A válás mégis más volt, mint amikor csak úgy szétköltözött. Amikor csak szétköltözés volt, akkor csak az volt, hogy elment, aki ott lakott, vagy ő ment el, és ezzel vége is volt az egésznek. Nem volt ilyen hivatali ügymenet, hogy bíróság, meg el kell osztani, ami egyébként még nem is volt közös. Nem a gyerek miatt volt, hogy nem lett, hanem mert tényleg rossz volt együtt. Nem érdemes részletezni, miért, mert már vége. Minek dobálni kígyót-békát arra, aki már nem számít. Azért kicsit vesztett, mert ő többet tett az egészbe érzelmileg is, meg pénzben is, és hogy ezzel neki elment három év. Végül is ezért lett negyvenéves. De egy kutyatartó nem élhet együtt egy olyannal, aki utálja a kutyákat, és még a nevüket sem tudja megjegyezni. Az egyiket például azon a néven szólította, ahogyan egy régi, már elpusztult kutyáját hívták. Rossz volt hallani azt a nevet, mert eszébe jutott az az utolsó hét. A műtét és az a tekintet, hogy ments meg.
Egyedül is rossz, gondolta, aztán mondta is azoknak, akiket már régen ismert, a kutyásoknak a hegyen, akikkel mindig összefutott, mert a kutyások összetartanak. Szólnak például, ha látnak vaddisznót, hogy arra ne menj. Ez azért borzasztó, hogy így él az ember, hogy a vaddisznók simán bejönnek a házak közé, és hiába kutyatartó, ha felszólal a vaddisznók ellen, tényleg
olyannak nézik, mint azt, aki ki akar lépni az Európai Unióból, vagy kutyaszart dob a szelektívbe.
Amióta elvált, felfedezte, hogy a kutyasétáltatók egy része férfi és nem is csak öreg bácsi. Érdekes, hogy olyan a házasság, hogy az ember már a szemével is elkerüli a veszélyeket. Az meg egy következő lépés volt, hogy milyen jól lehet ezekkel az eddig észre nem vett kutyásokkal nevetni. Az egyik kifejezetten olyan, hogy hát nagyon hamar egy húron pendültek. Ráadásul megígérte, hogy ha jön egy vaddisznó, ő azzal seperc alatt elbánik, nem beszélve a kutyájáról, akit külön vaddisznóirtásra is kiképeztek. Ez a lánynak nagyon bejött. Hiába tudta, hogy nem igaz a szerelem lényege, hogy igaznak tekintjük azt, ami nem igaz, meg nevetünk olyan vicceken, amik nem viccesek. A szerelemben azok számára, akik nem szerelmesek, talán a legvisszataszítóbb a lányok lenyűgözött tekintete, amivel a náluknál sokkal hülyébb férfit nézik, és az állandó kacarászás olyan vicceken, amiket még a gyerekek sem mernek elmondani a szüleiknek, olyan szarnak tartják. Jean! Igen, uram. Jól van, Jean. Nevetés.
Ahogy lenni szokott, van is erre egy szó, hogy összekutyásodtak. Vagyis a kutyák barátságára hivatkozva ők is együtt töltötték a szabadidejüket. A kutyák a nappaliban, ők a hálószobában. A férfinak volt saját lakása, a lány csak bérelt. Nagyon jól összejöttek, és megtanultak úgy beszélni egymással, hogy a kutyáikat dicsérték, de pontosan tudták, hogy egymásról beszélnek. Ezek a kutyák nagyon megszerették egymást, mondta az egyik, és rögvest elkezdtek csókolózni, aztán kívülről nézve nevetséges mozdulatokkal sasszézni a hálószoba felé. Persze ezt senki nem látta kívülről.
Kár, hogy volt olyan nap is, amikor nem tudtak együtt lenni. Meg aztán, hogy volt olyan három nap, amikor a férfinak el kellett mennie három napra, és otthagyta a lánynál a kutyát. Amikor visszajött, és a lány azt mondta, a kutyák nagyon jól megvoltak egymással, mert nagyon szeretik egymást, akkor a férfi először gyanakvóan ránézett, aztán azt kérdezte, hogy te kivel dugtál, amíg nem voltam itt. Én, mondta a lány meglepve, mert erre a kérdésre nem számított. Ezt hogy érted. Miért, hogy lehetne ezt még érteni, mint ahogy mondom, kivel. Senkivel. Hülye vagy. A senkivel azt jelenti, hogy valakivel, csak nem akarod megmondani. De itt vannak a kutyák is. A kutyák elárulnak.
Mi van, kérdezte a lány. Érted, én látom az enyémen, a szeme mondja, hogy volt veled valaki. Nem volt senki, vagyis az apám. Ugye, még hazudni sem tudsz rendesen. Kivel?
Mondd meg, hogy kivel. Senkivel, hülye vagy. De látom rajtad. A férfi arca eltorzult, látta magát, hogy ezen a vidéki konferencián nem hagyja ki a kínálkozó esti partnert, és olyannak látta a lányt, mint amilyen ő maga volt, meg az a nő, aki szintén valakinek a valakije volt, de ezen a felszabadult estén az övé lett. Kivel, kiabált, és a lány mondta, hogy senkivel, mert ez volt a valóság, és nem gondolta, hogy esetleg jobb volna egy nevet mondani. A férfi nekirontott, belenyomta a fejét a kanapéba, alig kapott levegőt, úristen, és eszébe jutott, hogy az anyja mesélte, hogy amikor terhes volt vele, akkor az apja agyba-főbe verte, kórház lett a vége, szerencsére nem vetélés, mert akkor ő nem lenne, akinek a fejét most belenyomják a kanapé párnáiba.
Minden erejét összeszedte, és ellökte a férfit. Nem gondolta volna, hogy amiket a Netflixen lát, az a valóságban is megtörténhet, hogy tényleg vannak őrültek a világban. Nem, az apukájáról ezt soha nem hitte el, azt gondolta, hogy ez csak azért van, mert az apukája elvált, és talált egy, az anyukájánál neki nagyobb boldogságot nyújtó nőt, szóval biztos az anyu találja ki. De most hirtelen az a régi történet is valóságosnak látszott. Rohant az ajtóhoz, felkapta gyorsan a kutyát, és ki az utcára, a férfi nem merte követni. Úristen, gondolta, és hogy milyen szerencse, hogy ép bőrrel megúszta az előtt, hogy végleg összeköltöztek volna.
Nem, ezzel az őrülttel nem lehet közös jövőt tervezni, legfeljebb közös múltat, és az már meg is volt. Elmondta az egyik lánynak a kutyások közül, azt hitte, ezt nem fogják elhinni, de a lány mondta, hogy ezt mindenki tudja, csak nem akartak szólni, hogy ez a faszi tényleg pszichiátriai eset, és azért vált el tőle a felesége, és van egy kislánya, és attól is el van tiltva, meg a volt feleségtől is. Ezt ti tudtátok, kérdezte a lány. Tudtuk. De ilyenkor szólni kell, mondta a lány. Tulajdonképpen jeleztük, csak nem hallottad meg. Hogyhogy nem hallottam meg? Mert csak őt hallottad. A lány elgondolkodott, és tényleg eszébe jutottak mondatok, hogy szerintem ezzel a faszival nem kéne. Irigy vagy, ugye, ezt mondta erre, hogy nem téged választott. Engem is akart, mondta a másik kutyás, csak én nem akartam. Ugyan már, dehogynem akartad volna. Ilyen férfit mindenki akar.
Másnap felhívta, hogy eddig tartott. A férfi megpróbálta visszacsinálni, könyörgött, hogy ez tényleg csak a szerelem miatt volt, de a lány nem engedett. Nem találkoztak többet. Fontos, hogy az ember ne menjen vissza egy otthagyott pulóverért például, ha meg nála van valami, azt egyszerűen oda kell tenni a másik ajtaja elé. Új sétálóutakat választott. Nem baj, ha jönnek vaddisznók, csak az a férfi ne jöjjön.
Épp annyi idő telt el, hogy valami gyanús lett neki. Vett egy tesztet, és kiderült. Felhívta az anyját. Megtartsam vagy ne? Annyira utolsó lehetőségnek gondolta, hogy végül a megtartás mellett döntött. Nem mondja el, ez biztos, mert nem akarja kockáztatni a gyerek életét, meg persze a sajátját sem. Nem, ez az ő babája lesz.
Olyan volt, amikor már elfelejtette a férfit, hogy neki is volt valami része ebben a dologban, hogy csak öröm.
Becézgette a hasát, simogatta. Nem gondolta, hogy ilyen, ennyire nagy öröm terhesnek lenni, s hogy ő tényleg csak ezt akarta mindig, csak nem tudott róla. Elment sétálni a kutyával, most már a baba is vele sétált. Olyannak érezte magát, akinek minden ízében indokolt a világban való jelenléte. Nevetségesnek találta azokat a gondolatokat, hogy mért vagyunk, mi a célja és az értelme annak, hogy vagyunk. Ezek a kérdések az ő számára nem voltak. Az anyukája is készült a babára, végre lesz unokája, mégsem szakad meg a vérvonal, ezt az apja gondolta, aki most érdekes módon a volt feleségével is kedvesebb volt. Ők lesznek ketten a nagyszülők, ez a válás ellenére összeköti őket.
A kutyasétáltató társak néha irigyek voltak rá, néha meg örültek, hogy ennek a lánynak hamarosan nem csak kutyája lesz. Egy ilyen kicsit álmodozó séta alkalmával futott össze azzal, akivel nem akart volna. Rossz úton sétált, holott korábban tudta, hogy ez az a sétaút, amit kerülni kell, és nem a vaddisznók miatt.
Szia, mondta a férfi. Szia. Terhes vagy, kérdezte. Látod. Látom. Hányadik hónap, kérdezte. A lány megmondta. A férfi kiszámította. Kezében volt a póráz. Tudtam, mondta, tudtam. Tudtam, hogy megcsaltál. Nem, mondta a lány. Ez később lett, mástól, ilyeneket, de a férfi nem hitt neki. Minden olyan gyorsan és váratlanul zajlott, kiáltani sem tudott, minden levegőt elzárt a póráz. A lány összecsuklott a Kis-Sváb-hegy oldalán a sétálóuton. A férfi továbbment. A kutya ott körözött a lány körül, nyalogatta az arcát, és keservesen nyüszített. Később a járókelők azt mondták, sírt.
A szerző József Attila-díjas író, költő.
(Borítókép: Kevin Carter / Getty Images Hungary)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
