Green Day, a szar divatzenekar

Divatzenekar! Ezzel mennek az agyamra évek óta a kultúrsznobok, hogy ezért rossz a Green Day, mert divat. Van ilyen, tényleg el tudja venni az ember kedvét valamitől, ha divatba jön, oda a kiválasztottság és jólértesültség tudata, hogy az a valami (néhányszázezred magammal együtt) csak az enyém, de hiába, ilyenkor kell erősnek lenni.

A Warner az 1990-es évek elején kitalálta, hogy egy szörfpunk zenekarból milliókat lehetne kiárulni, ha tolnának beléjük költségvetést. Szerencsés módon nem Kozsó-stílusban kasztingoltak fiúbandát, hanem szétnéztek a klubokban. A Green Daynek addigra volt már két egész jó lemeze egy kis kiadónál, a 1,039/Smoothed Out Slappy Hours (1990) és a Kerplunk (1991), és már akkor is nyilván egész jó koncerteket adtak. Úgyhogy leszerződtették őket, és 1994-ben a Dookie című album megkapta mindazt, amit egy nagykiadós sztárcsapat. Rendes stúdió, rendes producer, rendes klip és menedzsment. Megalkudniuk a jelek szerint nem kellett semmivel, ugyanazt a zenét kérték tőlük és a szmókolással elég szorosan összefüggő nevet se kellett megváltoztatni.

És természetesen jött egy stylist, aki a zenéhez igazította a borzalmas, gimirockos fazont. Érdemes is megnézni a 1,039/Smoothed Out Slappy Hours borítófotóit (itt és itt), mennyire hülyén nézett ki akkoriban Billy Joe és Mike Dirnt. De rendbehozták őket, és a Green Dayből úgy jöttek vissza a befektetett milliók, hogy más kiadók is megpróbálkoztak a recepttel, ekkoriban erőltették például az Offspringet.

Alvin fertőtlenít

A Green Daynek azóta voltak jó (Nimrod, 1997), közepes (Dookie, 1994) és teljesen szar (Warning, 2000) lemezei, de ez a divatzenekarságtól teljesen függetlenül alakult. Amikor nem voltak divatzenekar, addig is úgy 50 százalékban csináltak egész jó (1,039/Smoothed Out Slappy Hours) és közepesen jó (Kerplunk) lemezeket. Az új, American Idiot viszont az elejétől a végéig zseniális. A nézőtéren meglepetésemre összefutottam a pólóboltos Istvánnal, aki már húsz évvel ezelőtt is öreg rocker volt, és ő is azon csóválta a fejét, mennyire nagyon jó lemez lett.

Az előzenekar, az Alvin és a Mókusok már önmagában is elég, hogy lefertőtlenítsem a tegnapi Duran Duran kínzó emlékét, tisztességes, mérges nyálpunk. Egy kiscsaj a bőgős, aki lényegesen jobban játszik, mint Valamelyik Taylor tegnap, de legalábbis nem sül bele a saját szólójába, és szép tisztán vokálozik. A Green Day kezdését nem egészen értem: bejön egy rózsaszín nyuszi, és Village People-re táncol. Végülis nem baj, csak ne legyen rossz a Green Day, akiket élőben még nem láttam, és nem is tudom elképzelni, hogy élőben rosszak lennének. Nem is rosszak! Apám, nyúl el, Green Day be, American Idiot, tisztán és pontosan, de mérgesen és felpörögve, és hogy ez a Billy Joe mekkora egy frontember! Szily szerint "micsoda kis kanegér", de végre valaki a lelátó lelkivilágával is törődik; már a második refrén előtt beosztja, melyik szektor merre integessen.

Boksztrénerem, akivel legutóbb a Toy Dollson villáztunk együtt, csodálkozik is, hogy én ezt józanul adom így elő, de nem tehetek róla, ha valami jó, az jó. Nyilván nem tudok pupillareflexes hazugságvizsgálót kötni az énekesre, de nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy ezek a barmok 16 év után is élvezik a koncertezést. Mit koncertezést, minden átkozott akkordnak úgy örülnek, mintha ez lett volna az utolsó kívánságuk, és két perc lenne a világvégéig.

Második a kizárólag remekművekből álló új lemezről a Jesus of Suburbia, a külvárosi Jézus története 9 (!!!) percben, és állat. Sajnos a Nimrod-ról nem nagyon játszanak, de a többi Green Day is elég jó, ráadásul hangról hangra kapjuk a lemezeket. Ha Billy Joe gitár nélkül szaladgál, tartalék gitáros nyomja az akkordokat, ha a lemezen zongora volt, akkor jön a zongorista, meg a fúvósok. És hát debil, az biztos, de van show, felrángatnak a színpadra egy tíz éves fiúcskát, hogy vízipuskázza a nézőket, és van nézőkből összeállított punkzenekar is. Ez a "halló, van-e itten dobos"-kezdetű móka, amit a Manowartól láttam már egyszer, de a Green Day szépen végigvitte. Nagy nehezen tényleg összejött a három alkalmas néző, és akár hiszik, akár nem, nagy pillanat volt, amikor a sebtében idomított trió csörömpölésébe végül beszállt Billy Joe énekelni.

Kakaó és mák

Tényleg furcsa visítozó kiscsajok között villázni, valójában azonban egyáltalán nem rossz visító kiscsajok közt villázni, és a visító kiscsajok miatt nem lesz a zene erőtlenebb. Nem érdekel, hogy alapvetően bébiétel, és a tejbepapit is szeretem, főleg ha vannak benne félkemény daracsomók. Kakaóval, mákkal, dióval és mézzel.

Pirotechnikával engem a Rammstein óta nem nagyon lehet felizgatni, de a Green Day legalább tagadhatatlanul hozott cuccokat, csak azok az ötméteres lángnyelvek, amik a Rammstein alatt szinte a gyújtóláng szerepét játszva folyamatosan égtek, most hagyományos koncertstílusban lobbantak fel időnként. A fénycucc a Duran Duran sokszorosa volt, hoztak valami furcsa kivetítőt is, de inkább csak effekteket nyomtak. A technika kissé nyomi, de rokonszenves felhasználására jellemző, hogy amikor egy rozsdamentes acél, ugyanakkor színes betűkkel villogó Green Day feliratot eresztettek le a ráadásköveteltető rész alatt, a két szó karaokestílusban villogott, hogy a sikítozás rendezett formát ölthessen.

Kell egy jó dobos, és Tre Cool az; ebben a műfajban nem kell megváltani a világot, de valaki vagy punkdobosnak születik, vagy ne erőltesse. Az Aurórát is hazavágta, amikor kiszállt a Polyák, pedig ő se jazzkonziban tanulta az alapokat, de a pufók győrszentiváni gyerek punkdobosnak született, azóta se szól úgy az Auróra. Sokan hajlamosak lenézni az egész műfajt, mert hogy primkó, de ez kicsit leegyszerűsítő álláspont. Erre születni kell, a kiváló Megasztár Band is csúnyán belesült a Basket Case-be, pedig az ilyen nagyarcú vendéglátósok épp arra büszkék, hogy mindent el tudnak játszani. Csak a punkot nem, arra születni kell, azt nem lehet taktjelre dobolni, annak egy kicsit pontatlannak kell lenni, és nem mindegy, hogyan pontatlan. Jó, a King for a day-ben már kicsit túlzásba is vitték a káoszt, de egyrészt mindegyiken hülye tollas kalap volt, másrészt egy punkkoncertben legyen egy kis erdőzés.