

Valahogy ezek az utóbbi történetek mutatják meg, kik is vagyunk igazából. 

Citroën beszélni nyelvünket?

Mert amikor a Citroën elektromos ë-C4-et egy olyan E.T.-mítosszal meséli el, amiben a szerepek megfordulnak, és kiderül, hogy a kis cuki idegen a legnagyobb genyó, aki egy autóért cserébe beáldozza a megmentőjét, akkor nem fakadunk sírva. Civilizált emberként rosszindulatú röhögés tör fel belőlünk, és élvezzük, amikor a tankönyvi jóakarat fölé kerekedik valami emberi – még így is, hogy egy kis ufonauta genyóban ölt testet az az emberi. Valahogy a kis ufonautával tudunk azonosulni, és felsóhajtunk legbelül, hogy azért

Persze, van egy komolyabb aspektusa is a mi kis Citroënre izguló ufólakónknak. Ugyanis az európai autógyártás válsága már nemcsak ipari, hanem kulturális válság is. Az eladhatatlan, túldrágított autók, amik ugyan meg is fésülnek, ha akarod, lényegüknél fogva már csak nagy jóindulattal nevezhetőek autóknak,

• olyan messzire vitte őket a hozzáadottérték-licit, aminek következtében nem csak megfizethetetlenül drága, de teljesen feleslegesen túlbonyolított tárgyakká váltak.
• Az, hogy az európai autógyártók évtizedek óta kizárólag prémiumszegmensben tudnak gondolkodni, hogy bevételeiket nem az eladási árból állítják elő, hogy eladhatatlan termékeiket nem lecserélik, hanem keresztfinanszírozzák, tökéletesen megalapozta azt az összeroppanást, ami ránk vár.

És ha jönnek a BYD-k, a Huaweiek meg a Xiaomik, amik féláron kínálnak sokkal jobbat, többet, erősebbet és okosabbat, mi miatt fogja bárki is megvenni az elektromos ë-C4-et?

Addig, amíg vannak közös mítoszaink és rítusaink, amíg vannak vicces reklámfilmjeink, addig van remény, hogy a saját márkáinkat vásároljuk meg, még akkor is, ha drágább és bénább, mert az legalább a mi nyelvünket beszéli.

(Borítókép: YouTube / New Citroën ë-C4 - The Alien)