(Sorozatunkban bemutatjuk a Sziget élővilágát, hogy ön ne lepődjön meg, ha valamelyik képviselőjével összetalálkozik a sátrában. Azt is eláruljuk, hogy milyen zenét hallgatnak az állatok.)
Mindenki hallott már horrorsztorikat gyilkos darazsakról, a darázscsípést övező parára jellemző, hogy még képregényhőst is ihletett. Ha nyaktájékot ér a csípés, valóban lehet halálos – egyszerűen azért, mert a fullánkon keresztül a bőr alá fecskendezett darázsméreg által kiváltott duzzanat elzárja a fő légutat –, és még jobban kell vigyázniuk azoknak, akik allergiásak a darázscsípésre. Mégis nagyon ritkán történik ilyen haláleset Magyarországon, leginkább azért, mert a darázs csak akkor csíp, ha megzavarjuk a fészkét vagy ha megtámadjuk, például véletlenül rálépünk (a hessegetést szerencsére általában nem értékeli offenzív hadmozdulatnak). A darázscsípés után maradó fájdalmas, viszkető dudort pár nap alatt le lehet lohasztani, ha gyorsan bekenjük valamilyen gyulladáscsökkentő krémmel vagy alkalmazzuk a népi gyógymódot, az ecetes borogatást. Egyébként a méhekkel ellentétben a darazsak nem a kamikaze-harcmodor hívei: fullánkjuk többször bevethető, nem pusztulnak bele a csípésbe (persze a bosszúból lesújtó, összetekert újságpapírral szemben nem vértezte fel őket a természet).
Persze felmerül a kérdés, melyik darázstól kell félnünk egyáltalán. A Hártyásszárnyúak rendje ugyanis népes: ide tartoznak többek között a méhek, a hangyák, a poszméhek, a dongók, a növényeket abuzáló gubacsdarazsak és az Alien-filmek szörnyét ihlető, más állatok hernyóiba petéző fürkészdarazsak. Az egyszeri szigetlakót valószínűleg a Valódi darazsak (Vespidae) családja érdekli – nagy általánosságban igaz, hogy ami szőrös, az méh vagy poszméh, ami pedig csupasz és sárga-fekete vagy sárga-barna csíkos börtönruhát visel, az valódi darázs.
A Szigeten (és Magyarországon) körülbelül 20 darázsfaj él, de négy található meg szinte mindenhol. A francia darázs (darage) a rovarvilág Brigitte Bardot-ja: karcsú, formás hátsójáról kapta eposzi jelzőjét az a bizonyos derék. A német darázs már zömökebb jószág, potrohszelvényein rombuszos mintázattal. Ő a legharciasabb mind közül, ha létezne lengyel darázs, három hét alatt lerohanná. A kecskedarázs alkat és agresszivitás tekintetében is a francia és a német között található, a darázskirály (nem, nem a Kondor Béla-festmény) viszont kétségtelenül a lódarázs, nem véletlenül neveztek el róla repülőgép-hordozót és vadászrepülőgépet. Míg ugyanis az előbb említett három faj csak egy-másfél centire nő meg, a lódarázs négy centijével hozza a szívbajt a méhészekre. A darázsfajok többségére igaz, hogy lárvakorban állati, kifejlett rovarként pedig növényi eredetű táplálékot fogyaszt, a lódarázs azonban méretéből adódóan is megengedheti magának, hogy méheket fogyasszon. A lenti, csak erős idegzetűeknek szánt videóban látható mit művel pár lódarázs egy méhkolóniával.
A darazsak a hangyákhoz hasonlóan euszociális életet folytatnak: fajtól függően földi üregbe, faodúba vagy védett sarkokba fészket építenek, ahol egy királynőt véd több száz (esetleg ezer) dolgozó. A fészekben egy nyár alatt több generáció is felnő, aztán ősz végére mindegyik elhullik, csak a termékeny nőstények telelnek át, hogy következő tavasszal új fészket alapítsanak (esetleg több alkirálynővel együtt).
Darázs a szigeten: Megőrülnek a cukortartalmú dolgoktól, úgyhogy válogatás nélkül rajzanak a sziruposabb zenéket játszó bandák koncertjeire: reggae, habkönnyű jazz, táncdalfesztivál-sátor. Persze aki méheket eszik reggelire, nem engedheti meg magának, hogy Korda György előadásában hallgassa a Lédi Kárnyevált: a lódarázs csakis a Zúzda és a Hammerworld sátrakat látogatja.
Kedvenc zenekar: kisebb darazsak: Sting, Bee Gees; lódarázs: W.A.S.P., Rammstein
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon