'Az Omega csak jó lehet, nem hibázhat'

Június 3. csütörtök délelőtt, berlini magyar nagykövetség, sajtótájékoztató

Érkezésünkkor elsőként természetesen Kóbor Jánost észleljük, aki kék színű napszemüvegbe burkolózva épp egy német újságírónővel társalog kis nyelvi hibákkal ugyan, de folyamatosan. Beszélgetésükből gyakran kiszűrődik a Balaton szó. Később feltűnik a zenekar két másik tagja, Debreczeni Ferenc dobos és Mihály Tamás basszusgitáros is. Utóbbiról kiderül, hogy igen választékosan beszél németül.

Tesztkoncert

"Az egyetlen fellépésünk Németországban tulajdonképpen egy tesztkoncert lesz. Holnapután eldől, van-e még helyünk ebben az országban, és hogy kell-e a régi és az új rajongóknak az Omega" - vallotta be beatből átmentett kőkemény őszinteséggel Mihály Tamás. "És hogy egyáltalán élnek-e még?" - tette hozzá Kóbor János tűnődve, és ezért a tréfás megjegyzésért még azt is megbocsátottuk neki, hogy három hajtincsét összefonta.

A koncertről megtudtuk, hogy Berlintől mintegy másfél órára, Sachsen-Anhalt tartományban, egy Landsberg (bei Halle) nevű faluban lesz szabadtéren, továbbá hogy minden jegy elkelt.

Minden beater lecsillapodik egyszer

Két nappal később az A9-es autópályán tartunk Landsberg (bei Halle) felé. Már Sachsen-Anhalt tartományban járunk, amikor egy parkolóban megpillantunk két szőke, hosszúhajú fiatalembert. Előítéletes gondolkodásunknak köszönhetően gyorsan felismerjük, hogy ők - Uwe és Bernd, az egykori Kelet-Berlinből - is az Omega-koncertre igyekeznek, és kapunk tőlük néhány bennfentes tippet (tízkor kezdődik, ott lesz a Phudys énekese is, afterparti az Arany Oroszlánban), majd megyünk tovább. Az autópályáról letérve a Volvókból, Mercedesekből és BMW-kből álló konvojt követjük - mely megnyugtatóan jelzi, hogy minden beater/space rocker lecsillapodik egyszer és beáll derék családapának -, majd megérkezünk Landsberg (bei Halléba).

Bundesliga-frizura, feszültség és váratlan sorok

A koncerthelyszín szép zöld, egy átlagos magyar kőfejtőre emlékeztet. A gyülekező közönség egyértelműen jelzi, az NDK nemcsak a szívekben és a német retrófilmekben él tovább, hanem a stílusban (farmerdzseki-farmering-farmernadrág triumvirátus, valamint a legendássá vált, ám szerencsére ma már csak foltokban észlelhető Bundesliga-frizura) is.

Nem szívesen írok ilyen mondatot, de tény, hogy a levegőben várakozással teljes feszültséget érzünk, és a 45-55 év átlagéletkorú tömeg izgalma fokozatosan átragad ránk is. Nem is csoda, az Omega utoljára 22 éve lépett fel Németországban, a 3500 fős helyre a szervezők adatai szerint 4000 embert engedtek be. Nem volt kényelmetlen tömeg, bár a bratwurstos standoknál sokat kellett várni, és életünkben ez volt az első olyan koncertélmény, amikor nem a női, hanem a férfi WC előtt találtunk kígyózó sorokat.

Omega, lángos, Mézga család

A VIP-szektorban ismét összefutunk a parkolóból ismert Uwéval és Bernddel. Elárulják, hogy bár az Omega valamennyi magyar, angol és német nyelvű lemeze megvan nekik, a magyar felvételeket szeretik a legjobban. Az egykori kelet-németek számára az Omega ugyanolyan hívószó, mint a lángos, a Mézga család vagy Siófok, nyugtázzuk. Uwe hozzáteszi, a hetvenes években Kelet- és Nyugat-Németországban tapasztalható Omega-láz egyfajta Deep Purple- és Pink Floyd-pótlékként szolgált, de ők ezt egy cseppet sem bánják, és bár '72-ben voltak utoljára Omega-koncerten, lelkesedésük a régi. A "nem aggódtok ennyi év után, hogy esetleg csalódni fogtok?" kérdésre fatalista, megnyugtató válasz érkezik: "Az Omega csak jó lehet, nem hibázhat."

Csak magyarul

A zenekar már a sajtótájékoztatón jelezte, hogy ugyanazzal a programmal áll elő, mint Magyarországon, és ez olyannyira így volt, hogy a közel kétórás koncert alatt kizárólag magyarul énekeltek. A színpadképet a jelmezek sokszínűsége (Kóbor alias barokk báró, Benkő alias varázsló-érsek, Molnár György Elefánt alias magyar vízilabdaválogatott-tag), valamint a nyolcvanas évek végének kiemelkedő piro- és lézertechnikája jellemezte, bár utóbbi a társaságunkban lévő berlini társadalomtudós szerint szándékos, múltidéző, asszociációkra buzdító gesztus volt a zenekar részéről.

Az Omega nem hazardírozott, az ismert, nagy slágerekre koncentrált, mint a Tízezer lépés, Ha én szél lehetnék, Fekete pillangó, Gammapolis, Léna, Babylon, Nem tudom a neved, Petróleumlámpa és természetesen a Gyöngyhajú lány. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a jórészt németekből álló közönségnél inkább a kemény rockos hangzású számok érvényesültek, míg a Petróleumlámpa alatt csupán egy-két magyar lelkesedett, miközben a mellettük álló németek csendben irigykedve próbálták leolvasni szájukról a refrént.

Nehezen hihető ugyan, de a kétórás koncert végén a kijáratnál még egyszer belebotlunk Uwéba és Berndbe, akik kérdésünkre, hogy milyennek találták a koncertet, a megnyugtató "amilyennek lennie kell: tökéletesnek" választ adják, majd elindulnak az Arany Oroszlán irányába, hogy dedikáltassák gondosan előkészített cédéborítóikat.