Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÁlmában csönget egy picit
További Kultúr cikkek
A villamos az ,,erő és dinamizmus" jelképe.. |
|
A villamos képe és haladása
A megnyitott városi vasútvonal akkoriban a hatodik volt az országban, hiszen Pozsony, Újpest, Szabadka, és Budafok lakosai már régebb óta hagyományozták át a bliccelés mozdulatsorait. A villamos kényelmesebbé tette az ittlakók életét, és elévülhetetlen szolgálatot tett a proletariátus mobilizálásában. A korabeli lapok egyértelmű lelkesedéssel fogadták a villamos elindulását, bár nem volt új keletű a dolog, hiszen ugyanezen a sínpályán már működött egy főként szállítási profilú vasútjárat. Azonban villamos kellet a népnek, és meg is kapták
Pestszentlőrinc polgármestere a villamos városképi jelentőségét úgy fogalmazta meg, hogy ,,Szentlőrinc hangulatába nagyszerűen beleillik a villamos képe és a villamos haladása", A mondat lírikus hatását Demszky azzal a materiális megjegyzéssel tompította, hogy a közlekedés mindig követi a város fejlettségét.
Jól kell tudni fékezni
,,elég rázós az ügy" |
Ez utóbbi mondatrész a következő kapaszkodós pillanatban realitássá vált, amit Ráday Mihály fő városvédő ,,elég rázós az ügy" komikai elemmel illusztrált. Ekkor azonban még senki sem sejtette, hogy Demszky Gábor settenkedett a villamos kormányához, és átvette a gép fölötti uralmat. - Hopp, nem baj! Megvárjuk a következő jelzést - összegezte Garbók Imre a vezető kezdeti bizonytalanságát, aztán mégis megmozdult a villamos, és mint a kés a vajban szaladt át a liptáktelepi Űllői úton meglepetést, és pillanatnyi tanácstalanságot okozva a megállókban várakozóknak.
Elefántsofőr
- Milyen villamost vezetni?- érdeklődött az Index a főpolgármestertől, aki ingujjra vetkőzve mérte be a közlekedésbiztonsági távolságokat. - Nehéz, mert hatalmas tömeg, amelyet nehéz irányítani. Olyan mintha az ember elefántot vezetne. Demszkynek egyébként van hivatásos jogosítványa, bár ellentétben egy-két rajongói információval a papír jogköre nem terjed ki a villamos vezetésére.
|
Villamos a reggeli fényben
Az elmúlt időszakban 17 és fél millióval több felszállást regisztráltak a BKV szakemberei, és ez a szám valószínűleg növekedni fog, ha megépül a négyes metró. Meglepetésre ez utóbbi megjegyzés a főpolgármestertől származik, aki elmondta, hogy már a nagykörúti villamosokra is kiírták a tendert, amely jövő évre már eredményt is hozhat. Addig azonban marad nosztalgia, valamint a remény, hogy a fővárosnak kábé olyan színesek lesznek a közlekedési lehetőségei, mint a szentlőrinci polgármester ajándékfestménye, amelyet Demszky Gábornak nyújtott át, és amelynek Pócsai András festőművész a ,,Villa a reggeli fényben" címet adta.