Van az úgy, hogy minden összejön az embernek, és olyan koncertet lát egy fesztiválon, hogy a fal adja a másikat. Őszintén bevallom, a Fish! zenekar koncertjére a Volt második napján csak azért keveredtem oda, mert a menetrendszerű eső elől az MR2 színpadnak helyet adó fedett sátor, vagy mi volt a leközelebbi menedék, és egyáltalán nem volt tervbe véve, hogy egy óra múlva a Lady Marmalade metálos feldolgozására fogok headbangelni a harmadik sorban, pedig.
Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire nem vagyok képben a mai magyar zenei életet illetően, mint az, hogy halvány fogalmam sem volt arról, mi ez a Fish! zenekar és milyen zenét játszik, az eső viszont olyan faktor, amivel nem lehet mit kezdeni, lásd még: elkényelmesedett ember ne menjen fesztiválra sárban fetrengeni. Ez a felhőszakadás azonban áldásnak bizonyult, mert végre önfeledten pogózhattam egy kurvajót.
A Fish! attól jó, hogy tagjai élvezik amit csinálnak, még nem fásultak be a magyar popiparba, és nem akarta őket átszabni egy hülye stylist. A zenéjük olyan, mint az Európa Parlament, ahol megfér egymás mellett a svéd kalózpárt fekete pólós képviselője meg a mentében feszítő Vona Gábor, van benne minden a metáltól a popzenét át a ska-ig, és valahogy mindenből pont annyi van, hogy ne unjunk rá a dologra. A zenészek láthatóan nagyon élvezik amit csinálnak, az énekes Kovács Krisztián pedig kiváló frontember, aki a magyar zenekarok kilencven százalékától eltérően tud és mer is a közönséggel kommunikálni, a beszólásai viccesek és általában ülnek is. A közönség soraiban önfeledten táncoló bikinis tinicsajok meg zabálják a dolgot, még jó, a korábban látott The Kolinnal ellentétben a Fish! nem veszi magát komolyan, de nem is szakad meg a kurva nagy pózba.
A koncert egyik legviccesebb és talán legsokatmondóbb mozzanata az volt, amkor a jónép spontán "Nagyszínpad!" kántálásba kezdett, mire a gitáros srác (aki később még testszörfözött is egyet) elkezdett egy témát, a bőgös és a dobos beszállt mellé, a dzsemmelésből meg kijött a Nagyszínpad című nóta, legalábbis az énekes szerint, aki szépen levezényelte az egészet kiállásokkal, szólókkal, csordavokállal együtt. Ez az energia és lendület az, ami rohadtul hiányzik a magyar könnyűzenéből, meg az, hogy minél több zenekarnak legyen női világítástechnikusa.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Képek
Videók
Rovataink a Facebookon