Phil Collins és a sósperec

- Még egy?

- Nekem csak pohár, kösz.

Régi MTV-járók bizonyára emlékeznek az első ijedtségre, ami akkor fogta el őket, amikor Phil Collins vörös fejjel belenézett a kamerába, és a nyakán kidagadó erekkel azt üvöltötte: "Haha, höhö!" A Genesis Mama című számáról van szó, mostanában nyilván a VH1-on adják, de olyanom nincs. Annál furcsább, hogy valahogy úgy alakult, hogy pont a Vörösfejű Phil Collinsszal jöttünk megnézni ezt a másikat, aki első végső búcsúturnéjának budapesti állomását celebrálta néhány száz méterre a Tücsök sörözőtől, ahol üldögéltünk. VPC kicsit izgult a hülye helyzet miatt, annak ellenére, hogy csak egy évtizedes emlékekből silányan összetákolt kitaláció volt, és ezt ráadásul ő is tudta.

- Mennyi ember! - ordította, ahogy beértünk, a homlokán lüktetett egy ér. A bejáratnál megpróbáltam úgy teni, mintha ott se lenne, szerencsére sikeresen bejutottunk. Tele volt az Aréna, ami a mai tudásunk szerint olyan tízezer embert jelent, és a környező utcák alapján úgy tűnt, mindenki külön kocsival érkezett. Vettem neki egy perecet, bár a só állítólag nem tesz jót magas vérnyomás esetén. Nála erre gyanakodtam, jóllehet nem vagyok orvos.

Amíg a perecen nyammogott, volt időm tüzetesen megvizsgálni a színpadot, ami az egyik legnagyobb volt az Aréna-beli koncertek történetében, két szint, pár tonna mozgatható fénytechnika, kivetítő az egész hátsó falon, plusz kettő kétoldalt, keresztben épphogy elfért az egész.

- Baró.

Alighogy így kiáltott, megjelent Phil Collins a színpadon. A téridőanomália miatt szerencsére nem omlott önmagába a világ szerkezete, és nem zuhant bele minden a dobos-énekes szeme közötti pontba, igaz, nem is tartottam ettől komolyan, csak hát mindenfélét hallani. De szerencsére nem létező emberek csak ritkán okoznak galibát.

- Még mindig faszán dobolok - harsogta VPC a pereccel hadonászva, ahogy Phil Collins rögtön a koncert elején lenyomott egy dobszólót, a szakmai és laikus közönség legnagyobb megelégedésére. Aztán kiderült, hogy a hatalmas színpad nem felesleges nagyzolás, a kísérőzenekar ugyanis valami tizenöt főből állt, a dob-gitárok-billentyű-perka felálláson túl még hat vokálos meg négy fúvós mozgott koreográfiára, meg menetelt ide-oda. Sőt, a fényeket és a kivetítőt is kihasználták rendesen.

Miután megnyugtattam VPC-t, hogy a jövő nem anyira sötét, és Collins nem Mao-szerkót visel, hanem csak szeret egyszerűen öltözködni, következett a magyar közönség kedvenc része: a világsztár magyarul beszél.

- Köszönöm, szervusztok, Budapest. Budapesten vagyok ismét, köszönöm, hogy eljöttetek, minden dalt eljátszunk, amit szerettek - ováció, a hátsó szektorban ülők a látcsöveket az ölükbe ejtve tapsoltak. Majdnem ekkora örömujjongás kísérte a True Colors a capella előadását, illetve később az egyetlen Genesis-dalt, az Invisible Touch-ot, amihez Phil Collins ismét beült a dobok mögé. VPC-nek persze ez tetszett a legjobban, elő is került hamar a luftdob.

- És azt meséltem már, hogy a Genesis az első lemezéből összesen hatszázat adott el? Tiszta ciki, persze át lettek verve - rikoltotta az a capellázás végén, hozzátéve, hogy akkor még szerencsére nem volt a zenekarban, aztán félrenyelte a perecet, amikor elmondtam, hogy jelenleg a Genesis lemezeladási valahol százötvenmillió fölött járhatnak, és az ő szólólemezeiből is több mint százötvenmillió fogyott.

- Ne már! Mondjuk jól nyomom, nem azért - fordult a színpad felé, ahol Phil Collins már meglazította ingének felső gombját, és a Two Hearts-ot énekelte lendületesen.

- Ez azért kicsit buzis - üvöltötte VPC diszkréten a fülembe, de megnyugtattam, hogy ennyi idősen már nyugodtan lehet óriáskivetítőkön hatalmas szíveket animálni, nem gáz, a közönségnek meg láthatóan tetszik. Vonakodva elfogadta, az ujjaival csettintgetni kezdett a szám ritmusára, és bólogatott mellé. Néha rajta felejtette a szemét egy-egy eksztázisba esett hölgyrajongón, később azt állította, hogy egyszerűen csak érdekesnek találta, hogy milyen sokan jöttek el olyanok, akik még nem is éltek, amikor ő már a Genesisben dobolt. Udvariasan elhittem neki.

- És ez most tényleg a búcsúturném?

- Hát állítólag ja.

Szótlanul álltuk végig a ráadást - hihetetlen, mire képes ma már a fénytechnika - aztán elsodródtunk a tömeggel a troliig. A Fogarasi úti Tescónál leszállt, azóta nem láttam.