Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem nyereségvágyból
"Szeretek dolgozni, éppen ezért érdekelt az ajánlat. Feltehetően az RTL klubos fizetéshez hasonló összeget kaptam volna a közszolgálati adónál is, azzal a különbséggel, hogy ott sokkal több munka várt volna. Rosszul érzem magam, mert az emberek óhatatlanul összehasonlítgatják majd a hírekben megjelent hatalmas összeget a saját fizetésükkel, és ez árt a megítélésemnek. Figyelemmel követtem az internetes fórumokat, ott is felháborodottan írtak az eseményekről" - tárulkozott ki Vágó István a Blikknek.
A Népszabadság információja szerint Vágó jelenleg havonta 3 millió forintot kap az RTL Klubtól, amelyet akkor is felvehet, ha műsora nem kerülne adásba.
A 48 millió forintos kérdés
Vágó Istvánnak egyébként három műsort ajánlottak fel a köztévében. "Ezek között volt a sokat emlegetett Quizfire - nem fűztem hozzá túlzott reményeket -, illetve egy történelmi műsor, amelyet nagyon szívesen elvállaltam volna" - idézte a műsorvezetőt a Blikk.
Vágó nem tudta megfejteni, kinek állhatott érdekében kiszivárogtatni a titkos tárgyalásokon elhangzottakat, de említésre méltónak tartotta, hogy először a TV2 internetes kiadásában jelent meg a 48 millió forintot megszellőztető hír.
"Ha céljuk volt a csepegtetéssel, akkor csúnya öngólt lőttek, hiszen nekik éppen az lett volna az érdekük, hogy elhagyjam az RTL Klubot" - üzent a műsorvezető a konkurens csatornának.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a Blikkben értetlenségének adott hangot az mtv lépésével kapcsolatban: "Az mtv-vel szemben soha sem viselkedtünk úgy, mint például a TV2-vel szemben. Ha megkértek bennünket, szinte mindig engedélyeztük, hogy műsorvezetőink vendégként szerepeljenek náluk."