2024. június 19. 15:00
Horvátország
Albánia
Volksparkstadion II. forduló
2024. június 19. 18:00
Németország
Magyarország
StuttgartArena II. forduló
2024. június 19. 21:00
Skócia
Svájc

Petőcz András: Az ajtó mögött

GettyImages-1124779896
2022.12.28. 13:10

A férfi ott áll a bejárati ajtó mögött. Figyeli az eseményeket. Hallgatózik. A lépcsőházban járkál valaki. Talán az egyik lakó. Talán egy ismeretlen. Valaki valamivel zörög. Kulcscsörgés. Valahol kattan egy zár. Egy másik ajtó zárja.

A férfi kissé eltávolodik a lakása bejáratától. Tesz-vesz az előszobában. A cipőket rendezi. Meg a kabátokat a fogason.

Lassan megnyugszik megint. Valószínűleg az alatta lakó szomszéd jött haza. Nincsen tehát semmi baj. Nem valami idegen járkált ott kint. Nem valami betolakodó. Akinek nem lenne semmiféle jogalapja itt, a lépcsőházban tartózkodni. 

Egyszóval nem valami migráns.

A férfi sokszor hallja ezt a szót. Migráns. Hallja a televízióban. Merthogy szereti nézni a híreket. A tudósításokat. Egyébként nagyon tetszik neki minden, amit a tévében lát. Különösen a technikai fejlődés tetszik neki nagyon. Örül annak is, többek között, hogy vannak hőkamerás felvételek. Többek között ennek is örül.

Egyetlen öröme van az életben. A televízió.

A férfi tehát szereti nézni a hőkamerás felvételeket. Nézni, hogy valami mezőn, fák között valamiféle lények mozognak. Azt mondja a bemondó meg a tudósító, hogy ők a migránsok. A férfi nézi ezeket a különös lényeket a hőkamerás felvételeken, és arra gondol, hogy nem lenne jó, ha ilyen lények egyszer csak megjelennének a lépcsőházban. Az ő lépcsőházában. A férfi arra is gondol, hogy biztosan félne tőlük. 

Ahogy ezek mozognak ott, azokon a hőkamerás felvételeken! Arra még gondolni is szörnyű, hogy egyszer találkozik egy ilyennel.

A férfi a konyhába megy. Kis kamra van a konyha mellett, benne liszt, cukor, tartós tej, konzervek. Minden eshetőségre. Ha végleg be kell zárkózni. Ha végleg magunkra kell csukni az ajtót. Ha megjönnek azok, vagyis itt van a világvége.

Visszamegy az előszobába. Ismét hallgatózik kicsit. Most éppen csend van. Úgy tűnik, senki sem járkál odakint. A lépcsőházban. Van néhány perc nyugalom. Végre! Esetleg néhány óra nyugalom.

A férfi továbbmegy a nappalijába. Bekapcsolja a tévéjét, nézi a híreket. És megint hallja a szót. Újból és újból hallja. „Jönnek a migránsok”, mondja a bemondó a híradóban. „Sok ezren vannak a határnál”, mondja valaki más. 

A szakértő. 

A szakértő nyilván igazat mond. Azért szakértő, hogy tudja mindezt. Hogy pontosan tudja, mi is a helyzet. Ezért fizetik.

A férfi visszamegy az előszobába. Pakolgatja kicsit a cipőket meg rendezi a kabátokat a fogason. És közben hallgatózik. És ott, a bejárati ajtó mögött, az előszobában, hallgatózás közben is csak rájuk gondol. Szinte látja őket. Ahogy jönnek. 

Vonulnak felfelé a lépcsőházban.

A férfi pontosan tudja, hogy azok, akikről szó van, milyenek. Személyesen – szerencsére – még nem találkozott velük, de látta a hőkamerás felvételeket. Meg azt is látta, ahogy gyalogolnak az út mellett. Mutatták őket a tévében. És ha mutatták őket a tévében, akkor mindez úgy is van, ahogyan ő is gondolja. 

Hogy azok nem is emberből vannak. Vagy talán mégis?

Maga a szó is, „migráns”, azt jelzi, hogy ezek valamiféle újfajta teremtmények. Mintha űrlények lennének. Földönkívüliek. Olyanok, amelyik csak úgy jön. Szivárog befelé a nem is tudom, hova. Amelyik csak úgy átmászik a kerítéseken. És – mert ettől fél a férfi úgy igazán – a lépcsőházban is feljön, ha arról van szó. 

A férfi tehát retteg. Egyébként is hajlamos a szorongásra, mondhatni, mindentől megijed, mert egyedül él.

Már nem is fiatal, és úgy érzi, semmi jót nem tartogat számára az élet. Kivéve a televíziót! Az az egyetlen öröm. És benne a hőkamerás felvétel. Igen, igen! Újra és újra szívesen nézi, ahogy ott mozognak azok! 

Mert ez tényleg nagyon tetszik neki.

Persze ha meghallja ezt a már említett szót, akkor mindig összerezzen. És nem csak a félelemtől. Nem tudja megmagyarázni, hogy mitől is. Talán a gondolat, hogy azok valamiképpen mégiscsak emberek. Hogy emberek lennének. 

Ez zavarja kicsit.

Meghallja a szót, hogy migráns, és összerezzen. Megremeg. Összeszorul a gyomra. Meg valahogy gusztustalan is neki ez a szó. És emiatt a jelentése is gusztustalan. 

Történt, talán már öt éve is ennek, hogy a férfi lement az alatta lakó szomszédhoz, és becsöngetett hozzá. Akkoriban hallotta ezt a bizonyos kifejezést először. Vagy talán nem is először, de ilyen hangsúlyosan, ahogy akkor, ilyen nyomatékosan biztos, hogy korábban nem. És akkoriban tudta meg a televízióból, hogy baj van. Hogy ezentúl félni kell, és a baj a jövőben csak fokozódik.

Lement tehát az alatta lakó szomszédhoz, akivel nem volt túlzottan jó viszonyban, mert már többször is felszólt neki ez a bizonyos szomszéd, hogy ne hallgassa olyan hangosan a televíziót, szóval lement ehhez a szomszédhoz, hogy megbeszélje vele, mit is kellene tenni. Mondom, soha nem volt különösebben jóban ezzel a szomszédjával, de most mégis. A közös ellenség. Összehozta őket. És erről a témáról egészen jól el tudtak beszélgetni. 

Vagyis arról, hogy mennyire szörnyű a világ.

Aztán megtárgyalták, hogy ezentúl csukni kell a házat. A kaputelefont felejtsük el, kulcsra kell zárni mindent, sőt majd a közgyűlésen fel kell vetni, hogy legyen még rács is a lépcsőházban. A földszinti folyosó elé lehetne tenni a rácsot. A postaládákon innen, hogy a postás azért be tudja hozni a leveleket. 

Ebben meg is állapodtak az alsó szomszéddal.

Aztán lett rács, sőt a lakások bejárati ajtajára is rács került, és megbeszélték azt is, hogy ezentúl nem is nagyon szabad kilépni a lakásunk ajtaján, mert az utca is, szóval az utca is rettentően veszélyes, idegenek mindenfelé, az ételt, amire feltétlenül szükség van, azt úgyis meg lehet rendelni, mozgásra meg elég az a 60 négyzetméter, ami adatott, ő is ezt teszi, gyalogol a konyha, a nappali, az előszoba meg a hálószoba között, sokat gyalogol, és ha éppen nem gyalogol, akkor megáll az előszobában, hallgatózik, hogy minden rendben van-e.

Most is.

Hallgatózik, közben pakolgatja a cipőket a bejárati ajtó mellett, meg rendezgeti a kabátokat a fogason. És a holnapra gondol, hogy holnap is így lesz majd, hiszen vigyázni kell arra, amire vigyázni kell. 

A férfi az ajtó mögött. 

Csend van, suttogja magában. Még nem jöttek, hála isten. De egy napon, igen, talán majd jönni fognak. Éberség tehát! Őrködnünk kell, ez most a legfontosabb. 

A szerző író, költő, szerkesztő.

(Borítókép: Mint Images / Getty Images)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM