Átírták Lady Gaga miatt a Grammy-szabályokat
Lady Gaga nemcsak slágereivel, lemezeladási rekordjaival és címlaptörténeteivel hallat magáról: a jelek szerint most miatta írták át a Grammy-díjak odaítélésének szabályait a legjobb új előadó kategóriában.
A világ legfontosabb zenei elismerését odaítélő amerikai szakmai szervezet, a Recording Academy bejelentette, hogy ebben a kategóriában a jövőben az a művész is megszerezheti a kitüntetést, akit egyszer már jelölték Grammy-díjra, ha még nem jelentette meg első teljes albumát és még nem nyert.
![GYI0059542456](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/156/1562/15629/1562921_db204f78f55e3f3c865d7fe69d87ac95_wm.jpg)
Az eddigi szabályok szerint akit korábban egyszer már jelöltek, az nem számított újoncnak. Most három előző jelölés zárja csak ki, hogy valaki a legjobb új előadó címért indulhasson.
A szabálymódosításra számítani lehetett, miután idén januárban Lady Gaga annak ellenére nem indulhatott ebben a kategóriában, hogy 2009 legnépszerűbb új előadójának tartották. A New York-i énekesnő Just Dance című slágerét előző évben már jelölték Grammy-díjra, ezért hivatalosan elismert művésznek számított.
Az énekesnő januárban két másik trófeával vigasztalódott: a legjobb dance-felvétel és a legjobb dance-album kategóriában aratott győzelmet.