Kurvára nem fog soha kiderülni, hogy a Béna szándékosan gyújtotta fel magát, vagy addig balfaszkodott, amíg lángra nem kapott a kabátja. A sok seggfej meg elkezdte ezerrel hájpolni, másnap estére lángokban állt az egész geci ország, a Béna meg az elkúrt ellenállás hőse lett, ökölvívó alapállásba dermedve.

Aznap, amikor a tüntetők felgyújtották az Országházat, először sikerült kinyomnom száz kilót fekve. Az kurva sok, csak mondom. Az összes szar tévé nullahuszonnégyben tudósított a zavargásról, még a kondiban is az élő közvetítést kellett lesni a plazmán, amit a tulaj a bejárat fölé szereltetett. Nem tudtam megnézni azt a reklámot se, amiben az aerobikos csaj tolja a proteinturmixot, és lecsorog a szája szélén a cucc. Nem forradalom ez, baszd meg, csak pár hülyegyerek faszomkodik, nyögte a kopasz, miután visszarakta a villára a súlyzót, felült, kinézett az utcára néző kirakatüvegen, és meglátta a Molotov-koktélt dobáló maszkos geciket meg az őket üldöző rohamrendőröket. Te jössz, baszd meg, mi a faszomra vársz?, mutatott a fekpadra, aztán lerázta a karját.

Edzés után gyorsan letusoltam, és húztam haza, még a turmixomat is elfelejtettem kikérni a mikiegértetkós nagyarcú pultos gizdától, akinek egyszer még beverem a pofáját. Az utcán benzinszag csapta meg az orromat, olyan kibaszott tömény volt, hogy majdnem elokádtam magam. Gyalog kellett mennem, mert leállt a tömegközlekedés. Rohadt meleg volt, mégis felhúztam a kapucnimat. Hazafelé nem láttam semmi balhét, pedig beálltam volna dobálni kicsit. Miután beléptem az ajtón, levágtam a sporttáskámat, hangosan koppant, elfelejtettem, hogy benne van egy ötkilós kézisúlyzó, aztán bekapcsoltam a tévét, és megcsináltam a proteinkoktélomat. Egy óra múlva még mindig mentek a tévében a hírek, de én a kanapén fetrengtem, mert kurvára csikart a hasam. Meg fog fosatni a geci turmix. Sokáig nem tudtam még elaludni, de közben meg ébren sem bírtam igazán maradni, kurva nagy szívás volt az este. Valamikor hajnalban beúszott a képbe a Béna. Egy lepukkant barikád tetején ugrált, mint kurva a bráneren.

nem kell hozzá sok agy, hogy kitalálja az ember. Sokáig mutatta a kamera a Béna elbaszott kezét. Azt mesélte, hogy direkt úgy állították be az orvosok, hogy bele lehessen illeszteni az üdítőitalos dobozokat. Most viszont egy jó nagy Molotov-koktélt tartott benne.

A Bénával a pszichiátrián ismerkedtünk meg. Azt mondta, valami szaros gyerekkori betegségtől ilyen korcs a kézfeje. Aztán ahogy jobban összebarátkoztunk, rájöttem, hogy nem csak a keze nem oké. Igazából a Béna egy kibaszott gyerek, akit felnőtt testbe zártak, vagy valami ilyesmi. Simán lehet, hogy ettől bírja annyira a tüzet. Én is sokat piróztam gyerekkoromban, hiába mondták, hogy be fogok hugyozni, ha gyújtogatok. Tudtam, hogy kibaszott kamu ez a szöveg. Sose hugyoztam be. Arra már nem emlékszem, hogy mi a faszért ajánlottam fel a Bénának, hogy költözzön be az albérletembe. Mondjuk, először frankó volt minden, akkor lett gázos a helyzet, amikor kifogyott a dilibogyóból. Oké, eltartott egy darabig, mire összeraktam, de nem volt könnyű dolgom, mert a Béna egyfolytában trükközött meg terelt. Úgy állt, hogy ha nem kapta meg gyógyszerét, akkor előkerültek az öngyújtók, a kemping gázpalackok, a benzin meg az összes gyúlékony geci.

Azt hiszem, végül a redvás klímatüntetés tett be. Véletlenül keveredtünk oda a Bénával, de alig bírtam hazarángatni. Otthon elsírta nekem, hogy az egyik beszéd mélyen megrázta, ezért úgy döntött, hogy kezébe veszi a bolygó sorsát. Még aznap megalapította a mozgalmat. Egyetlen célkitűzésük volt: minél előbb pusztuljon az élővilág, lehetőleg az emberiséggel együtt. Az első pár húzását felkapta a sajtó. Azt írták, hogy a titokzatos gyújtogató a környezetpusztítás apostola, vagy mi a faszom. A Bénának meg persze kurvára bejött a figyelem, nem csak elviselte, hanem gecire élvezte, hogy futtatják. Mondjuk, nem volt teljesen seggfej, megpróbálta megmagyarázni, hogy miért csinálja ezt a sok faszságot. Azzal jött, hogy kurvára nem bírja elviselni ezt a lassú agóniát – meg kellett néznem a neten, hogy ez mi a fasz –, és minél előbb véget akar vetni neki. Felhagyott a szelektív szemétgyűjtéssel, a mélyhűtő ajtaját nyitva hagyva próbálta lehűteni a légkondival felmelegített lakást, mindennap húst meg mirelit cuccokat evett, elcserélte az autóját egy ezeréves dízelre, aztán azt is felgyújtotta. Egyre brutálabb akcióik voltak, ami már a terrorelhárításnak is baszta a csőrét.

Aznap hajnalban, amikor utoljára láttam, tűzoltóautók szirénái vertek fel, pedig pont azzal a fehérjeturmixos reklámcsajjal álmodtam. Kinyitottam a szemem, a szoba tiszta narancssárga a fényektől. Megnéztem az időt, kurva korán volt még. Kimásztam az ágyból, kibaszottul recsegett, gondoltam is, hogy venni kéne egy újat, és kimentem az erkélyre. Odakint is minden narancssárga volt. Megcsapta az arcomat a forróság. Megmondom, eléggé odabaszott a lángoló város.

Égett minden, házak, autók, kukák, apró lángoló kocsik, mini szemetesekből kicsapó mini lángnyelvek, üvöltöző, rohangáló hangyaemberek. Nagyapám terepasztalára gondoltam, és majdnem elsírtam magam, baszod. A Béna felgyújtotta az egész várost. Az autógumik halkan kidurrogtak. A házunk előtt hangyatűzoltóautó villogott, a kék fény összekeveredett a lángok narancssárgájával, mégsem lett belőle zöld. A hangyatűzoltók kiugráltak a rohamkocsiból, letekerték a makaróni vastagságú tömlőket, és oltani kezdték a tüzet. Én meg csak álltam ott az erkélyen, mint egy fasz, és csorogtak a könnyeim. Mindig ez van, ha tűzoltókat látok munka közben. Kurvára megőrült a világ, már csak a tűzoltókra lehet számítani.

Amikor egy tűzeset áldozatát ökölvívó alapállásban találják – a kezek és a lábak megfeszülnek, az öklök pedig szorosan az áll alatt helyezkednek el –, a sok barom beszopja, hogy a hulla életben volt, amikor kitört a tűz, pedig ez kurvára nem így van. A test azért vesz fel ökölvívó tartást, mert a tűztől kiszáradnak és összehúzódnak az izmok. A tévében még napokig mutogatták az ökölvívó alapállásba dermedt, feketére égett holttesteket, a Bénát meg a híveit. Arra gondoltam, hogy meg kéne írni valami blogon a történetüket, még ha az egész mozgalom csak egy hamvába holt faszság volt, de hát én nem vagyok a szavak embere. Csak nem akartam, hogy a sok köcsög azt higgye, hogy a Béna csak egy piromán nyomorék volt, ami persze valahol igaz, de ő legalább csinált valamit.

Tegnap kinyomtam a száztízet fekve.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)