Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

BBQ

BBQ
2019.07.28. 10:11

Index tárcák

Az Index tárcarovatának elindítása egy kísérlet arra, hogy újraélesszük a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból mostanra jórészt kikopott tárcanovella műfaját. Szeretnénk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasókhoz, hogy az ne csak alacsony példányszámú irodalmi folyóiratokban tudjon megjelenni, hanem ismét hozzáférhető legyen mindenki számára, aki napi sajtót olvas - ahogyan a 20. század első felében ez még természetes volt.

Ez lesz az utolsó száz év legforróbb hétvégéje. Az áruházakat kifosztották, a katasztrófavédelem teljes készültségben, az önkormányzat korlátozza a vízhasználatot, mégsem akarom az utolsó pillanatban lefújni a sütögetést, amit hetek óta szervezek. Egy éve nem láttam a barátaimat. Ledöbbentek, amikor felhívtam őket. Ne hozzatok semmit, mondtam a telefonban. A hét elején megvettem, két napja bepácoltam a húsokat. Három kiló. Biztosan elég lesz. Ebben a döghőségben úgysem bírnak annyit enni.

Hajnalban felkelek, bekenem az arcom naptejjel, és felszedem a kertben a kérgesre száradt kutyaszart, az összeaszott sündögöt, és lenyírom a füvet. A szétszórt gyerekjátékokat kerülgetem. Csukott szemmel tudom, melyik hol van. Visszaakasztom az ülőkét a hintára, és leszedem a pókhálókat. Előveszem a grillsütőt a sufniból, kikotrom a hamut, letisztogatom a rácsot. Közben megiszom egy doboz sört, és csendben izzadok. Az utolsó pár korty felmelegszik. Kinyitom a hűtőt, és a pácolt húsra löttyintem.

Zsákutcában nőttem fel. Sokáig nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget.

Egész életemben ugyanabban a házban laktam. Innen van az első emlékem. A kertben guggolok, és várom, hogy mikor bukkan elő a földből a giliszta. Türelmes gyerek voltam, türelmes felnőtt lett belőlem. A pulzusom ritkán megy hatvan fölé. A házat dédapám építette a barátaival. Vadászpilóta volt a második világháborúban. Háromszor lőtték le a gépét, de mindig túlélte. Sosem vetette meg az italt. Építkezés közben is elég sokat ihattak. Főleg bort meg pálinkát, de akkoriban még nem voltak ilyen forró nyarak. Talán ezért nincs a háznak egyetlen egyenes fala sem.

Az utóbbi években minden telket felvásároltak a környéken. Építési vállalkozók jöttek hatalmas terepjárókkal. Lebontották a régi házakat, és újakat húztak fel. A kerteket lebetonozták, a kerítések mellé tujasort ültettek, pedig a kertészek tudják, hogy az aknázómoly meg a tujaszú egy éven belül elpusztítja mindet. Egyre több az úszómedence. Régi álmom medencéről medencére elúszni a temetőig. Már csak néhány medence hiányzik az összefüggő vízfelülethez. Még össze kell barátkoznom a kutyákkal. Az új házak új lakói olyanok, mintha a Simsből kerültek volna ide. Végtelen az ürességük, és még a sivárságuk is inkább fáraszt, mint megrémít. Nem vagyok jó véleménnyel az emberekről.

Egy légifolyosó húzódik felettünk. Nem hiszek a chemtrail-összeesküvésben, de az utóbbi időben egyre jobban nyugtalanítanak a repülőgépek. Néha nagyon alacsonyan húznak el felettünk. A hajtóművek zajától berezonál az agyam. Ezt leszámítva biztonságban érzem itt magam. A mi kis zsákutcánkban. Mindenki ismer mindenkit, de senki sem tud senkiről semmit. Idegenek csak egy irányból érkezhetnek és csak egy irányba távozhatnak. A gyerekeimet sem féltettem soha. Nyugodtan kiengedtem őket a kerítésen túlra. Sokat játszottak a barátaikkal az utcán. Én egy ideje nem járok el itthonról.

Mindennel időben elkészülök. Megborotválkozom, letusolok, felöltözöm. Rövidnadrágot, pólót, szandált húzok. Ahogy kilépek az ajtón, dízelautó fordul be az utcánkba. Tudom, hogy hozzánk jön. A szomszédoknak elektromos autója van, vigyáznak a bolygóra. Hangtalanul távoznak és hangtalanul érkeznek.

Egy óra múlva megjön az utolsó vendég is.

Feszélyezi őket a helyzet. Nagyon régen találkoztunk személyesen.

Egy darabig kerestek még telefonon, emailben, cseten, aztán feladták. Nem bírták elviselni a csendet. Zavartan mosolyognak, ahogy hellyel és itallal kínálom őket. Nehezen indul be a beszélgetés. A hőségre panaszkodunk, az iszonyatos hőhullámra, az ózonlyukakra, az UV-sugárzásra, az üvegházhatásra, a sivatagi porra, az afrikai levegőre, a viharokra és az özönvízszerű esőkre. Olvadó gleccserekről és csonttá fogyott jegesmedvékről beszélgetünk. Az egyik barátom megdicséri a kertet:

Gyönyörű a pázsit, mondja, sokat locsolod?

Megköszönöm a kedves szavakat, az öntözőrendszerről magyarázok, és elmondom, hogy milyen tápoldatot keverek locsolóvízbe, hogy milyen gyepszellőztetőt használok, hogy milyen gyakran nyírom a gyepet. Ő is a sport- és játékfűmagra esküszik. Azt még ezek a büdös kölkök sem tudják kitaposni, mondja. Mindenki elhallgat.

Az egyik barátom kisfia focizni akar. Nem meglepő: focimezben és focicsukában érkezett, labdával a kezében. A szülei nem tudják leállítani, hiába győzködik, hogy ebben a hőségben nem szabad napra menni, nem szabad rohangálni, nem szabad focizni. Nehezen viselem a toporzékoló gyerekeket, ezért azt mondom, hogy benne vagyok, és elkérem a labdáját. A kisfiú üvöltve rohan körbe a kertben, a többi gyereknek és az apukáknak is felcsillan a szeme. Hőgutatát kaptok, jegyzi meg az egyik barátom felesége. Felállítjuk a kapukat. Hamar elfáradok, tényleg kibaszott meleg van. Szakad rólam a víz. Lelassulok, kezd kihagyni az agyam. Fasznak szarozol, bazmeg, üvöltök rá az egyik barátomra. Nála van a labda, de hiába várom, hogy passzoljon. Túl komolyan veszem a játékot. A gyerekek megszeppennek. A feleségem dühösen rám szól, hogy ne beszéljek így a gyerekek előtt. Elnézést kérek. Megállapodunk, hogy tényleg túl meleg van a focihoz. Abbahagyjuk a játékot, a gyerekek dühösek, de aztán beletörődnek a helyzetbe. Csalódottan egykapuznak, amíg mi begyújtjuk a grillt. Az egyik barátom javaslatára hajszárítóval fújjuk a brikettet. Közben sörözünk. Amikor szép vörösen izzik a parázs, bemegyek a húsért. A konyhában kisebb társaság verődött össze. Ahogy belépek, elhallgatnak. Mintha rajtakaptam volna őket a feleségemmel. Megmondom, hogy csak a húsért jöttem.

Öt perc múlva halkan sercegnek a grillrácson a szeletek. Csíkos húsit sütünk, ahogy ő mondta. Valaki megkérdezi, hogy kérek-e még egy sört, automatikusan bólintok, közben szememmel a KLM Amszterdam-Budapest járatát követem, és eszembe jut, hogy tekerni kellene egyet. Minél magasabban van egy gép, annál jobban vágyom rá, hogy a fedélzetén legyek. A lecsöpögő olajtól fellobban a tűz. Kicsit megkapja a kezem. Égett szőrszag csapja meg az orrom.

Elkészül a hús. Eszünk, iszunk, lepakoljuk az asztalt. Kezdünk berúgni. Beteszek valami zenét. Besötétedik. Az egyik barátom nagylányától szerzek füvet. Kicsi kora óta ismerem, nem gondoltam, hogy egyszer együtt fogunk szívni. A spanglitól kibaszott vicces lesz minden. Megéhezem.

Későre jár, amikor az utolsó vendégek hazamennek. A kapuból elintegetem őket. Leülök a rattan hatású kerti székre, és felpattintok még egy sört. Bekapcsol a szomszédunk automata locsolója. Meztelen gyerekek rohangálnak visítozva a sötétben. Zseblámpával világítanak nekik. Hallgatom őket, az egyikük úgy nevet, mint ahogy a ló nyerít, aztán egy pillanatra csend lesz, és mintha az ő hangját hallanám.

Szól, hogy emeljem át a kerítésen, haza akar jönni.

Felállok a székből, és a ház felé fordulok. Észreveszem a feleségemet, az ablakban áll. Ő is a szomszéd gyerekeket nézi. Amikor észreveszi, hogy észreveszem, hátrébb lép, és behúzza a függönyt.

Még mindig tanácstalan vagyok a fűtől meg a sörtől. Végül a fészerbe megyek az új ásóért. A tenyerembe köpök, és megmarkolom a nyelét. Ott ások, ahol utoljára láttam őt. Gyorsan haladok, éles az ásó. Egyre mélyebben vagyok. Egy óra múlva alig látszom ki a gödörből. Ki akarom ásni magam az utcából, ebből a zsákutcából, a mi kis zsákutcánkból. Halálosan elfáradok, és kimászom a gödörből. Lemosom magamról a földet a slaggal. Törülköző nélkül megszáradok a párától fülledt kertben, aztán felmegyek a hálószobába, és befekszem az ágyba a feleségem mellé. Nem tette vissza a kupakot az altató dobozára. Nem kell elzárni senki elől.

Álmomban az egész kertet felásom, de sehol sem találom. Szétválogatom a hamut és a földet, kis vizet adok hozzá, gyerekforma alakot gyúrok, és felültetem a hintára, hogy kiszáradjon. Hajnalig hintáztatom, aztán a gödörbe teszem, és rálapátolom a földet.

Lehet, hogy a jövő hétvégén újra meghívom a barátaimat grillezni. Hátha nem lesz ilyen kibaszott meleg.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)