Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzemétkednek
Blaine akciója egyszerű érdeklődés helyett eddig egyébként kifejezett agressziót váltott ki a londoni járókelőkből, vagyis nem Field volt az első kellemetlenkedő. A francia kosztümös filmekben bánik úgy a nép a kalodába zárt pozitív hőssel, mint a brit főváros lakói most az amerikai mágussal. Az első tíz nap alatt megdobálták tojással, golflabdával, két tüzijáték-rakétát lőttek ki rá, sőt elfordult az is, hogy félmeztelen nők táncoltak előtte ingerlően.
Brit sajátosságnak tűnik, hogy a helyi bulvárlapok élen járnak a mágus buzerálásában. A félmeztelen nőket is egy újság rendelte oda. Egy konkurens most azt tervezi, hogy az illuzionistáéhoz hasonló üvegdobozt lógatnak fel a közvetlen közelben, amelyben egy meztelen go-go táncosnő vonaglana izgatóan. Egy szellemes sajtótermék barbecue-sütőt állított fel az amerikai médiasztár alatt, hogy a piruló flekken illata végképp kikészítse a koplalóművészt. Az önmegtartóztatás nehézségeire próbáltak talán figyelmeztetni azok a járókelők is, akik hamburgert és egyéb élelmiszereket mutogattak a táplálék nélkül kucorgó illuzionistának, egy önzetlen polgár pedig komplett, háromfogásos angol regglivel dobta meg. Rajtuk is túltett az az újságíró, aki a humoros sztori végett távirányítós helikopterre kötözve keringetett a bűvész körül egy komplett hamburger-menüt.
Az üvegdoboz környékén a jelentések szerint állandó a karneváli hangulat. A tér tele van turistákkal, de nem tétlenek a helyi elmebetegek sem. Minden nap megjelenik a helyszínen egy Szaddám Huszeinnek maszkírozott férfi, egy audioterrorista pedig kierősített dobozgitárján szinte megállás nélkül játssza Simon és Garfunkel büntető slágerét, a The Sound of Silence-t.
Blaine azt nyilatkozta, hogy a vegzálások miatt elképzelhető, megszakítja a 44 napos kísérletet.
Kellett neki fület vágni
A piszkálódások oka lehet az a szenzációhajhász akció, amellyel Blaine a 44 napos felfüggesztés előtt tartott egyik sajtótájékoztatón próbálta magára vonni a figyelmet. Az amerikai egy újságírói kérdés után kést rántott, és úgy tett, mintha levágott volna egy darabot a saját füléből.
A mágus korábbi híres akciója volt, amikor egy hétre eltemettette magát, vagy amikor 3 napot töltött egy jégtömb belsejében.