Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Állábúak

allabuak
2019.08.24. 09:49

Index tárcák

Az Index tárcarovatának elindítása egy kísérlet arra, hogy újraélesszük a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból mostanra jórészt kikopott tárcanovella műfaját. Szeretnénk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasókhoz, hogy az ne csak alacsony példányszámú irodalmi folyóiratokban tudjon megjelenni, hanem ismét hozzáférhető legyen mindenki számára, aki napi sajtót olvas - ahogyan a 20. század első felében ez még természetes volt.

 Szögezzük le mindjárt az elején, hogy nekem semmi bajom az állábúakkal.

Mondjuk minden normális egysejtű csillókkal közlekedik, ez azért nyilvánvaló.

Én sose tekintettem alacsonyabbrendűnek az állábúakat, csak hát ugye, ők mások.

Nekem már apám is, két nagyapám is csillókkal közlekedett, meg persze az ostorával is pattogtatott közben. Nem volt a családban, csak olyan, aki így változtat helyet. Attól még, hogy erre büszkék is vagyunk, nem nézünk le senkit.

Én nem mondom, hogy állábakkal nem lehet élni,

de hát nem véletlen, hogy azok csak a szilárd felületen való haladást teszik lehetővé.

Meg aztán az álláb az olyan, hogy van is meg nincs is. Hol van, hol nincs. Keletkezik, megszűnik, keletkezik, megszűnik. Ne tréfálkozzunk, kérem! Hát lehet az ilyesmire tartósan egzisztenciát alapozni?

Nem mondom én, állábúakra igenis szükség van, én mindig büszkén hangoztattam ezt a véleményemet, bárki bármit is állítson. Nélkülük a világ alighanem dugába dőlne. Ők pucolják az irodaházak ablakait, ők fektetik a kábeleket, ők húzzák fel a házakat, ők aszfaltoznak és betonoznak, ezek kimondottan veszélyes munkák, nem végezném egyiket sem, semmi pénzért. Vagy legalábbis annyiért nem, mint az állábúak. De hát nekik így is megéri, örülnek neki. Ha nem örülnének, nem vállalnák el. Nincs választásuk, így ennek örülnek. Ilyen egyszerű.

Ők dolgoznak a McDonaldsban, persze én oda nemigen járok. Viszont vannak, akik járnak, például az állábúak, őket is ki kell szolgálja valaki. Nyilván, hogy nem olyan lesz, aki csillókkal közlekedik, és képzettebb ennél.

Mármost ha nem vinnék el a szemetet, ha nem pucolnák a közvécéket, ha nem mosnák le a kocsit, igencsak bajban lennénk. Ezért is örülök én annak, hogy vannak állábúak. Ők meg a pénznek örülnek, amit tőlem kapnak. Ez egy tipikus win-win szituáció.

És nem zárom ki az elvi lehetőségét, hogy

egy szép napon lesznek majd állábú katonatisztek, mérnökök, egyetemi tanárok, sebészek.

Nem kevés ellenálláson kell majd átküzdeni magukat, de ha minden kritériumnak megfelelnek, hát miért is ne, welcome in the club. Senkinek sem lesz majd ellene kifogása. Akkor majd. Ez ugye, egy folyamat.

És átérzem a társadalmi felelősséget, a tankönyvekbe tegyék be nyugodtan pár állábú tanár, orvos, ügyvéd, író, hadvezér fotóját, akkor is, ha csak beöltöztetik őket a kép erejéig. Hadd tanuljon az a csillós gyerek nyitottságot. Hadd húzza ki magát büszkén az az állábú kiskölök. Ne szomorítsuk már szegénykét! És a filmekben legyenek állábú hősök meg állábú nyomozók. Akik kiválóan együttműködnek a csillókkal közlekedő kollégáikkal. Így kerek a világ.

Én személyesen nem szeretnék egy állábút szomszédnak, ismerek olyat, akinek ilyen van, nem szül jó vért. Árnyékot vet, hogy úgy mondjam, a harmonikus együttélésre. Meg a gyerekem se ismerkedjen ilyennel, nem az, hogy felvágnék, csak mégis egy másik kulturális közegből jönnek. Mit kezdenek majd egymással?

Na, mondjuk az állábúak muzikalitása meg a tánchoz való érzéke, az aztán legendás. Ráböksz egy állábúra találomra, kiveszed a kezéből az autómosó kefét vagy a hamburgersütő lapátot, és hát az olyat dalol-táncol neked, hogy leesik az állad.

Mert közelebb vannak még az ősiséghez. Otthon csak táncolnak-dalolnak tüzesen, és már jól is laktak vele. Ilyen a temperamentumuk.

Ki van ez találva, nekünk van lóvénk, nekik meg karakterük.

Ezek mindent túlélnek. Küldeni is kell rögtön az ilyet a tehetségkutatóba. És hát ha beül az ember egy jó kis koncertre, ott olyan hangulatot csinálnak az állábú művészek, hogy a csillónk is kettéáll tőle! Jó, mondjuk a muzsikus állábú, az egy külön kaszt már, az olyan szóba sem áll az egyszerű, csóró, munkanélküli állábúval. Ők az arisztokrácia ottan.

És aztán beülsz egy vendéglőbe, ahol ötcsillós kaját adnak, és egyáltalán nem zavar, hogy a konyhán állábúak mosogatnak. Meg a háttérzenét is olyan diszkréten szolgáltatja az az állábú banda, hogy kellemesebbet kívánni se lehetne. Akkor aztán a csillólábú kénytelen arra gondolni, hogy így kell megkoronázni egy igazán jó napot.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)