Trollok helyett taréjtenger

Természetvédelmi területen köztudottan nem szívesen engednek a hatóságok nagyobb tömegeket megmozgató, jelentős környezetmódosítással járó rendezvényeket, de a Rockmaraton ez alól kivétel. Pedig egy héten keresztül összehányni egy arborétumot és súlyos fémzenével büntetni állatállományát egy spontán Greenpeace akció kiváltó oka is lehetne, de mégsem.

A vasárnapi rockervonatot a szervezők hétfőtől megfejelték egy Rockmaraton feliratú különbusszal, ami 400 forintért fuvaroz a város és a fesztivál közti kb. 10 kilométeres úton. Tavaly már megtapasztaltuk milyen az, amikor egy fekete sereggel tömött helyijáratú buszon már délután négykor majdnem mindenki részeg és testszagú, így idén alternatív módon, autóval érkeztünk. A parkolót övező délutáni csendélet szereplői a következők voltak: arccal a földbe fúródott taréj, kannás bortól rózsás félszeg tekintetek és egy Daewoo Matiz Audioton rádiójából recsegve bömbölő halálmetál, mint aláfestő zene. Megjöttünk, ez kétségtelen.

Rockmaraton 2009 - Első nap

Tömegek sehol, sorban állás, tarháló punkok sehol, jó helyen járunk? Amikor még nem volt ez a nagy büdös válság, lépten nyomon kéregető tarajosokba botlottunk, most meg állítólag sokkal rosszabb a helyzet mint volt mondjuk tavaly, és ennek ellenére a punkok saját zsebből isznak. Ezt a kérdést azért körbejárjuk majd szombaton is. Bár addigra lehet, hogy már itt sem lesznek, hiszen a hétfő az ő napjuk: a szlovák Konflikt, az angol GBH, a magyar PICSA, és a szintén angol UK Subs, punkmennyország, bazmeg!

Az egy négyzetméterre jutó biztosítótűk azonban meglehetősen sovány képet mutatnak. Egy-két színes taréj karcolja az eget, tényleg elenyésző számban képviselik magukat. A szlovákok már zúzzák a nagyszínpadot mikor belibbenünk, konfliktust akarnak, de csak az első sorban rugdossák egymást a bakancsosok. A hangosítás borzalmas, pedig nagyszínpad ez vagy mi a rák. Közben elhúz mellettünk Charlie Harper, a UK Subs veterán énekese, a táskák az arcán sem tudják elrejteni a rajongók elől, ötméterenként fotózkodik kisebb-nagyobb társaságokkal és mindegyik fotóra odarakja valamelyik grimaszát. Punks not dead, őt is a sör tartósítja. Miközben akklimatizálódunk, megirigyeljük a szörnypólóboltosokat, biztosan soha nem látott forgalmat generálnak az elkövetkező napokban. Csakúgy, mint az a lakókocsiba gyömöszölt kisbolt, ahol a löncshúskonzervtől kezdve az iskolatejig szinte minden van.

Közben a UK Subs többi tagjával, akik teljesen emberi módon kezelik és vállalják is a nyilvánosságot egy sátorban vízzel locsolt melleket bámulunk, nem is olyan rosszak ezek a rocker lányok, csak valahogy a kötelező fesztiválos bikini felsőhöz nekem nem dukál a Martens. Ízlések és bakancsok.

Rockmaraton 2009 - Első nap

Még sehol az alkony, már nyolctól büntet a GBH. A környező erdőkből csak Amon Amarthon számítottam trollokra, most se jönnek, ellenben punkinvázió indul a nagyszínpad felé, pedig a hangzás hasonlóan erőszakolja a hallójáratokat mint a Konflikt közben. Vének már ezek is, a színpadi mozgás sem áll másból, mint a mikrofon állvány fejrefordításából amivel jól lehet ijesztgetni a dobost, aki mellesleg az énekes szerint a punkrock Susan Boyle-ja. A backstage-ben közben izgatottan sertepertél az a Döglégy Zoli, aki a GBH legutóbbi pesti koncertjén beült dobolni, de, hogy most is erre készül-e vagy sem, már nem tudjuk meg, ugyanis helyszínt váltunk és rohamléptekkel átnyargalunk a nem messze lévő egyetlen párhuzamosan működő zenei sátorba nosztalgiázni. Kollektíven megemlékezünk az acélról, a Remembering the Steel Pantera himnuszokkal döngöl. Hogy Phil Anselmo anno milyen testfelépítéssel generálta torkában a hangokat ez köztudott, nem volt egy gizda gyerek, ellenben Áron András a maga kb. 50 kilójával mintha Phil magyar hangja lenne. Vigyorognak is rendesen a délután még a Toxic Sátorban bolondozó kettőnégyes srácok a keverő mellett, amikor beugró kollégájuk a színpadon a monitorládákat használja, hogy magasabbnak látszódjon.

Rockmaraton 2009 - Első nap

Aztán leszakad az ég, mindenki a sátrakba menekül, a kint rekedtek spontán headbangversenyt rendeznek, a nagyszínpados PICSÁ-t benyomorítják a Toxic Sátorba, itt összpontosul igazán a punksereg, közben tripmetált sugároznak a szomszédban, Watch My Dying, mi meg bámuljuk, ahogy haldoklanak a színpadon és értetlenül kérdezzük egymástól, hogy egy vastag riffekkel megspékelt, bélyegbe mártott metált miért kell károgós énekkel elrontani. Ennek az örök kérdésnek is utánajárunk, mint ahogy majd annak is, hogy mi keresnivalója van a táncoló fekete lakkcipőknek a sáros bakancsok közt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!