Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA zánkai BalaTONE hagyományt szeretne teremteni, és ezentúl minden évben meghív egy-egy magyar várost, illetve annak összes lakóját a fesztiválra. Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkező lakói ingyenesen vehetnek részt a fesztiválon. Idén Debrecen a kiválasztott.
A szervezők elsősorban olyan városok lakóit kívánják meghívni, akik távolabb laknak a Balatontól, így problémásabb és költségesebb számukra a fesztiválon részt venni, illetve leutazni oda. Debrecen is messze van, így idén nekik lesz ingyen a belépő, méghozzá egész héten. A debrecenieknek a bejutáshoz fényképes igazolványukat és lakcímkártyájukat kell majd felmutatni a pénztárnál.
Egyébként Zánkán is fellép a Tankcsapda, ha pedig a debreceniek nem akarnak majd rögtön a koncert után hazamenni, akkor lesz még sok-sok sport, víz, illetve Beatsteaks (D), Noisia & Teebee (NL), The Real McKenzies (USA), Killa Kela (UK), DJ Vadim és Yarah Bravo (UK), DJ Hyper (UK), Cagedbaby (UK) Freeform Five (UK) Zion Train (UK), magyarok közül meg Quimby, PASO, Kiscsillag, Kowalsky Meg A Vega, a közkedvelt Belga és a Zagar is. Részletes program itt.
Rovataink a Facebookon