A Madách Színház Fantomja

Eksztatikus a hangulat a Madách Színház honlapjának vendégkönyvében, meglepő mennyiségű hozzászólásban áradoznak és álmodoznak a darabról, a színházról és a társulatról a rajongók. "Tetszik a vendégkönyv mint ötlet" - írja egy magáról megfeledkező fan. Én is teljesen átlelkesedem, hajnalig rakodom a mázsányi adatbázisdarabokat a szerveren, aztán szerencsére betelik.

A délelőtti főpróbára jó hamar odaérek, úgyhogy először csak lassan elgördülök az épület előtt: a vendégkönyv lelkes írótábora álldogál ott a már megszokott hangulatban. Sajnos az egész környéken csak egy bontás alatt álló erkély tövében van parkolóhely, de a Fantom mindent megér. Mire visszaérek a Vidám Emberekhez, híres és magas színészek vegyültek közéjük, megcsodálom őket. Napsütés van, mindenki boldog és csinos, az élet szép, és talán még Király Linda is lesz. A bejárat feletti szélső ablakból hosszan szemrevételezi a tömeget a titokzatos Bennfentes, lassan füstöl, jóindulatúan és elégedetten mosolyog. A tekintetétől nagyon kicsinek érzem magam, gyorsan be is húzódok az előtérbe, ahol csinosabbnál csinosabb lányok után lehet sétálni, a lépcsőre egy-két foknyit fellépve pedig egész gyorsan megszabadul az ember a tömegfóbiás rosszulléttől.

Riporterünk fóbiái az első sorokban

Gyakorlatlan nézőként a mobiltelefonok kikapcsolására szólító Kerényi Imre után azonnali kezdésre számítok, és közben belémnyilall: nagyon közel ülök, remélem nem lesz közönségbevonás. Olvastam, hogy "non-replika verzió", meg "önálló művészi változat", veszélyes szavak ezek. Persze nem kezdődik még egyáltalán, de pozíciómnak és a színpad-nézőtér irányú huzatnak köszönhetően beleshetek a fellibbenő függöny mögé. Először szerencsésnek érzem magam, aki bepillanthat, megfigyelhet, de aztán már nagyon szeretném ha elmúlna a rés, a színészek jól láthatóan engem figyelnek.

Észrevette már, hogy minden magyar musical férfi főszereplője ugyanaz a személy? Ennek is. Na jó, itt három van mindenből, de én elkaptam Sasvári Sándort. Nem kaptam el viszont Király Lindát, de sebaj, Mahó Andrea énekelt, gyönyörűen. (A honlapról megtudhatjuk: "1979-ben született a fiatal Mahó Andrea."). Raoult Homonnay Zsolt nyomta, roppant idegesítő amit a szájával csinál.

Svungos első félidő

Képek a nyilvános főpróbáról Kattintson a képre!

Az árverésjelenet után óriási lendülettel kezd a darab, szinte azonnal egy tucat gyönyörű táncosnőt kapunk, a 15. percben megjön a Híres Dallam teljes pompájában. Sajnos a szintetizátoros hangszerelés reménytelenül nyolcvanas évekbeli, ami nem végzetes, de egy Knight Rider Riddim alap jót tenne neki. A 20. percben már piróznak is, bár csak egy nagy pukkanás, de hatásos, Christine első nótája pedig egyszerűen lenyűgöző. Később sajnos rendszeressé válik a nyolc-tíz fős egyszerre éneklés, ami olyan, mint egy operába oltott éjjeli politikai vitaműsor az m1-en, a szereplők kettesével csoportosulva egyszerre nyomatják a magukét hosszasan, de soha nem sül ki semmi a dologból. Nagy mennyiségű bordó borítékot bontanak ki az ilyen szessönök folyamán, na ez például egész jól meg van csinálva, amikor a levélfelolvasás átmegy a Fantom hangjába, aztán meg vissza. A felvonás végén a csillárleszakadás is remekül sikerült, egész zuhanásszerűen eresztik le, robbanás, füst, SZAGOK! A függöny és taps után is üldögélek még kicsit, olyan jó füstszagokat hoz a huzat. Hollywood lehúzhatja magát.

Ajánlott büfé

A szünet kezdetekor eszembe jut a Bennfentes, elhatározom, hogy felderítem leshelyét. Rövid ideig hátráltat a Fantasztikus Pirosruhás Nő követése, de aztán amikor kimegy az épület elé, eljön az én időm. Ajánlom az emeleti büfét egyébként, lent sűrű tömeg, fent tíz ember lézeng. Idegen épületben általában nem merek ajtókat kinyitni, de most összeszedem magam, és elégedetten elfoglalom a Bennfentes mindenki feletti pozícióját az épület homlokzatán. Sajnos a Pirosruhás Nő behúzódott az árnyékba, úgyhogy csak önmagamat tudom csodálni rövid ideig, aztán továbbállok.

Nézőtéri matematika

A szünet szokás szerint értelmetlenül hosszú, a helyemre visszaülve unatkozással ütöm el az időt egészen addig, amíg észre nem veszem, hogy a függöny lassan hömpölyögve bekebelezi az első, majd a második sorban ülő nézőket is, és fenyegetően közeledik felém. Most már nagyon szeretném ha kezdődne a második felvonás, szerencsére a függöny nem jut át a hősiesen ellenálló harmadik soron. Néhány személyi változás történik szűk környezetemben, rájövök, hogy ezek kisasolják az első félidőben, hogy hol van színpadközeli üres hely és aztán arra rámennek. Aztán persze kiderül, hogy ezt csak gondolom, valójában elkéstek az elején és nem mertek beülni, csak most. A leülésnél most jobbról és balról is jönnek, de én matematikailag be tudom bizonyítani, hogy ez teljesen hatékonytalan.

A massza

A második felvonás egy nagy laposan terülő massza az elsőhöz képest, a Híres Dallam csak párszor, nyomokban vagy röviden fordul elő, a többi nóták meg nem rúgnak labdába, bár Christine továbbra is nagyon szépen énekel, és továbbra is nyolc hónaposokra jellemző elszántsággal rángatja le a maszkot a Fantomról ahányszor csak a közelébe kerül. Van kevés pirózás is, a díszletek továbbra is nagyszerűek, és a színpad gépezetei is látványos dolgokat produkálnak. Ez megy így egy ideig, aztán valahogy elmúlik a darab, vége, vastaps.

A darab a honlap szerint a világon először nem pontos másolata az eredeti, a mindenhol ugyanúgy játszott musicalnek. Mint írják, ez "kifejezetten önálló művészi változat megalkotására ösztönöz", ennek ellenére nem eresztették el túlzottan a fantáziájukat, a korszerűséget talán csak egy pár lelógó műmell jelentette egy mellék-mellékszereplő jelmezén, de ezt már csak a végén a meghajlásoknál lehet észrevenni. A vízbeugrásnál egy csobbanás hangeffekt, vagy egy fél vödör felfröccsentett víz nagyon hiányzott, és valamit mindenképpen kell lépni a homlokra ragasztott mikrofonok témakörében, ennél biztosan sokkal fejlettebb már korunk technikája.