Sereg András: Történetek az átkosból

Üvegvisszaváltó

Hosszú sor kígyózik az üvegvisszaváltó ablaka előtt. Az üvegek egy részét beveszik, másik részét nem. Utóbbiak nagy papírdobozba kerülnek, az ablak alá. Késő délutánra csitul a forgalom. Egy tizenéves ifjú kukkant be az ablakon:

– Szia, Csilla. Végeztél?

– Aha – igazít vöröseslila frizuráján a lány. – Már jó ideje nem jött senki.

– Akkor kiszedhetem az üvegeimet? – kérdezi a srác, de meg sem várja a választ: lehajol az ablak alá, és szépen egyenként a pultra rakosgatja az üvegeket a papírdobozból.

Feleki Nagy Kamilla

Karácsonyi bevásárlás valamikor a hetvenes évek végén. 

Azért akad még bátor vállalkozó, aki reménykedik. Középkorú férfi várakozik békésen a lemezespultnál, CD-t vásárolna a barátjának:

– Dévai Nagy Kamilla lemezét szeretném megvenni. Van?

– Sajnos nincs – sóhajt kókadtan az ifjú eladó, de aztán felcsillan a szeme: – Van viszont Feleki Kamill-lemezünk.

Érzéki csalódás

A jó öreg Daciát vonzza a szerviz. Hol a gyújtás, hol a biztosíték, hol meg minden vacakol. Az önérzetes tulaj persze tud jót is mondani róla: kényelmes az ülése.

Reggelente azonban gyakran nem indul be, csak köhög kettőt, majd megadja magát. A végére kell járni. A javítóműhelyben a Dacia előtt egy Trabanttal próbálkoznak a szerelők. Szerencsétlen jószágot hosszasan túráztatják, csak úgy ömlik belőle a szürkéskék füst.

– Hű, de büdös – csúszik ki a daciás száján, mire egy mellette álló szerelőfiú mind a tizennyolc évének bölcsességével csendre inti: – Ez csak érzéki csalódás.

Dohány

Sok-sok évtizede történt. A Heves megyei falu zászlódíszbe öltöztette főterét. Helyére került a szavazófülke, és – mert régi a história – életbe lépett a szesztilalom. János bácsi is magára igazgatta setét ünnepi ruháját, mintha csak misére készült volna, akkurátusan kisuvickolta a gumicsizmáját, és elindult szavazni. 

János bácsi boldognak érezte magát. Egyenes derékkal belépett a fülkébe, noha az öntudatos választópolgár nem élt ezzel a lehetőséggel, és fertályóráig ki sem mozdult onnan. Be is szóltak neki: – Mi van, János bácsi, talán rosszul van?

Mire az öreg így válaszolt: – Várjatok még egy keveset, megírom ezeknek a dohányt is!

Erdőtanácsos elvtárs

Gyuri bácsi egész életében büszke volt arra, hogy a két világhá­ború között a somogysárdi Somssich Miklós-féle uradalom erdőmérnöke volt, 

A hetve­nes évek­ben levelet kapott a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat­tól. Az idős férfi büszkén mutatta fiának a TIT-meghívó címzé­sét, amelyen a neve mögött az állt, hogy „et.”

– Látod – mondta meghatottan az „elvtárs”, – ők is tud­ják, hogy erdőtanácsos voltam.

Mondat

Nagyapám kovács volt Mezőkövesden. Hallgatag, sokat dolgozó ember­nek ismerték. Lovakat patkolt, kerékabroncsokat, vaskapu­kat kovácsolt, feketére festett csillárokat készített. Az egyik vas­csil­lárt édesapámnak adta. Gyönyörű darab volt. Valódi mestermunka. 

Apám érettségi előtt állt, és hetek óta azon té­pe­lődött, mit is szólnak majd a szülei, ha a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre adná be jelentkezési lapját, és öt évig mérnöknek tanulna. Ám nagyapám helyes­lően bólogatott: „Fiam, tűzd csak ki magad elé célul a templom keresztjét, és egé­szen biztosan átjutsz majd a küszöbön.” A csa­ládi legendárium e becses darabját nagyapám dédapámtól hallotta. És ez így megy nemzedékről nemzedékre.

(Borítókép: Törik a dohányt a Vörös Október Termelőszövetkezet dolgozói a dohányültetvényen, ahol az idén 30 holdon termelnek jó minőségű hevesi és szabolcsi dohányt. Fotó: Bereth Ferenc / MTI)