Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Showbiz cikkek
A kritikusok, történészek és bértollnokok jelenkori történelmünk teljesebb megismerését, az elnök pályarajzát és a Monica Lewinsky-botrány részleteit várják Bill Clinton könyvétől, amelyet a szerző Dr. Albant idéző egyszerűséggel Életem címmel dob majd piacra. A józanabbak viszont úgy vélik, a sikergyanús mű nem valószínű, hogy meglepő dolgokat tárna fel a közelmúltból.
Intelligens és sármos
Bill és Hillray Clinton |
"Két dolgot szeretnék tőle látni" - tette hozzá David Herbert Donald, az Így élt Abraham Lincoln című munka szerzője. "Érdekel Clinton személyes élettörténete, az hogy miként lett belőle az, aki. Ezen túl pedig szeretném, ha könyvéből kiderülne, hogyan formálta a Fehér Ház politikáját, és hogyan csinálhatott bolondot magából egy ilyen értékes ember ".
A könyvkereskedők nagy reményeket fűznek az egykori elnök könyvéhez, amelyből rögtön másfél millió példányt jelentetnek meg. A történészek pedig azt remélik, hogy Clinton nem közhelyekkel intézi majd el a Fehér Házi ügyeket, vagy a Monica Lewinsky-affért.
Bértollnokok
A félelem nem alaptalan, hiszen az utóbbi időben megszámlálhatatlan önéletrajzi könyv jelent meg, amelyhez a neves személyiségek csak a nevüket adták, a szerzők pedig érezhetően nem ismerték közelről a történetüket.
Ronald Reagannek kevés mondanivalója volt az iráni botrányról és egyetlen bekezdést szentelt első házasságának.
Grant memoárjai, annak ellenére, hogy azokat személyesen Mark Twain szerkesztette meg, szintén távolt álltak a valóságtól. Egy szó sem esett bennük Grant amúgy köztudott alkoholproblémáiról, és gyakorlatilag semmi nem derült ki a házasságáról és elnöki tevékenységéről.
A Knopf kiadó vezetője, Alfred A. Knopf az AP-nek azonban hangsúlyozta, hogy Clinton saját kezűleg írja könyvét. A színvonalról pedig Robert Gottlieb szerkesztő gondoskodik, aki a Nobel-díjas Toni Morrisonnal is dolgozott már.
Konfliktuskerülés
A történészek azonban nincsenek meggyőződve arról, hogy a könyv valóban "leleplező és emlékezetes" lesz, ahogy azt a Knopf elnöke, Sonny Mehta állította. Sokan nem tartják ugyanis valószínűnek, hogy az egykori elnök kész lenne még jobban kiteregetni magánéletének sikamlós részleteit. A politikai leleplezéseknek pedig feleségének, Hillary Rodham Clintonnak felfelé ívelő politikai pályája, és kilátásba helyezett 2008-as elnökjelölése lehet az akadálya.
"Az elnökök memoárjaikban igyekeznek elkerülni a konfliktusokat, de végül is mi tenne érdekessé egy könyvet, ha nem a konfliktus?" - mutatkozott akciórajongónak Douglas Brinkley, aki John Kerry demokrata elnökjelöltről írt nemrégiben nagysikerű könyvet.
"A legjobb az lenne, ha egy pszichoanalitikus segítségével előhozná magából, hogy egy ilyen intelligens és megnyerő férfi miért bánik úgy a nőkkel, ahogy ő tette" - ajánlott sajátos munkamódszert az író.
Bulvárkönyv
Brinkley úgy vélte, alig néhány évvel az események után lehetetlen igazán értékes könyvet írni. Példaként Dean Acheson külügyminiszter munkáját említette. Acheson közel húsz évet várt, mielőtt hozzálátott volna az 1970-ben Pulitzer-díjjal kitüntetett könyvének megírásához. Akkorra az egykori külügyminiszternek már megvolt a kellő történelmi rálátása, volt ideje arra is, hogy átnézze a szükséges dokumentumokat és nem kötötte gúzsba, hogy kijelentéseivel mások karrierjét veszélyeztetheti.
"Clintonnak viszont nem állt kellő idő a rendelkezésére, hogy áttekintse tevékenységét, vagy elgondolkozzon arról, tevékenysége hogyan illeszkedett a történelembe. Attól tartok, könyve inkább a Vanity Fair közönségét célozza meg, mintsem a történelem iránt érdeklődő embereket" - mondott velős ítéletet a szerző.