A liberálisok megdugják az utasokat a buszon, hátulról

Lőjük agyon a poént rögtön az elején: a polgári kabaré, az olyan, hogy kicsit buziznak egy feszület alatt, aztán felolvasnak pár viccet a Hahotából.

És akkor jöjjenek a szaftos részletek.

Az ágyjelenettől a kettős gyilkosságig

Egy hamvába holt pártalapítást kivéve – szerencsére legalább a Kiskacsa étteremben történt a dolog – életemben nem voltam jelen semmiféle zászlóbontásnál, úgyhogy lelkesebben indultam a Polgárok Házába, mint Kóka János, amikor Gyurcsány Ferenc előveszi a pórázt. Ott lehetek a polgári politikai kabaré első előadásán! Milyen lehet egy jobbos kuplé, egy turanista frivol dalocska vagy egy nemzeti-konzervatív ágyjelenet?

A várakozást tovább srófolta, hogy az est kitalálója, szerkesztője, sőt mint utóbb kiderült, konferanszié-műsorvezetője Csontos János, a Magyar Nemzet zord, minden sarokban kisfiút cidáztató SZDSZ-est sejtő publicistája, a legendás Pilhál–Ugró–Csontos–Torkos-csatársor tagja. Csontos kenyérkereső írásai annyira humorosak, mint egy kettős gyerekgyilkosság, úgyhogy kíváncsian vártuk, hogyan dob kesztyűt a balos tréfamestereknek.

Az estre teljesen megtelt a Polgárok Házának nagyterme, főleg decens nénikkel, az ötven alatti generáció a jelek szerint nem volt kíváncsi az új műfaj születésére.

Éleslátó feleség

Csontos János sajnos vagy szerencsére nem egy született Kellér Dezső, Sas Józsefről nem is beszélve. Papírból olvasva eleve nem könnyű slágfertignek lenni, főleg, ha az ember erősen akadozva olvas, és a legerősebb poénja az, hogy "a feleségem szerint nincs humorom", illetve "ritka, mint a fehér holló vagy a vörös demokrata". Gyurcsány Ferenc két pártjának koalíciója azonban annyi magas labdát ad fel, a mainstream humorgyárosok 90 százaléka pedig annyira nevetséges lelkesedéssel nyal a komenistáknak, hogy Csontos sem tudta lelohasztani a kíváncsiságunkat a jobbos viccek iránt.

Kísérleti lámpaláz

Az első műsorszám azt mutatta, hogy a polgári oldal a Hermann Nitsch-féle kísérleti misztériumszínház felől közelít a felszínesen zsidós és vicces műfajnak elkönyvelt kabaré felé. Kiállt ugyanis a színpadra Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba, akikről akkor még nem tudtuk, hogy a PG csoport nevű együttes tagjai, majd Csaba, aki a jobboldal válasza Straub Dezsőre, elkezdett énekelni, aztán elcsuklott a hangja, elhallgatott, furán járkált, végül azt mondta, hogy ez a lámpaláztól van. A következő percekben még az empatikus nénikék is megkövült arccal figyelték szegény Csaba küzdelmét a hangszálremegéssel, illetve a "dől a lé, dől a lé, dől a lé mindenfelé" refrénnel.

Kérdés, persze, hogy mennyire lehet fickándozni egy puritán fakereszt, egy fából faragott magyar címer és egy Vitéz Hanák Sándor feliratú réztábla háromszögében.

Az eddig sem vidám hangulat ennek megfelelően tovább komorodott a második számra. Lehet, hogy a balosok hülyén röhörésznek a kabaréban, a polgárok viszont azért esdekelnek, hogy "háború ne legyen", plusz azon aggódnak, hogy a vértől mocskos Európában valami metaforikus dolognak büdös a szája. Slusszpoénnak bemondták, hogy Jantyik Zsolt Derecske város alpolgármestere.

Túl vörös

Következett egy kis jelenet, amit a kommunisták szokásaival ellentétben papírról olvastak a színészek. Ungvári Zsolt darabjában hangzott el az este addig legfergetegesebb poénja, miszerint "vörös volt, mint a Csepel". Trunkó Barnabás retteghet. A téma a szemét, tüntetőverő rendőrség volt, amiben lehetett volna spiritusz, ha nem kizárólag a "vörös", illetve a "piros" szavakon lovagoltak volna, illetve ha nem azzal zárul az egész, hogy "ezentúl csak vörös fürdőruhában vagy piros nyakkendőben lehet tüntetni".

Orbitális popószex

Eddig azt szűrtük le a születőben lévő polgári politikai kabaréról, hogy általában szomorúak, és van nekik egy tökéletes Hernádi Judit-hasonmásuk. Ezután azonban egy újabb Ungvári-mű következett, ami a műfaj sötétebbik oldalát villantotta fel. A Demszkygrád című jelenetben arra célozgattak, hogy a tömött buszon egymáshoz préselődni olyasmi, mint az anális behatolás, "de minket liberálisokat nem zavar a másság". Nyilván túl sok zsidóval érintkezem nap mint nap, hogy a hetes buszról nem egy oltári nagy seggbekúrás jut az eszembe, úgyhogy nem hengergőztem a földön a röhögéstől.

A következőkben az derült ki, hogy Gálvölgyi János, a világ legeslegemeszpésebb színésze mellett a polgári kabarészerzőket is megihlette a vazzézás és a vazzegezés, egy szereplő például azt mondta a vizitdíj-automatának, hogy "vazzeg, köcsög." Ezen egész sokan nevettek. Később, száztizenhét további vazzeg után az is elhangzott, hogy "kurvára baró". Segítő szándékú javaslatunk, hogy a "jó" helyett ezentúl mindig írják azt, hogy "klafa". Két további poént jegyeztem fel: "senior manager – szenyó menedzser", illetve "kiszivárogtatás – inkontinencia". Bolgárurazás viszont csak egy darab volt, nagy bánatunkra.

Nincs náciveszély!

Az óriási mennyiségben előadott villámtréfák során aztán az is nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbos kabaré ihletadó forrása – bármit mondjanak is a chartás típusú rémüldözők – nem a Völkischer Beobachter, hanem a Hahota. Pár bizonyíték:

Azt mondja a beteg a kezdő orvosnak: döntse el, hogy vért vesz tőlem, vagy tetoválni akar!

Aztán:
– Kérek egy kiflit.
– Kettő lett, maradhat?

Sőt:
– Asszonyom, használhatom a fűnyíróját?
– Persze, csak nem viheti ki a kertemből.

Itt jöttünk el.