Az Európa-bajnok spanyol válogatott játékosai a tegnap megnyert döntő után a Seven Nation Army című dalt énekelték, nem pedig azt, hogy Can You Hear Me? Enrique Iglesiastól. A White Stripes 2003-as száma az idei foci-Eb nem hivatalos himnusza lett, de Európa fociszurkolói két éve ordítják, ahelyett, vagy inkább amellett, hogy oléolléznának.
"Nincs annál szebb a zenében, mint amikor az emberek magukévá tesznek egy dallamot, hogy aztán saját népzenéjük panteonjába helyezzék azt" – nyilatkozta Jack White, a detroiti rockduó énekes-gitárosa, amikor megtudta, hogy 2006-ban az olasz válogatott világbajnoki győzelme után nagyjából 10 millióan énekelték virtuálisan együtt Olaszország-szerte a Seven Nation Armyt, azaz "Cam-pi-oni del Mon-do", ugye.
Az olaszok a dalt egyébként Belgiumban tanulták el, egy FC Bruges—AS Roma-meccsen 2006 februárjában, Belgiumban ugyanis már korábban stadionhimnusz volt. Az olasz tábor egy AS Roma-gól után, gúnyolódva válaszolt a dallammal, de aztán a fülükbe mászott, és ottmaradt. A Guardian egy kommentezője szerint egyébként az egész a belgiumi Werchter fesztiválon kezdődött, ahol a Soulwax tagjai minden lehetséges alkalommal bármibe belekeverték ezt a gitárdallamot, ez lett az itteni tömeg gerappája, ami aztán szépen terjedt az ország tömegrendezvényein.
A dalt a vb után máshol is felkarolták a fociszurkolók, a liverpooliak a szám ritmusára éneklik Javier Mascherano nevét például, de az Olympique Marseilles remek 2006/2007-es idényét is White-ék dalának ritmusára vágták itt össze. Az idei svájci-osztrák EB-n pedig erre a dalra vonultak be a csapatok minden meccsen, hét nemzet szurkolói együtt ordították a ritmust, győztes spanyolok meg aztán úgy örömünnepeltek, hogy pó-po-popoppo-pó-pó.
Sokak szerint ez minden idők legalterabb focihimnusza, ez persze nézőpont kérdése, viszont egyáltalán nem ez az első eset, hogy a szurkolókból érdektelenséget váltanak ki a hivatalos himnuszok, ami a mostani Eb-n a már említett Iglesias-dal mellett egy DJ Bobo-szám volt például, és valószínüleg nem sokan emlékeznek már Herbert Grönemeyer Celebrate The Day című dalára a 2006-os világbajnokságról, illetve valami rémlik, hogy azelőtt meg Anastacia és Ricky Martin is énekeltek valami focisat.
A focihimnuszok és a jó popzene kapcsolata Angliában pl. kifejezetten erős, olyannyira, hogy 1990-ben az angolok hivatalos dalát a New Order vette fel, ez volt a World In Motion, és rendkívül népszerű lett. 1996-ban azonban Simply Red hivatalos dala helyett (We’re In This Together) a drukkerek inkább Baddiel, Skinner és a Lightning Seeds Three Lion’s című dalát karolták fel maguknak, ami aztán félhivatalossá vált. A Leeds szurkolói pedig nemrég a Kaiser Chiefs Oh My God című dalát tették magukévá. De legalább ennyire nagy hagyománya van a régi klasszikusoknak is, Dean Martin Volare című számának például, illetve a Liverpool legendás You’ll Never Walk Alone-ja is egy régi Gerry And The Pacemakers dal. Aki pedig el szeretne kicsit mélyedni a foci és a brit popzene kapcsolatában, az olvassa el ezt.
Visszatérve 1990-re és az olaszokra, a tizennyolc évvel ezelőtti világbajnokságon a nem hivatalos himnusszá nőtte ki magát Olaszországban Puccini Nessun Dorma című áriája, méghozzá Pavarotti előadásában, majd a BBC is ezt használta fel a világbajnokság főcíméhez, illetve később, amikor Paul Gascoigne elsírta magát az elveszített elődöntőben, szintén ezt a dalt vágta be a brit televízió aláfestésként. Aztán évekkel később egy wales-i mobiltelefon-ügynök is elénekelte az áriát egy valóságshow-ban, bár nyilván nem ezért, illetve lehet, hogy ő maga se tudja, ha igen.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
