Őszinte emberek támadása

Egymás után jönnek Magyarországra a hardcore-legendák, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy az egyszerűen csak a New York-i hardcore keresztapjainak titulált Agnostic Front koncertjét már mi is megnézzük végre, különösen, hogy úgy hallottuk: szélsőjobboldali atrocitásokra is lehet majd számítani. Az újságíró pedig a sztereotípiák szerint, melyeknek természetesen minden erőnkkel megfelelni igyekszünk, vérszagra gyűl.

Élősúly

Az A38 felé közeledve kisebb csoportosulásra leszünk figyelmesek a fedélzetre vezető híd tetejénél, közelebb érve az is látszik, hogy a fiatalok nem szimpátiatüntetés céljából érkeztek a helyszínre. Húsz-huszonöt marcona szkinhed között megyünk le a hajóhoz, gyorsan kikombináljuk, hogy a stílusirányzat szélsőjobboldali ideológiát valló ágának tagjairól van szó. A bejáratnál a biztonsági személyzet képében jelentős élősúllyal, valamint szúró- illetve vágófegyverekre kiterjedő motozással szembesülünk.

Bent azonnal összefutunk a honi antirasszista szkinhedközösség egyik prominensével, aki vidáman közli, hogy a kidobók "jó srácok", és nem lesz gáz, de azért bent is van "néhány". Kicsit később kinézünk a hajó elé, addigra már nincs ott senki, nyugtázzuk, hogy a balhé ma estére elmarad.

Zuglói streetrock

Magyarországon teljesen szokatlan módon időben kezdik a koncertet, úgyhogy le is maradunk az elejéről, a magyar Boiler (vagyis autentikus írásmóddal: Böiler) fellépéséről, akik úgynevezett streetrockot játszanak, a hardcore-tól egy viszonylag távolabb eső műfajt, viszont zuglói lokálpatrióták (mint e cikk szerzője is), az őszinte zene tekintetében így felvehetik a versenyt bármilyen hardcore-ossal, legyen az akár New York-i vagy akármilyen.

Gyanítjuk, hogy Budapesten egyedül itt lehet látni New York Hardcore-pólóra tűzött kokárdát, jelenleg itt a legtöbb az egy négyzetméterre eső tetoválás, illetve az izom-zsír arány is itt billen leginkább az első felé. Ez utóbbin óvatos sörfogyasztással próbálunk segíteni, közben megtekintjük a pólókínálatot is, kedvencünk az észak-koreai címerre hajazó nyomat, búzakalászokkal és veres csillaggal, a kompozíció közepén a vízierőmű és távvezeték helyett rohamsisakos zenekartagokkal. Egyúttal megpróbáljuk megfejteni a hardcore-életérzést, odáig jutunk, hogy a "kompromisszummentes" zenei szakírói kifejezés a szcénában joggal használható (ennek ellenére nem fogjuk), hisz a közösség olyan fogalmak köré szerveződik, mint "egység", meg "tisztelet". Ja és hol máshol tetováltatná a hátára valaki gót betűkkel, hogy "justice" (igazság)?

Csápolók úsztatása

A Punishable Act, a Death Before Dishonour és a Diecast fellépését balladai homályban hagyva ugorjunk a főzenekar koncertjére. A hajó teljesen tele, a hangfalak környékén (sőt főleg ott) egymás hegyén-hátán az emberek, ami ahhoz képest, hogy a tizenötödik sor környékén is majdnem leviszi a fejünket a hangerő, elég bátor pozícióválasztásnak tűnik, még úgy is, hogy a rutinosabbak füldugóval érkeztek. Az Agnostic Front énekese a divatkövetés költséghatékony módját választotta: neki eleve a mellkasára van tetoválva a zenekara neve, ami elég jó motiváció atekintetben is, hogy ne oszoljon fel a zenekar a közeljövőben.

Közelről megfigyelhetjük a "csápolók úsztatását" is (a Sziget-programfüzetekben hívják így valami misztikus okból a bodysurfinget, ami ott különben tilos). A leglelkesebb koncertlátogatók felmásznak a színpadra, majd a közönségbe vetik magukat, akik kézről kézre adják őket. Rosszabb esetben nem, ilyenkor a padlón landolnak. A színpadon külön ember vigyáz arra, hogy a zenészeket ne zavarják az ugrálók, ha valaki túl közel kaplimpál a lábával az énekes fejéhez, vagy túl sokat időzik a színpadon, nemes egyszerűséggel betaszajtja a tömegbe.

A zenekar könyörtelen zúzást prezentál negyvenöt percben, dübörög az extrémre hangosított lábdob és a basszus. A számok minden átvezetés nélkül követik egymást, másodpercekre állnak csak meg, például "hardcore Budapest"-et üvöltetni a közönséggel, illetve amikor az énekes, mint ha csak a Zeneakadémia nagytermében lenne, megköszöni a lelkesedést, és csendesen bejelenti a következő számot.

Háromnegyed óra után azonban hirtelen levonul a zenekar, mi pedig kissé csalódottan állapítjuk meg, hogy a hc-koncertek minden bizonnyal egészségügyi okból ilyen legendásan rövidek. Folyamatosan üvölteni, illetve a nehéz hangszerekkel ugrálni nem lehet sokáig, a nyolcvanas évek eleje óta működő Agnostic Front tagjai meg már nem is mai gyerekek, ugye. A zenekar tehát éjfélre befejezi, a fiatalok türelmesen sorban állnak a kabátjukért, majd elsétálnak az ünnepi éjszakába.