További Showbiz cikkek
Már a Városligetnél halmokban parkolnak az autók, és amikor látjuk, hogy a Stefánia útra a rendőrök már nem is engedik a behajtást, Sherlock Holmes-i fölényes magabiztossággal kikövetkeztetjük, hogy elég sokan lesznek. És tényleg, tulajdonképpen sokkal többen be sem férnének a Népstadionba, úgy tűnik, az összes ülőhely elkelt; a színpad a stadion hosszanti oldalán van felállítva, a szemközti lelátó megnyitott szektorai és a felső karéj nagy része, amit a koncertre használatba vettek, tömve van. (A felső lelátókat egyébként jó ideje nem lehetett már használni, mert a szakértők életveszélyesnek ítélték őket, de a szervező cégnek megérte, hogy negyvenmilliót beleöljön a felújításba, hogy ide is el lehessen adni jegyeket.)
A küzdőtéren is hatalmas tömeg, a biztonsági előírásokat figyelembe véve valószínűleg ide sem lehetne sokkal több embert beengedni. Teltházközeli tehát a helyzet, állítólag olyan hatvanezren vannak, és mivel ez a turné egyetlen állomása a környéken, külföldről is 25 ezren jöttek. A lelátó egyelőre hullámzással szórakoztatja magát, a pultoknál szoros falanxba tömörülnek az emberek, sokan a földön ülnek, ezt valahogy mindig kihozza az emberből a szabadtér varázsa. És nők, nők mindenütt.
Nézze meg a koncert képeit!
Így magunk között bevallhatom, hogy Robbie Williams lemezen sose győzött meg igazán, a klipjeivel már inkább, e tendencia alapján joggal számíthattam arra, hogy élőben lesz az igazi, és tényleg ez lesz a beszámoló végkövetkeztetése, tehát amennyiben Ön elfoglalt üzletember, nem is muszáj tovább olvasnia.
A koncert egyből tűzijátékkal és lángnyelvekkel indul a showbiz egyik aranyszabálya jegyében, miszerint a hatásos belépő fél siker, vagy valami ilyesmi. Két lendületes számmal, a Radióval és a Rock dj-vel kezd, a szünetekben a tömeget méregeti, bokszalapállást vesz föl (ováció), de megszólalni csak a harmadik szám, a Tripping után szólal meg (eddigre már megjárta az első sort, a szerencsések megfogdosták, egy lány kapott egy csókot). „Jó estét, Buda-kibaszott-pest!” „Mondd, hogy B! (Tömeg: „B!”) „Mondd, hogy udapest!” Vicces fazon.
A színpad hatalmas, többszintes, kifutóval és két, húsz méter magas, oldalról benyúló állvánnyal, gyanús, hogy ezekre itt fel fog még valaki mászni. Három kivetítő van, valószerűtlenül éles képpel, majdhogynem olyan, mintha dvd-t néznénk egy jobb tévén. Az énekes nagyon is tudatában van ezeknek, használja őket, gyakran kifejezetten a kamerának játszik, ilyenkor egy óriás Robbie Williams mered egyenesen a szemünkbe, hatásos, mit mondjunk.
Már korábban megállapítottuk, hogy mintha kicsit rekedtes lenne a hangja, de kiderül, hogy beteg, mint azt el is meséli: „Hölgyeim és Uraim, Robbie Williams popsztár ma reggel felkelt a hotelszobában, és betegnek érezte magát. Hívott egy orvost, aki lázat mért, majd azt mondta: »Fiam, ma nem játszhatsz.« Mire azt válaszoltam neki: »Baszd meg, doktor.« Na jó, ezt nem mondtam, de megkérdeztem, mit lehetne tenni. Ő azt mondta: »Fordulj meg.« Hölgyeim és Uraim, egy tűt döfött a seggembe! De itt vagyok. Seggbeizéltettem magam Budapestért!" (Nehezen lefordítható vicc ez, „I took it in the ass for Budapest”, ezt mondta). Megérte amúgy, később többször elmondja, hogy mennyire nagyszerű az itteni közönség.
Egy számmal (Monsoon) később, ismét szól az egybegyűltekhez, mint egy prédikátor: „Mondjátok, hogy halleluja!” (Tömeg: „halleluja!”) „Testvéreim! Sokan nem lehetnek itt ma este, és azt kell mondanom... basszák meg!” Mondom, hogy vicces fazon. Aztán Sin Sin Sin, Milenium és Make Me Pure, majd egy two-man show következik. Érkezik Jonathan Wilkes, Robbie Williams deklaráltan legjobb barátja (annyira jó barátok, hogy még egymás nevének kezdőbetűit is magukra tetováltatták számok formájában, Robbie Williams a 1023-at viseli a csuklóján, ami a JW betűket takarja – a J a 10., a W a 23. betű az angol ábécében –, Jon pedig a 1823-at).
fotók: Huszti István
A jóbaráttal énekes-táncos komédiába feledkeznek, ez közepesen szórakoztató, bár vannak itt is jó pillanatok, például amikor a capella éneklik a Stayin' Alive-ot, vagy a „Budapest, fuck the rest”-kántálás (kb. „Budapest, a többi meg megbaszhatja”). Aztán szvinget énekelnek, és labdahajításban versenyeznek (előtte kis dekázgatással melegítenek, mindketten tarkóhoz tudják venni a labdát, Wilkes még pár fekvőtámaszt is csinál így, bravúros), de előtte Robbie még megígérteti a közönséggel, hogy ha valakit fejbetalál, nem fogja emiatt beperelni őt. Jó formában van, eldob a túloldali rekortánig. Aztán a Stronggal vissza a koncerthez.
Valamiért azt gondoltam, hogy a Take That-es éveit nem különösebben szereti felidézni, ennek ellenére elénekli a Back For Good című Take That-slágert is, akusztikus gitárral kísérve. Persze előtte nem állja meg, hogy elő ne adjon egy rövidke Take That-paródiát, fejhangon énekel, és hülyén táncol (bár így jobban belegondolva majdnem úgy táncol, mint annak idején, de ez most roppant idétlenül hat. Szakirodalom itt. Aztán Advertising Space és Come Undone, ami egyszer csak átúszik a Walk On The Wild Side című Lou Reed-számba.
Sokat idézget egyébként is, ezen és a már említett Staying Alive-on énekel pár taktust az I Can't Get No Satisfactionből is, és a zenekart Bob Marley Three Little Birds című száma közben mutatja be. A koncertzáró Feel közben kezdem azt érezni (bár az pont egy igen erős sláger), hogy Robbie Williams, amilyen karizmatikus egyéniség, tulajdonképpen egy ilyen koncerten énekelhetne bármit, azonnal stadionhimnusszá alakulna, amit tízezrek üvöltenek átszellemülve. Mert a számairól azért ezután is úgy vélem, hogy nem ezek fogják a világot megváltani, prémium kategóriás pop, de nem több, viszont a fickó az nagyon rendben van. Ellenállhatatlanul szórakoztató jelenség (azt amúgy csak én gondolom, hogy olyan a feje, mintha egy Hanna–Barbera-rajzfilmből jött volna elő?), vicces a dumája, reflexből csajozik, és folyamatosan leköti az ember figyelmét, ritka az ilyen.
A ráadásban beigazolódik a sejtésünk: Robbie Williams a húszméteres nyúlvány tetején bukkan fel személyre szabott fehér Adidas-melegítőben (hátán RPW, azaz Robert Peter Williams, ha jól tippelünk), aztán egy kosárban leeresztik, miközben a Let Me Entertain You-t énekli. Utána az egyik vokálos csaj, Sarah születésnapja tiszteletére énekelteti meg a stadiont, és az Angelsszel zárja a műsort. Sokan már elindulnak kifelé, de a tömeg követel még egy számot, úgyhogy jön még a Kylie Minogue-os duett, a Kids. Ja és az ígért végkövetkeztetés: Robbie Williams élőben az igazi.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
