A Nike cenzúrázza az ARC-ot

2007.08.31. 18:56
A látogatók nem nézhetik meg azt a plakátot, amely a Nike állítólagos távol-keleti gyermekmunkásaival foglalkozik. A cég művészetkritikai osztálya ugyanis felülbírálta a zsűri döntését. A plakátkiállítás a szabad véleménynyilvánításról szól, legalábbis addig, amíg egy multi érdekeit nem sérti.

Tapasztalataim szerint a Nike sportruházat területén meglehetős tapasztalatra tett szert, az eddig azonban nem volt világos, hogy a cég művészi kérdésekben is szakértő. Kiderült ugyanis, hogy a sportruházat-gyártó önkéntes zsűriként vett részt az ARC plakátkiállítás munkájában, és kiszavazta annak egyik alkotását. Annak ellenére is, hogy a Nike nem zsűritagként, hanem támogatóként vett részt a programban.

A plakát egy cipőt varró, keleti gyereklányt ábrázol, felette a cég logójával és szlogenjével. Az ARC zsűrije beválogatta a munkát a Felvonulási téren kiállítandó ötven alkotás közé, amelyek közül az idei győztes kerül ki.

A szervezők a kiállítás előtt megkeresték a pályázót, hogy kérje a cég beleegyezését a logójuk és szlogenjük felhasználásához. A magát Slownak nevező alkotó viszont úgy vélte, szerinte egy önjogán létező műalkotásról, és nem tömegtermékről, sportszerről van szó, így a cégnek nincs beleszólása az ügybe. A szervezők azonban hangsúlyozták, hogy a Nike még nem látta a plakátot, de már elmondás alapján is idegenkednek tőle, így meg szeretnék ismerni ahhoz, hogy kiállítható legyen. Slow az engedélyek miatt tehát elküldte az évekkel ezelőtti botránnyal, a Nike ázsiai gyermekmunkásainak témájával foglalkozó tervet, és meglepő választ kapott.

Elvileg szabad pályázat

A cenzúrázott plakát

"A kép, bár rebellis jellege ugyan szókimondó, de véleményünk szerint egyáltalán nem új gondolat. A tavalyi évben is megjelent már az ARC kiállításon hasonló pályamű; szerintünk az Ön képe, bár más a stílusa, nem mond annyival újabbat, hogy sokadszorra is érdekes legyen a közönség számára" - írta a Nike Slow-nak címzett levelében.

Ráadásul szerintük, mivel a rendezvény a cég kampányának a része, egyébként sem szerencsés a megjelentetése.

A levélben kifejtették még, hogy a plakát alapjául szolgáló botrány, amely szerint a Nike rossz körülmények közt, alacsony bérért dolgoztat távol-keleti gyermekmunkásokat, amúgy is nélkülöz minden alapot. (Ezt a szaksajtó egyébként nem így gondolja.)

A logó felhasználásához így nem járultak hozzá. Az ARC ezek után, arra hivatkozva, hogy a pályázati kiírás szerint a cégek logóinak használatához írásos engedély kell, levette a munkát a kiállítási listáról.

Slow válaszlevelében kifejtette, hogy szerinte a szponzoroknak nem feladatuk a művészetkritika. Egy ruházatgyártónak nem tiszte megállapítani, hogy újszerű-e egy műalkotás mondanivalója, vagy sem, mondta az Indexnek. "Ez elvileg egy szabad pályázat."

Slow mindazonáltal engedékeny volt, amikor megértéséről biztosította az ARC-szervezőket, hiszen nekik szponzoruk a cég. Így csak a Nike merev hozzáállásán lepődött meg.

Valahogy helyettesíteni

Az ARC egyik szervezője, Bakos Gábor sajnálta, hogy a plakátot végül nem állíthatták ki. "Rengeteget dolgoztunk, hogy a cég és a pályázó megegyezzenek. De a kiírásban szerepelt, hogy a pályázóknak maguknak kell beszerezniük az engedélyt."

Bakos, aki egyébként a Képzőművészeti Egyetem tanára is, mindazonáltal értetlenségét fejezte ki, hogy Slow nem akarta megváltoztatni a munkáját, és valami kevésbé direkt utalással helyettesíteni a logót és szlogent. "Nem egyszerű utalni a Nike-logóra, de valahogy meg lehetett volna oldani, és akkor kiállíthattuk volna."

Így viszont a cég az ARC-ot és a pályázót is beperelhette volna, magyarázta radikális lépésüket, aminek eredményeképpen jelenleg egyedül ebben a cikkben látható a zsűri által kiállításra szavazott plakát.