Ettől a héttől végre nálunk is publikus a Mindent anyámról című, máris hét jelentős filmdíjjal értékelt alkotás. Cannes és a Golden Globe frivol kedvence, a kissé piknikus és extravagáns celluloid forradalmár összefoglaló jellegű művet készített a javából. Benne van minden a lecsúszott spanyol középosztályról, a jó ízlés határain innen és túl. Eldöntetlen nemű kurvák, kocsisor a világvégén, anyaságukkal küszködő anyák, bolond és kóbor apák, nagymellű férj, leszbikus színésznők, drogosok, kispolgárok, képhamisítók, transzplantáció, nemibaj és az oly lényeges utódlási örömök.
Nem csupán az alkotó anyjának fele igaz történetéről, hanem az egyedülálló nők vas lelkéről, a transzvesztiták zajos magányáról és a csökött életű, de konfliktusteremtésben azért tehetséges férfiakról is többet megtudhatunk belőle, mint, amennyit egyeltalán meg mernénk kérdezni. A leszbikus színésznőt alakító Marisa Paredest már ismerhetjük a Tűsarok című filmben nyújtott felejthetetlen anya alakításából és minden jelentősebb Almodovár filmből, a többiek egy része sikeres meglepetés, mint például Agrada, az igazából átszabott nőimitátor és az eddigi almodovári gyártási hibás nőideáltól oly távol eső, Szűz Máriás szépségű Penélope Cruz.
A megannyi szálon futó történetben annyi mellékszál sodródik, hogy az bizony egy szappanoperának sem volna kevés. Az édes-bús történetek szerelmesei és az obszcén módon szellemeset kedvelők sem fognak csalódni, mire a főhős, a hányatott sorsú, gyermekét elvesztett Manuela (Cecilia Roth) újra magára talál. Sőt azok sem, akik csupán szemlélődnének egyet Gaudi épületei között, Barcelona festői szépségei felett. Ugyanis ez a mester első Barcelonában játszódó filmje és a városból is igyekszik megmutatni a szépet, az absztrakt bérházak fémbalkonjaitól a utcai viseleteken át a napfényre váró lelkek sugárútjaiig. Az élet szar, de megélni tudni csodálatos.