Friderika
7 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Szociális távolság

szocialis tav
2020.06.07. 06:16

Index tárcák

Az Index tárcarovatának elindítása egy kísérlet arra, hogy újraélesszük a magyar sajtóban jelentős hagyományokkal bíró, de a közéleti lapokból mostanra jórészt kikopott tárcanovella műfaját. Szeretnénk a kortárs szépirodalmat közelebb vinni az olvasókhoz, hogy az ne csak alacsony példányszámú irodalmi folyóiratokban tudjon megjelenni, hanem ismét hozzáférhető legyen mindenki számára, aki napi sajtót olvas - ahogyan a 20. század első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt olvashatók.

– Szóval – Bálint lassan és tagoltan beszélt, mintha felolvasna egy klasszikus regényből, olyan részt, ahol minden szónak súlya van –, van három visszatérő álmom. Évek óta kísértenek. Nem konkrétan rémálmok, bár az egyik éppenséggel annak is tekinthető. De a másik kettőből se jó fölébredni. Helyesebben annyiban mégis jó, hogy kiderül, hogy szerencsére csupán álom volt. 

Itt megállt, mintha ellenőrizni akarná, hogy Sára figyel-e.

Figyelt, csak időnként egy-egy pillantást vetett a kapucsínójára, és próbálta kitalálni, hogy miféle alakzatokat vesz fel a tetején a hab.

– Tényleg, és miféle álmok? – Sárának az jutott eszébe, hogy hogy kávéhabból kéne megcsinálni a Rorschach-teszteket. Mindenki jobban élvezné.

– Szerintem az egyiket már meséltem. – Úgy tűnt, mintha Bálint hangjából sértődéssel vegyes szemrehányás csengett volna ki, bár lehet, hogy Sárának csak a pillanatnyi rossz lelkiismerete miatt tűnt így. – Amikor arról beszélgettünk, hogy mit gondolunk a meztelenségről. A másikat meg éppenséggel ma álmodtam. Elég szar volt. Kimondottan horrorisztikus nincs benne, ennek ellenére nyomasztó. Főleg, hogy mostanában ezt álmodom gyakrabban. A másik kettőt alig.

– És mit álmodtál ma?

Bálint jelentőségteljes mozdulattal arrébb tolta a kávéscsészét az asztalon.

– Az egyetem – Bálint közelebb hajolt, úgyhogy Sára láthatta az inge gombolásából kikandikáló szőrszálakat. Az jutott eszébe, vajon az ő dekoltázsa is ennyire mély? – Pedig hol van már az! És azt se mondhatnám, hogy megviselt. Jó, a zéhákat meg a vizsgaidőszakot nem csíptem, de hát ezzel mindenki így van. Mégis, egy csomószor azt álmodom, hogy az egyetemen vagyok, jönnek a vizsgák, én meg nemcsak hogy azt nem tudom, hogy mit kell bemagolni, hanem azt se, hogy milyen tantárgyaim vannak. És attól parázok, hogy kirúgnak. Érted? Most fosok tőle, miközben annak idején rohadtul nem érdekelt. Volt, hogy a haverokkal végigittunk egy vizsga előtti éjszakát. Persze könnyű dolgunk volt, megszereztük előre a tanszékről a tesztkérdéseket. A tanársegéd is a haverunk volt.

Amíg Bálint röhögött, Sára ivott a már kellően ellangyosodott kapucsínóból. Érezte, hogy a szája szélén maradt egy kis hab. Az asztalon nem volt szalvéta, ám Sára udvariatlanságnak tartotta volna fölállni és hozni egyet. Azt remélte, Bálint úgyse veszi észre.

– Szóval ma is ezt álmodtam. Egyetem, vizsgaidőszak, én meg nem tudom, hova kell mennem, mit kell megtanulnom, és így tovább. Tök szar volt. 

– Aha – mondta Sára, majd némi várakozásteljes csönd után megkérdezte: – És mi a másik kettő?

– Mondom, az egyiket már meséltem. Nevettünk is rajta. Múlt héten? Vagy előtte? Szóval, az is egy visszatérő álmom, hogy anyaszült meztelen vagyok. Érted? Tök pucér. És így mászkálok mindenfelé. Közben próbálok elrejtőzni az emberek elől. Nem mintha mindenáron rejtegetnivalóm lenne – Bálint vigyorra húzta a száját –, de azért mégis.

Figyelte, hogy Sára nevet-e. Az arcizma megrezdült, ám hogy ez mit jelent, Bálint nem tudta eldönteni.

– És mi van még?

– Hát a zuhanás. Fent vagyok egy magas épület tetején, és attól rettegek, hogy le fogok zuhanni. Jó, ezt meg tudom én is magyarázni. Alapból tériszonyom van. A repülőn is állandóan be vagyok szarva. Kapaszkodok az ülésbe, mintha számítana valamit. Ez nyilván ennek a kivetülése. De a másik két álmot nem tudom hova tenni. Se az egyetemtől nem féltem, se a meztelenkedéstől soha. – Bálint röviden felröhögött. – Szerinted?

A kapucsínó habja pillangóalakot öltött. Egy nagy, fehér pillangóét. Vagy az úgy akkor inkább lepke?

– Nézd, Bálint – mondta Sára –, most nem fogok nekiállni analizálni. Ahhoz nem ismerjük eléggé egymást. Meg amúgy se volna jó belefogni egy terápiába. Ez nem erről szól. Egyrészt nem vagy a páciensem. Másrészt szakmailag se volna szerencsés néhány mondat után következtetéseket levonni…

– Milyen néhány mondat? – szakította félbe Bálint. – Hiszen már egy ideje beszélgetünk. És most már tovább is léphetnénk. 

– Mire célzol, Bálint?

– Hát arra – az asztal szélére tett csészében csörömpölni kezdett a kanál, úgyhogy Sára óhatatlanul is arra gondolt, Bálintnak valószínűleg könyökölés közben remegni kezdett a keze –, hogy tök jó, hogy így beszélgetünk, meg minden, tényleg örülök, hogy összejöttünk, de most már csinálhatnánk mást is.

– Nem jöttünk össze – Sárának az a kérdés futott át a fején, hogy Bálint mikor ihatta meg a kávét. Észre se vette. Márpedig megitta, különben nem csörögne ennyire a csészében a kanál.

– De összejöhetnénk – hadarta Bálint. – Csak ahhoz ugornunk kéne a következő szintre.

– Szociális távolság, Bálint. Emlékszel? Szociális távolság.

Bálint arca egyetlen pillanat alatt lángvörössé változott. Mintha most kezdene hatni a túl gyorsan bevedelt koffein.

– Jaj, hagyjuk már…

– Szerintem tartanunk kéne. 

Bálint oldalra tekintgetett, mintha onnét várna segítséget.

– Most szakítani akarsz? Tényleg, így, online?

– Szakítani? – Sára nevetett, amitől most az ő csészéje kezdett remegni, és a hab a kapucsínó tetején darabokra esett. Nesze neked Rorschach-teszt. – De hiszen nem is jöttünk össze. Rám írtál random, ismeretlenül, utána meg beszélgettünk párszor a reggeli kávézás közben. Viszont most, bocs, de lassan el kell köszönnöm, mert be fog jelentkezni egy páciensem, amire még készülnöm kell. Egyébként is, Bálint, én úgy gondolom, hogy mi…

Bálintnak volt már rutinja abban, hogyan lehet egyetlen szempillantás alatt kilépni a videochatből, úgy, hogy a másik fél ne lássa a kézmozdulatot. Unalmas értekezleteken is csinált már ilyet. Rá lehet fogni áramkimaradásra, vagy arra, hogy elment a net. És persze egy-egy, nem az elvártak szerint alakuló randit is ketté lehet ily módon vágni. Utána várni kell még pár percet, míg a másik fél meggyőződik arról, hogy eltűnt az éterben, aztán visszajelentkezni és villámgyorsan letiltani.

Néhány perccel később ugyanezzel a lendülettel végiggörgetett azoknak a kapcsolatoknak az oszlopán, akiknél zöld pötty volt a nevük mellett. Kiválasztotta Katit. Mielőtt hívást kezdeményezett volna, közelebb húzta magához a csészét, majd biztos, ami biztos, még egyszer ellenőrizte, hogy a kamerán keresztül nem látszik, hogy az üres. Elvégre az ember csak nem vedelhet be annyi koffeint egy ültében.

– Szia, Kati! Gondoltam, megihatnánk egy kávét ma reggel is.

Kati olyan mosollyal fogadta a bejelentkezést, amelyet Bálint hirtelenjében nem tudott hová tenni. Főleg, mert Kati tényleg most kelhetett föl: a szobájában még nem volt elhúzva a függöny, amitől nála kicsit sötét volt a kép.

– Bálint! Üdv ma is. Hogy aludtál?

– Rettenetesen! – Bálint megrázta a fejét. – Képzeld, megint egy visszatérő álmom kísértett. 

– Tényleg? Miféle álom?

– Az, hogy meztelenül mászkálok az emberek között. Meséltem már neked erről? Tudod, van három visszatérő álmom. Nem mondanám, hogy rémálmok, de azért…

– Ne haragudj, Bálint – szakította félbe Kati. – Várj egy kicsit, kimegyek én is kávéért. Utána részletesen elmesélheted.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)