Poós Zoltán: Amikor az ünnepnek saját fénye volt

Az ünnepeknek fel kéne gyűrődniük a hétköznapok földtani rétegeiben, hogy legyenek viszonyítási pontjaink, de mi van azokkal a karácsonyokkal, amelyek olyan homályosak lettek, mint a vízállónak hitt szovjet Poljot óra üvege, azután, hogy leszakadtál a Szárazér jegén, egy decemberi délutánon, hazafelé tartva a napköziből. Bepárásodott az üveg, eltűntek a mutatók és a számok, főleg ezen bosszankodtál, és egy pillanatra sem jutott eszedbe, hogy túlélted, hogy nem csúsztál a jég alá. Ezt akkor természetesnek fogtad fel. Nem érhet baj, hiszen gyerek vagy. Aztán olyan homályosak lettek a karácsonyok, mint amilyen 1980-ban a Poljot üvege volt. Később, a kamaszkor karácsonyaival már rosszabb lett a helyzet, úgy tűnnek el az emlékezetedből, mint a kazettákról letörölt felvételek. Esély sem volt arra, hogy a letörölt szalag régi felvétele, felülírva az újat, jelet hagyjon az emlékezet finom ferrokróm hártyáján.

Amíg gyerek vagy, a szüleid tudják, hogy mit szeretnél, de ahogy betöltöd a tizennégyet, csak abban biztosak, hogy egy újabb, ezúttal sztereó magnónak örülnél a legjobban, de születésnapodra már kaptál magnót, ne légy telhetetlen. Motort nem kaphatsz, nehogy egy IFA alatt végezd, ne neked szóljon a Fényes presszó diszkójában a Forever Young, amit a volt osztálytársak kértek a DJ-től. És különben is: a Simson, de még egy Komar moped is nagyon drága. Szóba jöhetne egy bőrdzseki is, de olyat nem lehet kapni, amilyet Marlon Brando viselt A vad című moziban (rendezte: Benedek László). Ha az Ecserin megvenné valaki…, de egyébként is, olyan drága, mint egy Komar moped. És ha mégsem tetszene, vagy nem lenne a méretedben? 1989 előtt valahogy minden egy számmal nagyobb volt, de megvették a szülők, mert majd belenősz. Magába a rendszerbe sem lehetett belenőni, mindig lötyögött, ahogy David Byrne-ön a több számmal nagyobb öltöny a Stop Making Sense című zenés filmben. Kamaszkorodra kimerültek a karácsony tartalékai. Már messze volt a gyerekkor tündérideje, és már olyan dolgokra vágytál, amik nem kaphatóak a játékboltokban. És egyre nyilvánvalóbb lett, hogy: a szüleidnek is vannak gyengeségei, bizonyos dolgokban akár kicsinyesek is, sőt egymással is képesek összeveszni, különösen karácsony idején.  

De mozog bennük a rutin, fel és alá, ahogy a kés a fenyőn, mielőtt apád a talpba illesztené a fát. Eljön az idő, amikor egyszer csak elromlik az égősor, és nem lehet színes izzót venni. Először nem világít a fa. Amíg gyerek vagy, apád mindenképpen szerez valahonnan bordás, bordó, E10-es izzót, később viszont már azt mondja: nem kapható, mert régi. Felrakod-e úgy az égősort, hogy nem is világít? Persze. Még így is jobban mutat a fenyő a hideg előszobában, a pálmafás poszter előtt, mint nélküle. 

A posztertől persze minden olyan lesz, mintha a Szuperbolában lennél, amikor Árkus József megmutatja az ausztrál tengerpart karácsonyfáját, amit mikulásnak öltözött topmodellek díszítettek fel.

Az új fények azt jelezték, hogy onnan már másképp világítanak az ünnepek, nyilvánvaló lett, hogy anyád mást sem csinál, csak robotol, december 23-án és 24-én, megfőz az egész téli szünetre, mégis az ünnep minden pillanatában úgy tűnik, hogy mást sem csinál, csak dolgozik. Nem tud leállni – mondja apád. Kapsz egy celofánba csomagolt, halványkék melegítőre emlékeztető kínai pizsamát, mert a szüleid úgy gondolják: a kockás pizsi gyerekes, és te már nagy vagy, mutatják, hogy mennyire képben vannak, ők is voltak fiatalok, kitört a pesti limbóláz. Hogy nem viselsz már egyáltalán pizsamát? Ez meg micsoda dolog? Ki látott már ilyet?

Vannak karácsonyok, amelyeknek nincs helyük a személyes naptáradban, mintha az idő vadhajtásai lennének, olyan ünnepek, amelyek nem tartoznak sem az évszakok, sem az égtájlakok fennhatóságai alá. Vagy csak elfelejtetted azokat, mint a régi, csak egy-egy nyárhoz kötődő legjobb barátaidat. Mindenkiben dolgozik az ajándékozási kényszer. Örülnél egy Smiths-, egy Echo & the Bunnymen- és egy Jesus and The Mary Chain-albumnak, de megkapod a V’ Moto-Rock 5-öt. Azt hittük, szereted! A Várj, míg felkel majd a nap is tetszett. Igen, negyedikben, és akkor tízéves voltál, 1980-at írtak. Másképp telt az idő a szülők számára, nem voltak bennük olyan éles korszakhatárok, mint benned, amikor is új időszak kezdődött az új izzósortól, az első színes tévétől vagy attól a naptól, amikor megvetted a Talking Heads 1985-ös, Little Creatures című albumát. Amikor te lettél a kelet-európai David Byrne, zakóban, nyakig begombolt, fehér ingben, és apád megkérdezte: milyen iskolai ünnepségre mész? Azt felelted, hogy Európa Kiadó-koncertre, mire ő fölényesen visszakérdezett: az egy könyvkiadó, nem? 

Az első élőben közvetített éjféli mise? Az első becsomagolt Béres-csepp? A Himalája sólámpa? Szatmári szilva porcelánbutykosban? Hiányzott a történelem ünnepélyessége? Az is meglett, amikor élő egyenesben néztétek a romániai forradalmat, már színes tévén. És mintha más színei lettek volna annak a bizonytalan országnak. Vagy nem is voltak színei? Nem volt sem fekete, sem fehér, inkább földszínű volt minden. Irány plébániára a tartós élelmiszerekkel, amit az egyháztestület átvitt Aradra. Két ünnep közötti látogatások a barátoknál. Színezett esküvői képek és feszületek alatt ülve hallgattátok a jugóból hozott Laibachot, Borghesiát, Sonich Youtht és a That Petrol Emotiont. Hideg volt, látszott a lehelet az erősítő kéken fénylő diódái mellett. Látszott a pára a Ceaușescu házaspár holtteste fölött is, amikor rájuk közelített a kamera. Különleges tudás birtokosainak éreztétek magatokat, ahogy körülültétek a tisztaszobába száműzött hifitornyot, mint valami szent tüzet. 

De arra sem emlékszel, hogy mikor viselted utoljára azt a gyapjúpulóvert, amit a Covid óta nem vettél ki a szekrényből. Most viszont, mintha új lenne, felpróbáltad, és észrevetted rajta a szárítókötél halvány csíkját. Vajon melyik évben keletkezett? Egyáltalán: mikor volt rajtad utoljára? Mikor vetted? Lehet, hogy már húsz éve megvan? Mit jelöl a pulóveren ez a bizonyos csík? Mit oszt ketté? Miféle ruharánc ez? Lehet-e jósolni belőle, mint a kávézaccból? Egyáltalán: hogyan öregszenek a ruhák? Hogyan öregszenek a karácsonyfadíszek? Maradt-e legalább néhány azokból az időkből, amikor az ünnepeknek még saját fényük volt? 

A szerző  József Attila-díjas  író, a Stenk munkatársa.

Az Index év végi ünnepi tárcasorozatában eddig az alábbi írások jelentek meg:

Jassó Judit: Crystal Pepsi

Kiss Noémi: A temetőben várnak

Vámos Miklós: Teendők halálom előtt

Sereg András: Újabb kétperces történetek

Döme Barbara: Karácsonyi történet az angyalról meg egy anyáról

Petőcz András: A filodendron karácsonyfa

(Borítókép: Színjátszó foglalkozás résztvevői a jánoshidai nyári gyermektáborban 1980. július 16-án. Fotó: Farkas Tamás / MTI )