Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM60 ezren csápoltak a Félszigeten
60 ezren vettek részt a hétfőn hajnalban véget érő marosvásárhelyi hetedik CokeLive Félsziget Fesztiválon, közölte Gerendai Károly, a Sziget Produkciós Iroda igazgatója. A szervezők szerint a Prodigy-koncerten voltak a legtöbben, de Tiestóra, a Nine Inch Nails és a Primal Scream zenéjére is sokan csápoltak. A négy nap alatt 1500 sátrat húztak fel a rendezvény területén, 450 hektoliter sör és több mint 28 ezer liter üdítő és ásványvíz fogyott el.
A látogatók között fele-fele arányban vettek részt a román és romániai magyar fiatalok. Az erdélyi látogatók száma stagnálást mutat, az előző évekhez képest Románia többi megyéjéből jóval többen érkeztek. A résztvevők 94 százaléka romániai volt, 6 százalékuk pedig külföldről, Magyarországról, Ausztriából, az Egyesült Államokból, Bulgáriából, Moldovából, Németországból, Franciaországból és Dániából érkezett.
Rovataink a Facebookon