Egy majdnem hibátlan koncert

Dave Gahanék hihetetlen könnyű helyzetben érkeztek. Az aktuális lemez fogy, koncertjeikre előre elkeltek a jegyek, csak ki kell menni, lenyomni haknit, hazamenni és százdollárosokkal kitapétázni az úszómedencét. Na jó, fárasztó, ugyanis a Playing the Angelt bemutató sorozat tavaly október 28-án kezdődött és idén augusztus 3-áig tart. Közben még egyszer vissza is jönnek Budapestre. 132 koncert 9 hónap alatt. Ezek közül a 69. és a 106. Budapesten.

Az ősszel eladott összes jegy ellenére meglepően visszafogottak a nepperek, kilencezerért be lehet jutni, ha nem is a küzdőtérre. Az előzetes becslések 25 ezres jegyüzér-árakról szóltak. Vagy a hazai DM-piac pont akkora, mint az Aréna, vagy a propaganda hatott, és senkinek eszébe nem jutott odajönni, ahol úgysincs jegy.

A 69. állomás

A turné 69. koncertje nehézkesen indult. Két szám az új lemezről, kettő a régiről, majd ugyanez még kétszer. A színpadkép sem nevezhető forradalmi újításnak. Baloldalon egy techno-töklámpás, szürke, piros szemekkel, rajta fix piros feliratok: Sex, Pain, Angel, Love. És futkosó feliratok, mint a BKV-buszokon, erőszakról, kötelességről, a világ fontos dolgairól. A színpad javát természetesen a vásznak uralják. Mert a vetítés a DM sajátja, kisfilmek, élő jelenetek váltakoznak, általában dominál a fekete-fehér.

Maga a lemez, a Playing the Angel jó. Nem mellesleg a 13., ha nem számolunk Best ofokat, válogatásokat és remixeket. Azokkal együtt a 19. A Playing the Angel kicsit olyan, mintha újrahangszerelték volna a DM-életművet. Ismerősek a dallamok, ismerősek a szövegek, persze minden más, de az összecsengő részeket nem annyira nehéz megtalálni. A párhuzamoknak örülnek a fanok - a DM először 1985-ben játszott Budapesten, az Volán-stadionban, első albumát pedig Speak and Spell címmel 1981-ben adta ki -, mert ismerős és mégis más. A sok ismeretlen ismerős zene meg jó az ifjabbaknak, mert a hangzás mai, és kicsit rácsatlakozhatnak egy ma is élő kultuszra. Ami mellesleg lassan már az őseiké.

A koncert első harmada/negyede klisészerű. Dave Gahan keresi a helyét, a hangját, a technikusok meg a zenét, a basszust, vagy a ctrl+alt+del-t. Pedig elvárás akad. "Thak you for the last 25 year" - áll egy transzparensen. A Precious - amire nem mellesleg az Alfa 159-est is bemutatták - egyenesen úgy szól, mintha a kriptából játszaná egy rekedt öregember. Dave Gahan lassan megválik zakójától, ami értelemszerűen össznépi ujjongást hoz.

Klisék után örömünnep

Aztán eljutunk az I feel you-ig, és egyszerre minden összeáll. Dave Gahan magára talál, a hangzás szintén, és elkezdődik a zúzás, Dave Gahan félmeztelenre vetkőzik. Ováció. A Behind the wheel újabb minicsúcs, és a minicsúcsok egymást követik. Personal Jesus, a példa okáért. A techno-tök közben váltogat: Sex, Pain, Angel, Love, a vásznak változnak, átalakulnak, a két kameraman egyike talál egy jómellű csajt a közönségből. Az Enjoy the silence háttérgrafikái még viccesek is. A teltház keze a magasban.

Aztán lassan eljutunk az egyetlen lemezhez, amiről még nem szólt semmi: a Speak and spellhez, ami még bőven Vince Clarke közreműködésével született. A kivetítőkön már a karikatúravonal él. A három most is játszó alapító: Dave Gahan, Martin L. Gore, Andrew Fletcher karikatúrái váltakoznak a háttérben.

Csók és könny

Ráadás és ráadás, végül egy duett. Martin és Dave összeborulása, egységben, szeretetben, barátságban. Na, ez kicsit nyálasra sikerült, de sebaj. Az elmúlt években ugyanis mindketten szólóztak. Martin csinált egy jó CD-t, Dave Gahan egy kevésbé jót, viszont szeretett arról nyilatkozni, hogy mennyire elnyomta őt az akaratos Martin. Na, ez kicsit nyálasra sikerült, de sebaj.

23 óra 01., lehet taxit hívni. Megdolgoztak a júniusi teltházért. Is.