Az Amerikai Filmakadémia nyilvánosságra hozta az idei Tudományos és Technikai Eredmények díjazottjainak névsorát. A kitüntetéseket, amelyeket március 1-én, három héttel a fő ceremónia előtt ad át a zsűri, olyan technikai és tudományos eredményekért ítélik oda, amelyek jelentősen hozzájárultak a filmipar technikai fejlődéséhez. A díjazottakat tekintve úgy tűnik, hogy a filmipar technikai fejlődése az idén egyet jelent a számítógépes animáció valósághűségének fokozásával.
A kategóriát illető két Oscar-szobor egyikét az Alias/Wavefront cég kapja, a Maya nevű szoftver kifejlesztéséért. A 3D-animációs, modellező és renderelő szoftverrel a zsűri indoklása szerint "megtévesztően élethű" karakterek hozhatók létre. Ennek köszönhető, hogy a Maya mára az egyik legszélesebb körben használatos alkalmazássá vált. Főszerepet kapott például a Pókember és a Jégkorszak című filmekben is.
Szintén Oscar-díjjal jutalmazták az Arnold and Richter Cine Technik and Panavision társaságot azokért a kamerarendszerekért, amelyeket a Filmakadémia "mesterműként" jellemzett honlapján.
Oklevelek, emlékplakettek
Az Amerikai Filmakadémia, komoly szervezet lévén, a jól ismert szobrocska mellett egyéb, különböző típusú és méretű díjakat is kioszt, bonyolult rendszer szerint. Emléktáblákat és okleveletet kapnak a filmiparban kiemelkedő tudományos és technikai eredményeket elérő szervezetek, kutatók és mérnökök.
|
A Tudományos és Mérnöki kategória díja |
A zsűri nem csak a 2002-es évben bemutatott újításokat honorálja. A kitüntetést bármilyen, a filmiparban többször is kipróbált és sikeres tudományos vagy mérnöki eredmény elnyerheti.
A Tudományos és Mérnöki kategória díját, egy-egy szép emlékplakettet a Deva Digital Audio Disk Recorder kifejlesztői, a Prism animációs program írói, a nagy kontrasztokkal bíró Kodak Vision Premier Color Print Film alkotói, és a Dedolight 400D világítórendszer tervezői vehetik át.
|
Oklevél |
Oklevélben részesülnek a Technikai Eredmények kategória díjazottjai: Dick Walsh az arc animációs rendszeréért. A Dreamwork számára kidolgozott szoftvere élethű mimikát rajzol a számítógép generálta figurák arcára.
Szintén névre nyomtatott oklevelet vehetnek át a Mental Ray és a Deep Canvas animációs szoftverek írói, és két fejlesztő csoport, akik belülről világított ballonjaikkal a világítást forradalmasították .
Az Amerikai Filmakadémia 1930 óta oszt díjakat tudományos és technikai kategóriában. Az első évben nagy érzékenységű filmek és új típusú mikrofonok fejlesztőit tüntette ki a zsűri.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!