Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA többek között Eminemmel és Amy Winehouse-szal dolgozó Universal Music több száz beküldött felvételt végighallgatott, végül az egy YouTube-n elhelyezett videóval jelentkező Heiligenkreuz (magyarul Szentkereszt) kolostor énekeseit választotta.
A kiadó februárban kezdett szerzeteseket keresni az albumhoz. A cég vezetőit azonnal levette lábáról az osztrák ciszterciek dala. A kolostorban élő Karl atya azt mondta, nem gondolták, hogy őket választják, és csak a móka kedvéért jelentkeztek.
A lemezen tíz-tizenkét pap fog szerepelni, és a rend azt tervezi, hogy az eladásokból származó bevételeket a ciszterci szerzetesek képzésére fordítja. A Universal cég még az idén szeretné piacra dobni az albumot, amit áprilisban kezdenek majd rögzíteni.
A ciszterciek kolostora a Bécsi-erdőben 1133 óta működik, jelenleg 80 szerzetesnek ad otthont. A gregorián ének a kora középkorban ered, és az Enigma együttesnek köszönhetően az 1990-es évek óta újra népszerű.