Buli 100 millióból
Nézze meg képeinket! |
A szervező Sziget Kft. számára elsősorban a felvonulás utáni úgynevezett bónusz-parti hoz bevételt. A tájékoztatás szerint az 50 millió forint költségvetésű parti az előre váltott belépők száma alapján mintegy 10 millió forintos nyereséget hoz, ami megegyezik az egy évvel korábbi profittal.
Úgynevezett afterparty-k
Tavaly 19-20 ezren vettek részt a bónusz-partin, az idei rendezvényen hasonló számú látogatóra számítanak a rendezők. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére késő este elmondta: a rendezvényen nem volt szükség rendőri beavatkozásra.
A Budapest Parádé immár negyedik alkalommal indult útjára az Erzsébet térről; a központi ünnepség a Hősök tere, a Felvonulási tér illetve az Andrássy út egy részének 44 pontján zajlott. A parádé csaknem félszáz mozgó színpadán több száz lemezlovas és zenekar mutatkozott be.
A Budapest Parádét 22 órakor tűzijáték zárta, azt követően pedig a város szinte valamennyi nagyobb klubjában úgynevezett afterparty-kat tartottak.