Hatalmas lövöldözős videómontázzsal indul a koncert a Carmina Buranára, Al Pacino Sebhelyes arcúként a híres utolsó jelenetben szedi az ellent, és erre jön be a Doggfather. Az egyik kedvenc számomunkkal, a Murder Was The Case-szel kezdtek, előre kell menni, nem nehéz. Ugyan a koncertre kevesen jöttek, a büfénél viszont annál nagyobb a tumultus, mert olyan lassan szolgálnak ki. Volt aki még a Gin and Juice-ról is lemaradt, miközben sörért állt sorban a hangulatgyilkos betonmonstrumban.
Az Arénában szokás furcsa arcokkal találkozni, most sem kellett csalódni a „hihetetlen emberek” faktorban. Főleg jómódúnak tűnő, huszas-harmincasok jöttek, csomó migger (négernek öltözött magyar rappes), csomó optikai tuningként hordott csaj, elvétve külföldiek, de jöttek családostul is. Az első ember, akibe belefutottunk, természetesen Geszti Péter volt, a magyar rap nagy alakja. A második pedig Császár Előd, akibe lépten-nyomon beleütközik az ember.
1993-ban a kicsi Snoopyt majdnem lecsukták gyilkosságért, ami elég igazoló történet ahhoz, hogy rapper legyen valaki (50 Cent például golyóálló-mellényben járt, milyen gyenge, ahogy Eminem is csak a könnyes szemű asszonyverésekben erős), pedig ekkor még csak Dr. Dre albumain kavirnyált. A rapzene nagy megújulója Snoop, aki nem unt bele saját doggystyle-jába, hanem ügyesen kapva a producerek (Pharell Williams vagy Timbaland) felé, képes az állandó megújulásra. Pedig már 37 éves lesz és sikeres üzletember, hova újuljon. Mondjuk ez az Ego Trippin ez olyan merész és arcpirító vállalás, hogy senki mástól nem lehet egy ilyet elfogadni, annyira túlzás minden értelemben.
Az est nagy kérdése, kinek jutott az eszébe ilyen hamar még egyszer meghívni a nyugati parti rappert Budapestre, ráadásul durvább jegyárakkal egy kétszer nagyobb helyre. Matematikai feladvány kezdő koncertszervezőknek: ha 2007. júniusában a Symában nyolcezres jegyár mellett épphogy teltház van (3-4 ezer ember), akkor egy évre rá az Aréna hatalmas kongó barlangjában 9-12 ezerért mennyien lesznek? Pontosan ugyanannyian, csak a különbség az, hogy az egyikben hatalmas buli alakulhat ki (ld. Mos Def), míg a másikban legjobb indulattal is csak egy középiskolai koncerthangulat kicsit felnagyítva, ahol a mértékegység 1 Snoop.
Vajon Dopeman kiket melegített be, kinek rappelt a funky zene nepper, mert még a buli legjobb pontján a Snoop's Upside Your Head alatt is alig volt több negyedháznál. Pedig volt, aki snoopos zászlóval bandukolt hazafele, sőt a koncert után félórával még egymásnak mutogatták a felvett videókat az utcán. Snoop a nem eléggé méltatott Kurupttal megtett mindent, az egy évvel ezelőtti koncerthez képest sokkal keményebb koncertet állított össze, bár a forgatókönyv és a dalok 80 százaléka akkor is lejátszásra került, sőt House of Pain és tupacolás is volt.
Az Ego Trippin albumról nem sok dallal kedveskedett, de ez azt hiszem nem baj, jöttek a régi nagy dalok, mint a Next Episode, aminél kevés jobb dalkezdés van a raptörténelemben, vagy a Still Dre, esetleg újabbak, mint a Candy vagy a Justin Timberlake-kel felvett Signs. Azért letette az asztalra a Doggystyle, a Doggfather, Paid tha Cost to Be da Bo$$ vagy a R&G (Rhythm & Gangsta): The Masterpiece albumokat, így ezt a nyávogó Sensual Seductiont is el lehet fogadni, amit Budapesten a lányoknak énekelt külön, addig mi kimentünk rágyújtani. Mi mást csinálna az Snoop, ha nem a lányoknak tenné a szépet könnyedén ringó mozgásával.
Snoop férfi és női blokkokban zenélt: voltak lágy, vonaglós, nyálas részek, meg kemény headbangelős, lökdösődésbe áthajló ugrálós részek. A színpadkép a lehető legminimálabb: fekete háttéren egy fuck off jel és egy marihuána jel kivetítve, az előtérben sok könnyed mozgású afro-amerikai néger: pár MC, egy dobos, egy dj és egy mikrofonfrizurás basszeros. Féltem tőle, hogy mindent próbálnak majd akusztikusra áthangszerelve előadni, de szerencsére az alapok gépről mentek.
Mikor Snoop Tupac Shakurt kezdte el emlegetni, megijedtem, hogy esetleg szóba hozza Speaket, de szerencsére nem tette. Azt valahogy sejthette, hogy mi magyarok, mennyire szeretjük Tupacot, mert kb.10 percen keresztül két ujjunkat kellett fent tartani, és közben mondani, hogy szeretjük és hiányzik nekünk. Sokat kellett ismételgetnünk, a „Snoop’, a Dogg”, a „peace” és a „love” szavakat is, de ez kifejezetten jó hatással van a szervezetre. Volt, amikor a középső ujjunkat kellett a magasba emelni, ez terápiásan hatott a reflektorok által meggyötört közönségre.
A House of Pain Jump Around című számának lejátszását, ami alatt Snoop rapelgetett, egyáltalán nem értettem, de ezt már legutóbb se, de gondoltam, valahol a kulturális háló kiterjesztését segíti elő, de legalábbis valami rejtett intertextualitást mindenképpen. Talán ezen őrült meg legjobban a kisszámú közönség, főleg, hogy a dzsampolás közben az amerikai gettóból kiszabadult zenészek magyar zászlóval rohangáltak a színpadon. Nem tudom, fáj-e Snoopnak, hogy a koncertjén egy másik együttes számára indul be legjobban a nép, de én úgy képzelem őt, mint egy kicsi Buddhát, nyugalma és kitartása végtelen. Most turnén van, minden nap lenyomja ugyanezt valahol.
Shownak ez nem volt show, koncertnek viszont nagyon tisztességes volt, bár túlzásba nem vitt semmit. 70 percnél teljesen abbahagyta a zenélést, még egy utolsó gesztussal megénekeltette a nézőket, ha már ennyit fizettek, de szigorúan semmi több. Hogy nagyobbnak tűnjön a buli, azt kell csinálni, amit a Muse-on: leválasztani egy részt. Vagy a Pecsába kell koncertet szervezni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
