Liszt, cukor, élesztő

 Tíz óra múlt, fordul a kulcs a zárban.

– Jó sokáig tartott. Csak nem megint több kört futottál?

János nem veszi fel a kesztyűt, leengedi a szatyrokat a hűtő elé. A három zsugor Ave a csomagtartóban maradt, elindul értük.

– Tej?

János mély levegőt vesz, de Eszter legyint.

– Hagyjad. Van még négy doboz, kibírjuk hétfőig.

Mire megmássza a lépcsőházat a tizennyolc palack vízzel, már beteríti a konyhát a zsákmány. Eszter szortírozásbajnok, egymás mellé kerül, ami összetartozik.

– Ne értsd félre, szép ez a csirke, de csak ilyen volt? Tanyasit nem árulnak?

– A hűtőpultban biztosan nem volt.

– Alaposan megnézted? A fóliás combok mellett szokott lenni.

– Kétszer is, de semmi.

– A hentes fiúnál rákérdeztél?

– Az, látod, kiment a fejemből.

– Meg kell kérdezni. Tudod? Van szánk, és akkor azzal szabad kommunikálni.

– Mindegy, a jövő hétvégén biztosan lesz.

– Jövő hétvége jövő hét végén lesz. Te is jobban szereted a tanyasit.

– Eszter! Csirke: csirke.

– Nincs vész, majd mész időben.

– Eszter, milyen időben? Hét után tíz perccel már csak a sportpályánál volt parkolóhely.

– Akkor menj fél hétre.

– Édes istenem, hétkor nyit a Spar!

– Erről beszélek.

János összegyűri a nejlonzacskókat.

Eszter pakol tovább.

– Tényleg nem akarlak húzni, de van ennél szebb tojás is.

– Seggből jön ez is, Eszter.

– Csak arra céloztam, hogy, mondjuk, a nagyi tojásaihoz ezek nem érnek föl.

– Inkább nem gondolok bele.

– Ne is. Amúgy sem szokásod.

János felegyenesedik.

– Mi nem szokásom?

Eszter nem felel, a hűtőnél guggol, elmélyülten rendezgeti a vajat és a tejfölöket.

– Mi nem szokásom, Eszter?

Csalamádé, száraztészta, bab.

Eszter egy konzervet forgat a kezében. Heringfilé paradicsomos szószban.

– Vehettél volna Ferenc Jóskásat is. Panni csak azt eszi. És szerintem is finomabb. 

– Szerintem meg dobjuk ki a picsába!

– Ne pörgesd fel magad, szívem, ez is rendben van! Legközelebb majd sms-ben küldöm el a listát, és nem nyúlsz mellé. Van az a szürke kis Nokiád.

– Eszter, ezerszer megbeszéltük!

Kéztörlő, müzli, pékáru. Feszülten várja, hogy a felesége szóvá tegye a szeletelt kenyeret, de elmarad az asszó, csak a reklámszatyrok zörögnek.

Megragadja az egyik zsugort.

– Azt, ugye, tudod, hogy Panni a dobozos kefírt szereti?

– Eszter, bazmeg, direkt csinálod? 

– Lazíts, apa!

– Ne apázz!

– Ne apázzak? Agyadra ment a home office?

– A kibaszott kefír, az megy az agyamra! Eleve, melyik tizenhatéves kezdi kefírrel a napot?

– Legalább ne megint a füle hallatára csinálnál hülyét magadból.

– Én rontottam el? Én szerzek neki orvosi igazolásokat? De nyaljátok csak egymás seggét!

– Elmebeteg vagy, le kellett volna cseréltetnem a zárat, és örökre elfelejteni ezt az egész szart.

Hátat fordít a férjének, megkapaszkodik a konyhapultban, zihál.

János visszaengedi a zsugort a konyhakőre. Eszterhez lép.

– Eszter.

– Vedd le rólam a kezed.

– Eszter.

– Tudom.

– Ezerszer elmondtam már, kisiklás volt, és soha többé.

– Túlbeszéltük.

– Tudod, hogy soha többé.

– Zuhanyozz le, légy szíves.

János felsóhajt, a szájmaszkot a szemetesbe hajítja.

Liszt, búzadara, cukor. Minden megvan.

Eszter kézbe veszi a kimért élesztőt.

– Esküszöm, mintha háború lenne.

János fölkapja mind a három zsugort, és az előszobai spájz felé indul.

Dörrenve becsapódik a gyerekszoba ajtaja.

Ledobja az ásványvizeket a stelázsi elé. Kifújja magát, a falnak dől. Kellemes kamrahomály, a leveszöldségek édeskés illata, csönd. A farmermellény belső zsebéből kiemeli az öreg Nokiát. Fél tizenegy sincs. Kioldja a billentyűzárat. Kopott kis gomb, legfölül balra: „Azonnali üzenet”. Erősen kell nyomni, hogy bejöjjön a felület. Fülel, aztán gépelni kezd. Ropog a billentyűzet.

Szívem. Nem tudom, meddig lehet ezt még. Egy hónapja, hogy nem.

Itt megáll. Gondolkodik, beír egy szót, kitörli. Fülel. Eszter odakint csörömpöl. Nekiveselkedik újból, de nem jönnek a szavak. Fogalma sincs, hogyan folytassa.

(Címlap és borítókép illusztráció: Fillér Máté / Index)