Juliette Lewis szerint a magyarok a legvadabbak

2008.07.12. 00:49
Az Index fesztiválblogja

Bár ezt az állítását biztos, hogy nem a ma esti hegyaljai közönség vadulására értette, mert az langyos volt. Péntek este kb. kétszer annyian vannak, mint előző nap, kezd alakulni valami, de még mindig nem az igazi. A koncertek közül hangulatban eddig a Juliette and the Licks (Juliette és talpnyalói) emelkedett ki valamelyest, bár az sem volt akkora durranás, mint a színésznő szigetes fellépései (2005, 2007), még stage dive-ra sem volt lehetősége, pedig szereti. A 30Y után meg nem is nehéz kiemelkedni, az utánuk jövő Kispál pedig itt kötelező, de én ellógtam. Juliette most is cefetül intenzív volt, és profin hergelte a népet, főleg a lányokat mozgatta. A Licks látványa tényleg inkább csajoknak való, a hősnő bátorságból és belevalósságból ad felsőfokú leckét, a külső jegyek alapján kiválogatott zenésztársai pedig boybandet idéznek. Szusszanásnyi szünete közben a született gyilkos nő beleüvöltötte Tokaj és Rakamaz közé az éjszakába, hogy neki minden közül a magyar közönség a kedvence. "A törökök, a görögök, a New York-iak le vannak szarva, a magyarok a legvadabbak" - mondta. Ezt még a rakamazi szarvasmarhatartók is hallhatták félálomba szenderülve, de ők maximum annyit válaszolhattak vissza magukban, hogy "és te még nem is láttad az én Elzámat, mikor folyatva jön vissza a legelőről, Juliette".

A Juliette Lewis katarktikus akrobatikáján, az artikulálatlan üvöltözésén és a magával ragadó megőrülésén kívül most főlega szövegekre figyeltem, mert rájöttem, hogy rokonlelkek vagyunk. Meg azért is, mert ugyan húzósak az alapok, nem igazán vannak slágereik. Náluk valóban nem a zene minőségére kell figyelni, csak átadni magunkat a szórakoztatásnak. A végefelé a tagok bemutatása viccesen megkoreografált jammelés követte, Julis olyan elemi dühvel verte a dobokat, hogy öröm volt nézni, majd törzsi táncot lejtett indiántollal a fején. A Hot Stuff című szám feldolgozásának már kevésbé örültem, a végjátékot viszont érdemes volt kivárni. A koncert végén újdonságként tapasztaltam, hogy már a keleti végeken sem azt skandálják, hogy vissza-vissza, hanem hogy back-back. Hát-hát.