Az új főnök

Amikor hajnalban megérkezem a pékműhelyhez, az új főnök már ott vár a lehúzott redőny előtt. A lába mellett ennek is ott a megfigyelő sámli, azon fog ücsörögni, onnan fogja nézni, hogy dolgozom, pont mint a régi főnök. Eszembe jut, ahogy a régi a nyakát nyújtogatta, hogy belásson a keverőtálak aljára, ahogy folyton hol ide, hol oda vitette velem a sámliját, hogy jobban meg tudja figyelni a folyamatokat. Volt neki egy kuncogó nevetése, olyankor alkalmazta, amikor közöltem vele, hogy útban van. Hát persze, hogy útban vagyok drága fiam, mondta, épp az a lényeg, hogy útban legyek, ha nem lennék útban, nem tudnék mindent alaposan megfigyelni, megjegyezni, felírni.

Remélem, ez a mostani nem drága fiamnak fog szólítani, de tulajdonképpen mindegy.

Hideg van, az új főnök toporog, a kezeit fújkálja. Odaérek hozzá, köszönés nélkül odanyújtom neki a két papírpoharat a forró tejeskávéval, fogja csak meg, amíg felhúzom a redőnyt. Arra bazírozok, hogy el fogja venni, mert annyira hideg van, és tényleg.

Felhúzom a redőnyt, bemegyünk, felkapcsolom a villanyt, egy pillanatig arra gondolok, hátha ez az új főnök más lesz, hátha megúszom az egész bemutatkozó beszédet, de persze kár volt reménykedni, mert ahogy kigyúlnak a neonok, az új főnök odacaplat a műhely közepére, maga elé bök a betonra a bakancsa orrával, ez azt jelenti, hogy oda kéri a sámlit. Ez a mániájuk, ez a sámli-hordozás, hol ide, hol oda tetetik.

A sámli nehéz, direkt öntöttvasból van, hogy nehezebb legyen cipelni.

Odaviszem, leteszem az új főnök elé. Mintha találomra tenném, kiveszem a kezéből az egyik poharat. Azt, amelyiknek a tetején van egy vonal, átlátszó körömlakkal húztam rá, csak bizonyos szögből lehet észrevenni, azt is csak akkor, ha tudja az ember, hogy mit keressen.

Az új főnök megköszörüli a torkát. Beleiszom a tejeskávéba.

Az új főnök beszélni kezd.

- Szervusz, kedves barátom, ha szólíthatlak így, és hát miért is ne szólíthatnálak, hiszen tudom, hogy jó barátok leszünk mi ketten, elválaszthatatlanok. - Na még csak az kéne, gondolom magamban, de azért elvárás szerint illedelmesen mosolygok. Elég dallamos hangja van az új főnöknek, kicsit öblösebb a kelleténél, megáll, nagy levegőt vesz. Ez hosszú beszéd lesz.

- Látom, hogy belepirultál a megtiszteltetésbe. Értem én, hogy meg se tudsz szólalni a meglepetés örömétől, de azért jó lenne, ha megpróbálnád összeszedni magad és te is köszöntenél, szépen és illedelmesen, ahogy az új főnököt illik, ne aggódj, segítek, hiszen azért vagyok itt, jó napot, főnök úr, vagy jó napot, drága főnök úr, tetszés szerint szabadon választhatóan, egyiket vagy a másikat, teljesen tőled függ, a lényeg, hogy szép csengő hangon, meg persze az őszinteség, az őszinte szeretet, annál nincsen fontosabb, az adja a kapcsolatunk lényegét, a őszinte szeretet és a feltétlen bizalom.

Itt megáll, várja, hogy köszönjek. - Jó napot, drága főnök úr - mondom, aztán beleszürcsölök a kávéba. Minél hangosabban, minél jóízűbben próbálok szürcsölni, az arcom olyan, mintha a kávé lenne a legeslegeslegjobb dolog ezen a teremtett világon. Az új főnök kezét nézem, várom, hogy elcsábuljon, hogy beleszürcsöljön a sajátjába.

Beleszürcsöl. Aztán beszél tovább.

- Bizony, én az új főnök vagyok, az új felügyelőd, személyesen fogok vigyázni rád, azért, hogy minden jól menjen, és nem, nem tudom, a régi főnökkel mi lett, nem is fontos, áthelyezték vagy nyugdíjazták, érdemei elismerése mellett satöbbi satöbbi, nem számít, nem kell a múlton rágódni, mi volt, hogy volt, ki a hibás, ki a felelős, nem azért jöttem, hogy ilyen kellemetlen kérdéseket kezdjünk mindjárt az elején boncolgatni, persze a jogos önkritikának mindig van helye, hát hogyne lenne, nagyon sajnálom drága főnök úr, vagy csak simán főnök úr, tetszés szerint szabadon választhatóan, én vagyok a hibás, igen, én csesztem el, ezt persze mindig érdemes kimondani, abból sose lehet baj, ha vállaljuk a felelősséget, ha töredelmesen bocsánatot kérünk, megalázkodni, tehát hason csúszni vagy letérdelni nem kell, elég csak a lehajtott fej, pár töredelmesen őszinte megrendüléssel kimondott szó, nem a sajnálkozáson van a lényeg, hanem az őszinte bűnbánaton, az odaadó szereteten, a jóvátétetel őszinte óhajtásán, ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni, vagy ígérem, soha többé nem fog előfordulni drága főnök úr, tetszés szerint szabadon válaszhatóan, a lényeg a mélyen átélt hiteles őszinteség.

Ahogy beszél, néha beleszürcsölök a kávéba, közben a megszárított, lereszelt és patikamérlegen kimért anyarozsra gondolok, amit gondosan belekevertem az övébe.

A főnök arcát nézem, eddig is tökéletes ostobaságokat beszélt, de ami most jön, az nyilván még szórakoztatóbb lesz.

- Jól látod, nem jöttem üres kézzel, mondja, látom ám, hogy mióta csak beléptem, az oldaltáskámmal szemezel, tudni szeretnéd, ugye, hogy mi van benne, hát ajándék természetesen, ajándék, persze ha viccelni akarnék, akkor azt mondanám, hogy hoztam is ajándékot meg nem is, és végül is mért ne akarnák viccelni, hát van annál jobb, mint ha én vicces kedvemben vagyok, szerintem nincs, ennek szabad örülni, lehet mosolyogva odakacsintani a többieknek, és mondani, hogy nahát, vicces kedvében van a főnök úr, vagy vicces kedvében van a drága főnök úr, szabadon választhatón, ezt ugye lassan már mondanom se kell, de azért mondom, mert hát mért is ne mondanám.

Itt nevetni kezd, mint aki tényleg viccesnek találja, rázkódik a nyakán a háj, hátraveti a fejét a nevetéstől. Pont a középső neont látja, azt, amelyik mögé a tükröt tettem. A zsebembe nyúlok, megnyomom a gombot, megmozdul a relé, amit a starterbe szereltem, a neon villogni kezd. Az új főnök elhallgat, kimeredt szemmel bámulja. Ennél szebbet nem látott soha életében. Kicsit irigylem, amit átél, egyáltalán nem kellemetlen, afféle megvilágosodás. Odalépek hozzá, közben kiveszek a többi közül egy fanyelű spatulát, beteszem a szájába, nehogy elharapja a nyelvét. - Ráharap – mondom, az új főnök engedelmesen megharapja.

Szépen rásegítem a sámlira, a régi főnök jut eszembe, ő csak viccesen beobachtungstellének hívta a sámlit, és közben odavolt a a saját nagyszerű műveltségétől. Ez a mostani most legalább nyolc órán át nyugton lesz, hullafáradtan, de jókedvűen fog magához térni. A mai nap ezzel el van intézve.

- Jó szórakozást, drága főnök úr – mondom őszinte mosollyal, aztán elindulok hátra a lisztes zsákokhoz.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)