Sámándobbal, nádi hegedűvel

Mielőtt Pataki Attila, avagy Attis, ahogy a szétfolyt sminkű negyvenes manikűrös csaj mellettem emlegette, nem került be a népnemzeti vonzáskörbe, addig csak őszintén rockerkedett, sáros cipő, kölyköd voltam, ment a hűtlen nehéz fejjel, minden sarkon álltam már, és így tovább. Aztán jött az átmeneti korszak, tagcserék és veszekedések, közben pár felejthető lemez, de a rajongótábor kitartott, sőt, ha a tegnapi koncertből indulunk ki, lelkesebb, mint valaha.

Fel nem foghatom, hogy valaki hogy a jó életben képes a Gyere őrült, vagy a Kör szövegét torkaszakadtából üvölteni úgy, hogy nem gondol bele, mennyire szánalmas és rossz az, ami Patakiból kijön néha. A rajongókat ez persze nem érdekli, ők teszik a dolgukat, mint a lelkes iparosokból álló zenekar a színpadon. A tegnapi koncert pontosan olyan volt, mint az összes eddigi Edda-buli, beleültette a jónépet az időgépbe és visszavitte a nyolcvanas évekbe, ahol még divat volt a Scorpions zenekar gitárosa által nálunk is széles körben elfogadottá tett testhezálló csíkos gatya és a dauerolt gitárosfrizura.

Az őszinte rockhimnuszok mellett azonban van az Eddának ez a folkmetálba hajló vonulata is, amikor a kopaszra gyúrt Pataki előkap egy sámándobot, de csak úgy óvatosan ütögeti, nehogy behallatszódjon a mikrofonba, mert a hegedűfutamok meg az igazi dobolás az samplerről megy. Még jó, nem lehet a színpadra feltolni egy vonósnégyest, így is alig van rajta hely - a dobos ki is szorult szélre, hogy középen maradjon hely a főnöknek, aki teátrális mozdulatokkal vezérelte a népet. A koncert hangulatára ettől függetenül panasz nem lehetett, nem is szólt rosszul és jó hangos is volt, akik pedig tényleg szeretik ezt a megmosolyogtatóan primitív sablonokkal operáló popmetált, láthatóan jól szórakoztak.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!